A mostani lovaglóórámon nem Basa lett a társam. Apollót kaptam segítőmül. Apolló félelmetesen hatalmas méreteivel már ránézésre is kitűnik a többiek közül. Apollót emlegették nekünk mindig... ha Apollót kapnád... ha Apollón ülnél... ha Apolló lenne. Ezáltal némi nemű félelem lett úrrá rajtam. Apolló volt az, aki egyszer teljes sebességgel belénk rohant, mert lovasa nem volt képes megfogni őt. Kicsit aggódva kérdeztem Balázst, hogy biztos a megfelelő ló e nekem Apolló. Balázs rám nézett. "Amit eddig nem tanultál meg tőlem, majd most megtanítja neked Apolló! Menj, ismerkedjetek!" Megálltam Apolló előtt. Néztem őt... csodáltam... gyönyörű teremtés. Balázs rám kiáltott. "Határozottan! Menj oda hozzá, simogasd meg! HATÁROZOTTAN!" Miután tele voltam félelemmel, előítélettel, elég nehéz volt határozottat játszanom.... bele néztem a szemébe. Kértem őt, hogy nagyon kezdő vagyok, vagyis velem kíméletesen kellene, hogy bánjon. Apolló nézett rám csodálatos szemeivel. Próbáltam kitalálni, mire is gondolhat... de ezúttal tanácstalan voltam. Végül nem kerülhettem el, hogy ne üljek rá. A szívem a torkomban dobogott. Két kör séta után, Apolló felvette a ritmust. Balázs csak annyit mondott. "Na.. ilyen egy igazi ló tempója! Ilyen, amikor nem kell noszogatni, hogy menjen, hanem megy! " A kezdeti aggodalmam szerte foszlott. Annyira más volt a mozgása, a tempója Apollónak Basához képest. Szerettem... nagyon... Többször leestem róla. Induláskor, megálláskor . "Akkor ideje megtanulni, amit eddig magyaráztam neked! Hogyan kell ülni a lovon... mit kell tenni... én szóltam, hogy Apolló majd rákényszerít!" jegyezte meg Balázs. Hát rákényszerített. Abban a másodpercben, amikor nem a megfelelő módon ültem rajta, le is estem róla. Abban a másodpercben, ahogyan érezte, elbizonytalanodtam, már tett is egy váratlan dolgot, amelynek következtében, én ismét a földön kötöttem ki. Minél többször követtem el hibát, annál elszántabb lettem. Újra és újra visszaültem a hátára! Újra és újra. Meg sem fordult a gondolataimban, hogy be kellene fejezzem. Levezetés képpen Balázs elküldött bennünket sétálni... önállóan, úgy, hogy ő a közelemben sem volt. Kérdőn néztem rá. "Ne aggódj, ha valami nem lesz jó Apolló úgyis ledob!" Hát... annyira nem öntött ezzel a mondattal bátorságot belém. Pedig jól esett volna a biztatás. ÉS azt megtanultam ezen az órán, hogy Apolló gondolkodás nélkül levet magáról. Nem volt mit tenni, sétáltunk... békésen... olyan volt, mint egy nagy hajón utazni... Apolló békésen lépkedett alattam... és egyszer sem éreztem, hogy nem akarja, hogy rajta legyek. "Oké, hölgyem... idejön!" kiáltott rám Balázs. Már tettem volna fel a kérdésem... oké, de hogyan is? De nem kellett, hogy feltegyem. Apolló önállóan odasétált kedvenc oktatómhoz, és megállt előtte. "Nos... - kezdte Balázs, a mai óra tapasztalatainak összefoglalását...- van egy álmod... úgy döntöttél mindent megteszel, hogy megvalósítsd. Idejöttél, és megtetted a szükséges lépéseket. Az első alkalomkor még azt sem tudtad, milyen lovon ülni... aztán óráról órára összeszoktál Basával, és velem, kialakult egy bizalom... volt, hogy nehezebben mentek a dolgok, volt, hogy könnyebben... de mindig akkor sikerült minden, amikor szeretted, amit csináltál... amikor kizártad a külvilágot, amikor nem foglalkoztál semmivel... csak ültél a lovon, és élvezted a rajta töltött perceket... abban a pillanatban, hogy görcsösen kezdted el, szétesett minden... ilyen az élet is... valamit