Haza felé tartottam. Fáradt voltam. Jól sikerült nap volt a hátam mögött, mégis elfáradtam. Megpillantottam egy járdán fekvő embert, mellette a biciklije. Nem is gondolkodtam, megálltam az első parkolóba. Meg szerettem volna nézni, minden rendben van-e vele. Nagyon fura pózban feküdt a járdán. Amíg próbáltam parkolni néztem az embereket. Oly sokan elhaladtak mellette. Volt, aki pillantásra sem méltatta, volt, aki undorral fordította el a fejét, volt olyan, aki egyszerűen csak átlépte. Bíztam benne, hogy legalább nem rúgnak bele. Kiszálltam a kocsiból, odasiettem hozzá. Még lélegzett. Kicsit megnyugodtam. Lehajoltam hozzá. Megkérdeztem tőle, jól van-e. Rám nézett. Látszott rajta, hogy nem tudja, hol van.  Ott feküdt a járdán, ki tudja mióta, ki tudja, hányan mentek el mellette, és senkinek nem jutott eszébe megkérdezni, megnézni, jól van-e. Tényleg ennyire belefásultunk mi emberek az életbe? Tényleg ennyire ridegen el tudunk sétálni egy földön fekvő ember mellett? Tényleg ennyire nem érdekel már bennünket egy embertársunk sorsa? Egyszerűen átlépünk rajta? Elmegyünk mellette? Ott feküdt órák óta, és senkinek sem jutott eszébe segítséget kérni! Órák óta feküdt a járdán, és mindenki csak undorral elment mellette! Emberek! Ébresztő! Figyeljünk már egymásra, könyörgöm! És akkor csodálkozunk, hogy egy hajléktalan a Honvéd kórház bejáratától pár méterre vesztette életét, mert senki nem segített neki? Ne mondjuk, hogy "mert ilyen a világ"! Mert a világ olyan, amilyenné, mi tesszük! Csak azért, mert részeg, hajléktalan nyugodtan meghalhat? Mert megérdemli? Valóban ezt gondoljuk egy életről? Ennyit ér? Így kell véget érjen, a járdán, a földön fekve, megannyi ember megvető tekintetével kísérve, de senki nincs, aki a kezét nyújtsa? Emberek! Azt hisszük felette állunk minden élőlénynek ezen a bolygón. És akkor így bánunk egy embertársunkkal? Így bánunk egy embertársunkkal? Ennyire ridegen el tudunk menni valaki mellett? Mert részeg? Mert alkoholista? Mert hajléktalan? Mert megérdemli a sorsát? Kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk? Eldönthetjük, hogy melyik ember élete mennyit ér, melyik ember élete ér többet a másikénál?

Nézett rám. A szemében benne volt az egész élete, a tekintetével mindent elmondott. Felhívtam a mentőket. Első kérdés: "Milyen a ruházata?" Ugye nem? De sajnos igen! Ez az első kérdés! Milyen a ruházata?! Rangsorolunk? Ruházat alapján? Komolyan többet ér egy ember élete, ha márkás öltönyben van, mint annak, aki egy egész élet munkájaként csak egy szakadt tréninget tudhat magáénak? Miért feltételezzük, hogy az, aki a földön fekszik, csak részeg lehet, és megérdemli a sorsát? Megérdemli a sorsát? Ezt a sorsot? Hogy ott halljon meg a járdán egyedül több tíz emberrel körülvéve?

