2017. máj 01.

A második legkeresettebb bűnöző felesége voltam.... és még csak nem is tudtam róla

írta: Kata Vank
A második legkeresettebb bűnöző felesége voltam.... és még csak nem is tudtam róla

borton.jpg

 

 

 

 

 

 Nyugodtan ébredek, nem kell rohannom, az óra most nem sürget, hogy siessek...siessek...siessek. Békésen kortyolom a kávém. Üzenetem érkezik. Benne egy történet, amely a maga megrázó mivoltában is reményt ad, és hitet. Nincs olyan élethelyzet, amiből nem lehetne felállni, és nincs olyan, hogy már késő, vagy nincs erő! Csak hinni kell, és történjen bármi menni előre, soha nem hátranézni. 

"A történetem sok sok évvel ezelőtt kezdődött. Fiatal lány voltam, összezavarodva, rendezetlen családi háttérrel. Éltem a világban, amelyben nem volt számomra hely. Kerestem valamit, de magam sem tudtam mit. 15 évesen eljöttem otthonról, kollégiumban éltem, vagy szobát béreltem. Egyedül voltam a világban, gyengének éreztem magam.

Ekkor ismertem meg egy férfit. Nekem még soha előtte nem voltak hús vér férfiak az életemben. Vagy szerető voltam, vagy csak valaki, de társa soha nem voltam senkinek. Voltak nagy szerelmeim, nagy plátói szerelmeim, és voltak nagy ígéreteim, de soha nem váltódtak be. 

Ő pedig jött, és levett a lábamról. Végre volt valaki, aki engem akart. Végre volt valaki, akinek fontos voltam. Nem volt hol laknom, szinte három nap alatt odaköltöztem hozzá. Még örültem is neki, mert így őt ismerhettem meg, és nem képzeltem bele olyan tulajdonságokat, amelyekkel nem is rendelkezett. 

Elfogadtam mindent tőle, ő pedig szépen lassan elvette az életemet. Magához kötött, magához láncolt. Nem dolgoztam, nem volt családom, nem voltak barátaim. Csak ő volt nekem. És ezt mindig ki is hangsúlyozta. 

Az sem volt feltűnő nekem, hogy állandóan költöztünk. Volt, hogy elmentem három napra egy ismerősömhöz, és már máshová tértem haza. Kijött elém a vonathoz, és megint új helyen voltunk. Nem kérdeztem sohasem. Ha kérdeztem botrány volt belőle, én pedig nem akartam botrányt. Békét akartam, egy békés, meseszerű kapcsolatot. Ezért megtanultam csendben maradni. Hallgatni. És közben követtem őt.

Nem figyeltem az árulkodó jelekre. Barátai nem voltak, családja nem volt. Sorstársnak hittem.

Csak sok sok év múlva vált minden világossá számomra, amikor egyik pillanatról a másikra, mintegy villámcsapásként derült ki az igazság róla.  Akkor minden fura történésre magyarázatot kaptam, minden cselekedete értelmet nyert. De éveken át nem figyeltem a jelekre. Eltoltam azokat magamtól.

Talán féltem az igazságtól. Illúziókat kergettem. Illúziókba ringattam magam.

Közben megszületett a kislányunk. Én azt hittem ő is akarta, de csak később döbbentem rá, hogy a gyermekünket is, mintegy fegyverként használta ellenem, hogy még inkább magához láncoljon. Hiszen család, munka és barátok nélkül egy pici gyerekkel nem sok esélyem volt arra, hogy menjek.

Eljött egy februári délután. Néztem egy műsort. Abban felhozták a topp100-as kőrözési listát. Megláttam a fényképét. Mind a mai napig ott csengenek a szavak a fülemben:"Ezt a fiatalembert évek óta keresi a rendőrség, minden nyomot elveszítettek, ezért már csak a nyilvánosság erejében bízhatnak."

Összeomlott minden. Semmivé lett minden, és az együtt töltök évek hazugsággá váltak. Neki azért kellettem, mert gyenge voltam, és kitett annak engem, és a gyermekem, hogy bujkáljunk, hogy költözzünk. Addigra annyira megölte a lelkem, elvette a személyiségem, hogy nem küzdöttem ellene, egyszerűen csak tettem, amit mondott.

