Megnéztem egy videót. Egy rénszarvaspásztor fiú feljön a nagyvárosba, hogy szerencsét próbáljon. Amikor a színpadra lép, a zsűri megrökönyödik... számon kérik, hogy miért ilyen öltözékben jelenik meg.

Volt egy kis összefoglaló a produkciója elején, amikor is megmutatták az életkörülményeit. Magával ragadó volt. Ahogyan futottak a rénszarvasok, amikor terelték őket... a sátrak, amiben élnek... nyugalmat, békét árasztott. Mintha egy másik világ kapuja nyílt volna meg előttem, és, ha csak egy pár másodpercre is, de betekintést nyerhettem ebbe a világba. Nem tudom, milyen lehet nap, mint nap benne élni, de látni számomra nagyon felemelő volt.

Aztán elgondolkodtam azon, földi életünk folyamán, vajon hányszor vagyunk mi a rénszarvaspásztorok, és hányszor vagyunk bírák?

Ez a fiú kapott egy lehetőséget, bár a zsűri nehezményezte az öltözékét. Mégis énekelhetett. És hangjával, dalával magával ragadta a közönséget, a zsűrit, és a 21. sz. vívmányainak köszönhetően, bennünket is, akik megnézhették a produkcióját. Mert csodálatos volt. Nem csak a fülnek... a szívnek... és a léleknek is....

Ez a fiú árván maradt Columbiában, onnan fogadták örökbe... már gyermekkorában szembesülnie kellett az előítéletekkel... Nem könnyű életút.

Vajon nekünk hányszor kell szembesüljünk ezzel? Vagy mi hányszor ítélkezünk? És vajon mindig adunk lehetőséget a másik félnek, hogy bebizonyítsa, hogy minden félelmünk alaptalan?

Vajon hány csodától fosztottuk meg magunkat csupán azért, mert ítélkeztünk? Vajon hány ember taszított el bennünket magától, mert ítélkezett?

Vajon, hányszor ítélünk el valakit csupán azért, mert hallottunk róla valamit... valakitől... én már ezt nem teszem... a legtöbb lélekkel már beszélek, és utána eldöntöm, igaz volt - e az, amit meséltek róla... és a valóság az, hogy ezek az esetek többségében NEM igazak. Mind egytől egyig fantasztikus lélek, fantasztikus ember, aki éli az életét. Egyetlen bűnük mások szemében, hogy mertek önmaguk lenni... mertek NEM beállni a sorba, megőrizve egyéniségüket. IGEN! Az ilyen embereket általában a társadalom nem normálisnak, szociopatának, elmebetegnek titulálja... és már nem is kíváncsiak arra, milyen is valójában maga az EMBER! Előítéletek... ítélkezések.... ok nélküli gyűlölet... ok nélküli elutasítás... sokszor esély nélkül.... mert Ő egy rénszarvasvadász... aki nem illik bele ebbe a közegbe.... 

Aztán ez a fiú énekelni kezd... és minden megváltozik... azok, akik addig kidobták volna onnan őt elnémulnak... és csak hallgatják a dalt.... és könnyeznek.... És már nem a rénszarvaspásztort látják, hanem érzik, átélik a csodát, amit ez a fiú adott nekik. 

Talán több rénszarvaspásztor kellene ennek a világnak... és kevesebb bíró... talán több lehetőséget kellene adni egymásnak.... és kevesebb fájdalmat okozni. Talán néha adni kellene esélyt a másiknak, hogy megismerve őt csodában lehessen részünk.

Hiszen tele van ez a világ rénszarvaspásztorokkal...

https://www.youtube.com/watch?v=woEcdqqbEVg#t=11