szeretnénk megvalósítani... nekiindulunk az útnak... van, hogy könnyebb, van, hogy nehezebb... és van, hogy nagyon akarjuk... már már kétségbeesetten.. és elfelejtjük, hogy miért is szerettük volna ezt elérni... akkor jönnek a nehézségek... hogy ismét visszatalálj, ahhoz az önmagadhoz, aki szeretetből cselekedett. Aztán, ahogyan mész és mész az úton, egyszer csak felgyorsulnak az események... megváltoznak a körülmények... jelen esetben Apolló volt a változás... és Te mit tettél? Előítéletből azonnal félve mentél oda a lóhoz... nem ismerted őt, nem ültél még rajta... de a róla hallottak elbizonytalanítottak... elfelejtettél bízni magadban... elfelejtetted, hogy már sok órát vettél... elfelejtetted, hogy képes vagy Apollót is irányítani... olyan határozatlanul álltál előtte, hogy Apolló ezt azonnal megérezte... de a félelmeid ellenére felültél a hátára... jöttek a váratlan események, amelyek hatására leestél.... és történt bármi is? olyan ez, mint az élet... néha elesünk az utunkon... néha többször is elesünk.. de felállunk, leporoljuk magunkat... és megyünk tovább... miért? az álmainkért... És Te újra és újra felálltál, és újra és újra leestél... mert, mindig történt valami, ami váratlanul ért. De nem dühöngtél, nem kezdtél el üvölteni velem, hogy most befejezed... egyre elszántabban ültél vissza a lóra... mert megakartad mutatni magadnak, hogy képes vagy fennmaradni... Ilyen az élet is... történhetnek nem várt események.... de, ha igazán szeretnénk eljutni a célhoz... nem állhatunk meg, és nem fordulhatunk vissza... Az élet addig ismétli a leckéket, amíg meg nem tanulod... jelen esetben az élet, Apolló volt...  ha nem akarod megtanulni... majd rákényszerít, hogy megtanuld... hiába mondtam neked, hogy mit is tegyél... nem tetted... én nem azért beszélek neked, mert nincs jobb dolgom, mint végig magyarázni az órákat... és cseszegesselek... azért vagyok itt, hogy hozzá segítselek az álmod eléréséhez... de miután hajlamos voltál elfelejteni a leckéket... ezért Apollónak kellett megmutatni, miért is mondtam neked, mit is hogyan tegyél. Az első leesésnél még rosszul estél... aztán egyre jobban sikerült esned, és egyre gyorsabban is álltál fel... mint az életben... az első pofon még rosszul esik... aztán, ahogyan haladunk előre, már nem fájnak annyira... már nem érnek bennünket annyira váratlanul... és egyre gyorsabban felállunk, és egyre elszántabbak leszünk! Mert van egy álmunk! És, ha valóban a mi álmunk, és nem csak egy, a társadalom, a szülők által ránk kényszerített álmunk, akkor nem hagyjuk magunkat eltántorítani... Volt, hogy ültél a földön... és láttam, hogy feladtad volna... de akkor jövünk mi, a segítők... nem kényszerítünk... nem erővel akarunk az úton tartani.... csak azt szeretnénk, hogy tudd, itt vagyunk... és segítünk, ha kell... felállni... jelen esetben visszaülni a lóra... hogy mehess tovább előre... és még valami.... mindenki csak azt teheti meg veled, amit megengedsz, hogy megtegyen... jelen esetben Apolló érezte a bizonytalanságot, érezte a félelmet...és ezt ki is használta... egészen addig, amíg rá nem jöttél, hogy képes vagy még Apollót is irányítani... képes vagy még Apollóval is a közös munkára... abban a pillanatban megváltozott Apolló viselkedése... és már nem is akart ledobni a hátáról... mint az életben.... Apolló már nem akadályokat gördített eléd... hanem együtt dolgoztatok.. együtt haladtatok az úton... ilyen egyszerű... mint az élet... hiszen van egy álmod!"