Basa és a közös lovaglás, mai epizódjában, csak a szeretet volt jelen. Nyugalom volt... nagyon nagy nyugalom.... A mai nap egyébként is a csodák napja volt nekem. Nagyon sok kérdés választ kapott... nagyon sok dolog tisztázódott. Szerettem ezt a napot. Mégis aggódva indultam a lovarda felé. Fáradt voltam. Hálás voltam a mai napért, és nagyon boldog voltam, de valamiért nehezen szántam rá magam, a mai lovaglásra. Talán az előző óra negatív élményei, talán a hideg.... még az is eszembe jutott, hogy ma nem ülök fel a lóra... Gondolatban már gyártottam az érveimet Balázsnak, hogy a mai nap, miért is nem alkalmas. Hamar odaértünk. Beléptünk a lovardába... nem volt senki... megnyugodtam... békesség volt, csend, csak a lovak felől hallatszott némi nesz... jó volt látni őket... az én új barátaimat. Hónapokkal ezelőtt még ezen csodás állatok nem jelentettek nekem semmit, ma pedig a mindennapjaim részévé váltak. Köszöntem nekik a távolból... Basám visszanyerített, mintha köszönt volna. Szerettem volna odamenni hozzá... de csak néztem... néztem őt, az én legújabb négylábú barátomat, aki már annyi mindent megtanított nekem. Gondolatban megköszöntem neki. Már nem kerestem kifogásokat, mentségeket... itt vagyok, és lovagolni fogok... és tudni fogok mindent.... még bólintottam egyet Basának. Nem tudtam, a mai délután ki lesz a társam... nem is gondolkodtam ezen... akit nekem választ Balázs, ő lesz ma a tanítom. Nagyon hideg volt... vagy nagyon hidegnek éreztem a mai napot... mélyen belebújtam a kabátomba... és csak néztem a gyönyörű patásokat... Olyan békét és nyugalmat árasztottak.

Ma végül megint Basa lett az, aki segített nekem. Odabújtam hozzá... szeretek hozzábújni... 600 kg. szeretet... 600 kg nyugalom.... És már akkor éreztem, hogy ma minden más lesz... nem csak a lovardában uralkodó csend volt szokatlan...  kértem Basát legyen ma kedves velem, és mutassuk meg végre, hogy mire is vagyunk mi ketten képesek. Magunkért, egymásért. És megmutattuk. Minden lovon töltött pillanatot nagyon élveztem... éreztem a lovat, a ritmust, szerettem minden percét. Végre megint azt érezhettem, amiért elkezdtem ezt az egészet. A csodákért. Ezekért az érzésekért... amikor nincs bennem megfelelési vágy sem mások, sem magam felé... amikor nem akarok jobb vagy a legjobb lenni... egyszerűen csak átéltem, szerettem... nagyon nagy volt az összhang. Gyakorlatilag pihenő nélkül dolgoztuk végig a fél órát. Balázs csak annyit mondott, annyira jó volt, hogy nem akarta megállítani ezt. És tényleg az volt!!!! Végre!!!

És ebben is igaza volt Balázsnak... minden fejben dől el... és én eldöntöttem, hogy ma jó lesz... és nem másokért, magamért... és Basáért. Nagyon közel került szívemhez és lelkemhez ez a Drága lélek! A nyeregben töltött idő alatt szeretgettem, megköszöntem neki mindent... és szerettem... szerettem rajta lenni, szerettem vele dolgozni... szerettem, hogy ott és akkor abban a valóságban lehetek! Az igazi valóságban, abban a másik világban... 

A lovaglás végén akadt problémám a lóról való leszállással. Észrevétlenül fáradtak el úgy a lábaim, hogy nem tudtam átemelni Basán, hogy leszállhassak róla. De most ez sem zavart. Egyszerűen ráfeküdtem, és ismét érezhettem testének melegét... érezhettem ahogyan veszi a levegőt... érezhettem 600 kg színtiszta izmot... érezhettem 600 kg. színtiszta szeretetet, és érezhettem azt az illatot.... nincs megnyugtatóbb illat egy ló illatánál... Végül meggyőztem végtagjaim, hogy legyenek a szolgálatomra. Még a földön állva is összebújtam eme csodás lénnyel... megköszönve neki mindent... és Basa megint odatette fejecskéjét a vállamra... a feltétlen szeretet megnyilvánulása.... és nincs ahhoz fogható érzés, amikor az Univerzum egyik legcsodálatosabb teremtménye kifejezi, mit is érez. Sosem hittem volna, hogy valaha barátja leszek egy lónak... sosem hittem volna, hogy valaha is szeretni fogom ezen állatokat félelem nélkül, aggódás nélkül... tiszta szívvel. Az én nagy tanítóim!!! Az Univerzum legcsodásabb teremtményei!