Ült a kanapén. Kérdőn néztem rá. Csak megrántotta a vállát. Ennyi volt. Pár óra múlva a rendőrség ránk törte az ajtót és elvitték.  

Az ügyvédek világosítottak fel arról, valójában kivel is élek, kinek szültem gyermeket, és mi az igazi neve. A gyermek anyakönyvi kivonatában is apaként hamis személyazonossággal került. Mint ahogyan hozzámentem egy emberhez, aki valójában nem is létezett. 

Hetekig szették össze az információt róla az ügyvédei. Még akkor is hazudott folyamatosan, és szemrebbenés nélkül, amikor már tudta, a játéknak vége. 

Közben kiderült, hány gyermeke van, hány nőt próbált meg így magához láncolni, és hány családot hagyott magára, amikor menekülnie kellett.

Hirtelen a nagy szerelem semmivé lett. Édesanyákat, gyermekeket hagyott hátra, AKIK NEM ÉRTETTÉK, MIÉRT TÖRTÉNT EZ MEG VELÜK. Előttük ugyanúgy álarcot hordott, mint előttem. Nekik ugyanúgy hazudott, mint nekem. Valószínűleg engem és a kislányunkat is elhagyott volna, de érezte a kör bezárul, és ha ezt megteszi, nem lesz, aki fizesse az ügyvédeket, aki csomagot küldjön, aki meglátogassa őt a börtönben. 

Amikor kiderült róla az igazság, három hónapig azt sem tudtam, ki vagyok, mi vagyok, mi volt az elmúlt tíz év az életemben. Nap, mint nap tárultak fel az igazságok, hullottak le az illúzió fátylai, én pedig ott álltam egy két éves pici gyermekkel, és nem tudtam, hogy eljön-e a holnap.

Lefogytam 45 kilóra, és csak túlélni próbáltam.A gyermekem adott nekem erőt, és hitet. Ha ő nincs én biztosan megölöm magam, mer engedtem, hogy ez a férfi ezt tegye velem. Engedtem, hogy bábúként használjon, engedtem, hogy tárgyként kezeljen. 

Rengeteg adósság, és rengeteg hazugság maradt utána. Összetört álmok, szerte foszlott remények.

Tíz évig éltem együtt egy olyan emberrel, aki kaméleonként élte az életét, aki csak használt mindenkit, amíg érdeke szolgálta, aztán eldobott, hátrahagyott mindenkit, ha mennie kellett tovább.

Nekem nem volt családom, nem voltak barátaim. Senkinek nem tűnt fel, hogy tíz évig nem léteztem. Senkinek. Nem kellett attól félnie, hogy esetleg keresni fognak, vagy bárki is aggódik értem.

A gyermekünk születésénél sem kellett félnie, hiszen senki nem tudta, kivel élek valójában, így nem kellett attól tartania, hogy majd a nyomára bukkannak.

Az igazság kiderülését követően kegyetlen időszak következett az életemben. Nagyon kegyetlen. De ott volt a kislányom, akiért, vagy aki miatt nem tehettem meg, hogy feladom.

Sok sok év telt el azóta. Bár a múlt még néha fáj, érzem a sebeimet, érzem, hogy néha mennyire is nehéz megbízzak emberekben, érzem, hogy sokszor ellököm magamtól azokat, akik igazán szeretnek.

De nem adom fel! Próbálom feldolgozni mindazt, ami elmúlt. 10 év ment el az életemből, és nem engedhetem meg, hogy a múltam tönkre tegye a jelenem.

De nem gondoltam, hogy ez  ekkora feladat lesz. Elhinni, hogy emberek szeretnek, érdek nélkül. Elhinni, hogy értékes vagyok. Elhinni, hogy nem csak hazugságok, álarcok, és félelem van ebben a világban. 

Most még gyógyulok. Újra és újra előjönnek az árnyak, de mindent megteszek, hogy  végre elfeledve és tanulva a múltból, élhessem úgy az életem, ahogyan megálmodtam. A kislányomért, és magamért!  

Szólj hozzá

család gyermek hit egyedül bűnöző top100-as lista