Azért ilyenkor mindig eszembe jut, hogy mennyire is azt hisszük mi emberek, hogy mi  vagyunk a teremtés csúcsa, meg az evolúció csúcsa. Amikor egy mókus meglát egy magára maradt mókuskölyköt, örökbe fogadja, mert tudja, másként nem lenne lehetősége az életre. Amikor Baltó kutyámat meg szeretném szeretgetni, nem jön oda hozzám egészen addig, amíg öreg társa nem tart vele... mert olyan nincs, hogy csak ő kapjon szeretetet. És hány megható és szép történet kering a neten állatokról, akik megmentették társukat, kölyküket, és hősként ünnepli most őket a világ, mert nem gondolkodtak, csak tették, amit az ösztönük mondott... segíteni még saját testi épségük kockáztatása árán is. És ők "csak" állatok! És mit teszünk mi emberek? Átlépünk undorral egy földön fekvő emberen! Eszünkbe sem jut segíteni neki. Mert undorodunk tőle, mert feltételezzük, hogy részeg... és mert úgy vagyunk vele, megérdemli a sorsát! És ezzel el is van intézve. Aztán haza megyünk és a facebookon könnyek között like-olunk valami amerikai csúcs sztorit az emberi nagyságról, és még meg is osztjuk... ennyi... miközben itthon, átlépünk valakin, mert nem a mi problémánk. Nem a mienk. Soha nem is lesz. És nem is gondolunk többet arra az emberre... aki egyébként reggel hét óra óta feküdt a járdán a biciklije mellett, és mint kiderült nem részeg volt, hanem cukros. Délután kettő óra környékén kérdeztem meg tőle, hogy kell e segítség. Több órán keresztül ott feküdt betegen. Igen! Volt mellette egy üveg bor. Kiesett a szatyrából, amikor rosszul lett. De nem részeg volt! És nem hajléktalan! Egy ember volt! Egy ember, aki rosszul lett, a mai Magyarországon, és esés közben összekoszolta a ruháját, és még egy üveg bor is volt mellette. Egy ember, akinek életéről az alapján döntöttek volna, hogy milyen a ruházata. Egy ember, aki mellett több tíz, esetleg száz társa ment el úgy, hogy talán még bele is rúgott. Egy ember, akiről mindenki lemondott. Akinek élete kis híján ennyit ért. Szívből gratulálok mindenkinek, aki érzéketlenül figyelmen kívül hagyta a történéseket! 

Ma a lovardában az agresszió mentes lókiképzés néhány mozzanatát próbáltuk meg elsajátítani. Úgy kommunikálni a lóval, hogy a legkisebb fájdalom okozása nélkül megértse, mit is szeretnénk tőle! Fájdalom mentesen! Ne árts! Ez volt a jelszó! Manapság iparágak épülnek a szabad idomításra. Amikor a ló megmaradhat lónak, és mindenre úgy kell rávenni, hogy az fájdalommentes legyen! Úgy kell kiképezni a lovat, hogy ne ártsunk neki! Parellin keresztül Monty Robertsen át, ki tudja mennyi csodálatos módszer van arra, hogy a lóval agressziómentesen kommunikáljunk! Együtt dolgozva, tisztelve őt, és elérve, hogy ő is tiszteljen minket! Fájdalommentesen! Ne árts! Agresszió mentesen! Nem betörni, képezni! Hát azt hiszem, ideje lenne egy módszert arra is kitalálni, hogy embereket emberré képezni! Azt hiszem ideje lenne az állatoktól "emberséget" tanuljunk! Ideje lenne! Ideje lenne végre egy szebb világot létrehozni, ahol az emberek nem mennek el, egy földön fekvő társuk mellett! Ideje lenne egy olyan világot teremtenünk, ahol figyelünk egymásra, ahol a kezünket nyújtjuk, ha azt látjuk, valakinek segíteni kell! Ideje lenne előítélet mentesen léteznünk! Ideje lenne EMBERként viselkednünk!

Akik olvassák ezt a bejegyzést... arra kérnélek titeket, ha egyszer láttok valakit, aki a földön fekszik, hajoljatok le hozzá, hogy segíthettek-e. Mert ennyin múlhat egy élet! És nekünk nincs jogunk eldönteni, mennyit ér ez az élet! Mert minden élet egyformán értékes, legyen az egy hajléktalan, egy részeg, vagy egy gazdag üzletember! Segítsünk! Tegyük emberségessé ezt a világot! Tanuljunk emberséget az állatoktól!