Érkezett egy levél. Egy tíz éves kislány írta.

Én egy lovas ember vagyok. A legtöbb időmet a lovaknál töltöm. Edzek a versenyeimre. Az edzőmnek segítek megetetni a lovakat. Igen. Ez egy sport. A legjobb sport a világon! Igaz, sokan furának tartanak. De engem nem érdekel. Persze az összes állatot imádom. Rengeteg állatom van. Van kutya, macska, hal, teknős, tengerimalac, és ló. A világ állatok nélkül nem létezne. A legtöbb barátom állat. Ők megértenek. 

A szívem összeszorult. Mit mondhatnék? Adva van egy tíz éves kicsi lány, aki azt érzi, az állatokban megbízhat, aki azt érzi, az emberek kirekesztették. Aki azt érzi, fura, mert nem állt be egy sorba. Fura, mert sportol, mert van miért felkelnie mindennap. Aki kirekesztve érzi magát egy társadalomban, egy osztályban, mert ő más. És miben nyilvánul meg a mássága? Állatokkal él, állatok a barátai, lovas ember, lovagol, ellátja az állatait. Manapság ennyi elég, hogy valaki kirekesztett legyen. És ki is rekesztik.

Mit mondhatnék, vagy írhatnék neki? 

Örülj kicsi lány, hogy ennyire kitartó vagy. Örülj, hogy nem a szüleid kényszerítettek bele egy helyzetbe, hanem te magad választhattad meg, mit szeretnél csinálni. Légy büszke magadra, hogy a rengeteg tanulni való mellé, még van időd, és energiád, hogy az állatokkal, a barátaiddal legyél, hogy segíts az edződnek! Légy boldog kicsi lány, mert éled a kicsi életed! 

Ne légy elkeseredett, mert úgy érzed, az emberek nem értenek meg! Az emberek saját magukat sem értik, nemhogy másokat. Az emberek ilyenek. Aki nem áll be a sorba, az fura, és kirekesztődik. De te menj csak tovább a saját kis utadon, amíg boldog vagy rajta. 

Hidd el, előbb utóbb lesznek emberek, akik majd megértenek! De inkább legyen egy igaz barátod, mint száz hamis, akik akkor fordítanak neked hátat, amikor a legnagyobb szükséged lenne rájuk! 

Kérlek, ne állj be egy sorba, egy olyan sorba, amelyről nem tudsz, nem tudunk semmit! Te csak maradj a saját kis életedben!