Talán az a baj velem, hogy túl sok mesét olvastam annak idején, ahol a béka herceggé változott, a jó mindig elnyerte méltó jutalmát, a gonosz pedig mindig megbűnhődött.
De néha fel kell ébredni az álomvilágból. Néha körül kell nézni a való világban. Ha Hamupipőke a 21.században élt volna, még mindig lencsét válogatna, és Hófehérkét a vadász kinyírta volna az első adandó alkalommal. Bérgyilkosság... és ezzel vége is lett volna a mesének. És, mint kiderült fehér ló sincs... szürkének hívják... vagy esetleg albínónak... de nem fehérnek, akkor miért is lenne pont herceg? A valóság az, hogy megcsókolhatok én akárhány varangyot, az mind béka marad. És a herceg rohadtul nem kutatta volna át fele királyságát egy nőért egy cipő miatt. Valószínűleg észre sem vette volna azt az üvegcipőt. És ennyi...
ÉS a valóvilágban a NEM az NEM, az Igen az Igen, és a TALÁN, és az ESETLEG... az NEM, vagy talán nincs is  ha... esetleg... és talán.... senki nem fog varázsütésre felébredni, és senki nem fog engedni szíve hívószavának... mert a NEM NEM, akkor is, ha belehalunk. És ezért éljen SHrek! Ahol a herceg egy barom... és a zöld emberszerű lény elnyeri szíve hölgyének kezét... csak nekik nem kutyájuk, hanem sárkányuk van... És a Jégvarázs... a hercegről ott is kiderül, hogy full kreténbe nyomja... és még lova sincs... semmilyen.. nem hogy fehér... sőt rénszarvasa sem.
Bármennyire is hiszünk az álmokban, egy szép világban... néha fel kell ébredni, és körülnézni... az élet arról szól, hogy a kretén az kretén marad, a hülye az hülye... és a NEM az pedig NEM!

Nem tetszett a világ amiben éltem. És, vagy ezért  felépítettem magamnak egy olyat, amiben szeretek élni. Ahol megélem a pillanatok csodáit, ahol hiszek az álmaimban. De néha a való világ, a mások, vagy sok ember világa betör az én világomba, és szájba vág... és még azt sem mondja, hogy bocs. És akkor azon gondolkodom, vajon az a lét, amiben most vagyok, nem csak egy illúziók által felépített "valami", aminek semmi alapja nincs? Vajon, nem én vagyok Csipkerózsika, aki alszik? És álmodik? De szerencsés-e a 21. sz.-ban egy ennyire eltérő másik létet felépíteni? Vajon nem lenne-e jobb nekem, ha én is visszatérnék abba a világba, ami majdnem megölt? 

Vajon nem nekem kellene végre felébredni, és hinni mindenkinek, aki azt mondja, vissza kellene lépjek erre a földre, ebbe a dimenzióba? 

Aztán elhessegetem ezen gondolatokat. Mert tetszik ez az élet, tetszenek a csodák, és tetszenek az álmok. Még akkor is, ha néha szembesülnöm kell azzal, hogy van olyan álom, amely nem válik valóra. Kereshetnék spirituális, vagy álspirituális magyarázatokat, de már nem ezt teszem. Egyszerűen elfogadom, hogy vannak dolgok, amelyeken nem tudok változtatni. Van ilyen.. és nem teszem fel a miérteket? Mert sosem kaphatom meg rájuk a választ... vagy sokáig kellene, hogy keressem azokat. És én már nem kérdéseket szeretnék. Élni az életem, elfogadni, hogy a világ nem olyan, amilyennek én megálmodom, mégis álmodni tovább. Mert nem akarok felébredni! Mert nem szeretem azt a világot, amelyet sokan igaznak gondolnak. Miért ne lehetne az én világom igaz? Miért ne lehetne egy olyan élet, amelyben igenis létezik fehér ló? Miért ne lehetne egy olyan világ, ahol a herceg átkutatja a királyságát a NŐÉRT? Miért ne lehetne egy olyan világ, ahol Hófehérkét nem árulják el? És miért ne lehetne, hogy egyszer beteljesedik minden, amelyről manapság még csak ábrándozom.

Talán remény nélkül kellene éljek. Mert a remény elvesztése az, amely oly sokszor fájdalmat okoz. És nem tudom megkülönböztetni az illúziót a valóságtól! Sokszor nem tudom, hogy amit érzek a valóság-e, vagy csak illúzió, amelyet oly elszántan és eltéríthetetlen módon kergetek. Talán abba kellene hagynom az álmodozást. Talán ideje lenne. 

De szeretek álmodozni. Mert az álmaimban valóra válhat mindaz, amelynek fizikai síkon való megjelenése jelenleg elég távol áll az életemben. És, ha elengedném az álmaimat, a reményt, a hitet, a vágyat, az illúziót, mi maradna? A túlélés? Már játszottam túlélésre! Már nem túlélni akarok! MEGÉLNI! De vajon a 21. sz lehetőséget ad nekem, nekünk arra, hogy megéljünk, megéljük? Vagy valóban a rossz győz, a jó pedig megbűnhődik? Valóban ilyen lenne a világ? Valóban ezt kell, hogy megéljük? És valóban én vagyok annyira csodabogár, hogy ezt nem akarom elhinni? 

Mosolygok. Ezen az egészen. Mert nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a világ ilyen! Mert a világ nem lehet ilyen! A világ olyan, amilyenné mi  tesszük! És én nem akarom ilyenné tenni! Álmodni szeretnék! Hinni! Remélni! Mert tudom, Isten, sors, Univerzum nevezzük bárminek is, itt van, jelen van az életembe, és hinni akarom, hogy van egy felsőbb hatalom, vagy vezettetés, amely segít nekünk, hogy az általunk, vagy elődeink által letett 21. sz.-i létet átírhassuk! Mert át kell írjuk!

És nem dobhatjuk el a csodát, amelyet ajándékba kaptunk magunktól csupán azért, mert egónk, elménk azt mondatja velünk, hogy ezt vagy azt nem tehetjük meg! És nem vagyok hajlandó elfogadni azt sem, hogy a racionalitás legyőzi, legyőzheti a szív igaz szavát! Mert Hófehérkének élnie kell! Hamupipőkére rá kell, hogy lejen a herceg! És Csipkerózsika sem aludhat örökké! Talán egy film címe az, ami a legjobban összefoglalja a jelenlegi helyzetet: Aludj csak, ÉN ÁLMODOM!