Menj vissza szart lapátolni! Arra való vagy! - Ez a mondat egy baráti összejövetelen hangzott el sok sok évvel ezelőtt. És én megfogadtam ezt a tanácsot. Miért? Mert nem akartam ilyen emberekkel együtt lenni, nem akartam ilyen emberekkel élni. Inkább hallgattam szívem és lelkem hívó szavára, és azt csinálom, amit szeretek. - kezdett bele a beszélgetésbe. Én csak remete lánynak hívom.

Barátságunk sok sok évvel ezelőtt kezdődött. Lovagolni indultam a semmibe, és akkor vettem észre a tanyáját, szépen csendben megbújva a fák oltalmában. Megszólított, beszédbe elegyedtünk, és azóta is menedéket lelek nála, ha úgy érzem, ez a világ nem nekem való. 

Lassan hatvan éves. A lányával élnek kettecskén ezen a csodálatos helyen. Menedék. Ahol az útját kereső vándor megpihenhet, és ahol oltalmat találnak azon állatok, akik máshol, másnak nem kellettek. 

"Sok sok évvel ezelőtt örököltem a szüleimtől ezt a helyet. Nagy baráti társasággal áldott meg az ég. Akkoriban azt hittem ez áldás. Aztán, amikor Isten, sors, Univerzum próba elé állított, a barátok eltűntek, és én itt maradtam teljesen egyedül a világban. Akkor bántott, ma már tudom, hogy ez a legjobb dolog, ami történhetett velem."

"Megáldottak minden földi jóval. Szerető, gazdag családban nevelkedhettem, iskolázott voltam. Mindenem megvolt, ami egy boldog élethez kellett. Aztán férjhez mentem. Az életünk lilaködös felhőben telt, barátokkal, pénzzel. Aztán megszületett a kislányom. Gyönyörű gyermek volt, Isten legnagyobb ajándéka a számomra. Aztán ahogyan teltek az évek, megváltoztunk, a férjem is, én is. Nekem már nem volt elég, hogy háziasszony vagyok, több diplomával. Életet szerettem volna. A saját életemet. A férjem ezt nem támogatta. Számára egy nőnek a konyhában volt a helye. De én többet akartam ennél. Hiszen ahogy nőtt a gyermekem, úgy lettek egyre szürkébbek a hétköznapok, és én egyre jobban kerestem a világban a helyem, vagy egy világot, amelyben jól érzem magam."

"A férjem ezt nem tűrte, nem akarta tűrni. Én ott maradtam a lányommal kettesben. Nem hibáztatom ezért. Neki a régi én kellett volna, aki csak otthon ül, kiszolgálja őt. De nekem ez kevés volt. Egy kedves barátom, akkor bérelt ki  egy tanyát. Lovakkal érkezett oda. És én azt vettem észre, szinte minden nap ott vagyok vele, segítek neki a lovakkal, a lovak körül. Tőle tanultam mindent, amit tudok a lovakról, a lótartásról."

Közben a lányom miatt én is vettem egy pár lovat, akik ezen a helyen - mutat körbe- leltek otthonra. Elegem lett a rohanó városi életből, elegem lett a sok sok emberből. És a lányom és én is kiköltöztünk ide. Mindent megtettünk, hogy a lovak és mi jól érezzük magunkat. A gyermekemnek mindig is fontosak voltak az állatok. Itt aztán otthonra lelhettek a lovak, a kidobott kutyák, és macskák. Mindenki. Ez lett a mi nyugalom és béke szigetünk."

"Annak idején azt gondoltam, hogy majd a diplomámmal végre munkába állok, de Isten, sors, Univerzum másfelé terelt engem.  És én hallgattam a lelkem hívó szavára és megleltem a nyugalmat. A nyugalmat, amelyet éveken át hajszoltam, miközben itt volt tőlem egy karnyújtásnyira."

"Régi barátomhoz sokszor visszajártunk. Hatalmas társaság volt. Egy nagy asztalt körbe ülve ábrándoztunk az életről, a világról. Sokszor voltam fáradt, hiszen akkor már 25 lovunk 12 kutyánk és 20 cicánk volt. És egyedül láttam el őket minden nap. A lányom iskolába járt, persze, amikor hazatért ő is kivette a részét a dolgokból, de én azt szerettem volna, hogy tanuljon. Mert fontosnak véltem, annak ellenére, hogy sosem vettem hasznát a diplomámnak."

"Egyik este a társaságban nézet eltérés támadt. Nem értették, miért kell nekem a MENEDÉK-em, a kis tanyám, hiszen, annak idején azért ért véget a házasságom, mert valamit nagyon akartam.  Nem értették, miért cseréltem le a férjemet a kemény fizikai munkára, miért jó nekem egyedül a semmi közepén az állatokkal, miért jó, ha éjjel az istállóban alszom egy egy beteg ló mellett, vagy napokig a földön fekszem, mert megműtötték a kutyám. Ezt kevesen értik meg. Nagyon kevesen. Csak az tudja, mit képesek adni a lovak, akik már kerültek kapcsolatba eme nemes állatokkal.Csak azt tudja, milyen szeretetre képes egy állat, aki már megtapasztalta. Egy kívülállónak eme dolgok megfoghatatlanok, és értelmetlenek."

"Annak idején, még én sem értettem. Annak idején még én sem tudtam. Ám egyszer csak ott találtam magam egy merőben új életben, lovakkal és egyéb állatkákkal körülvéve és azt éreztem, nekem ez jó. Nekem ez maga a csoda. Igen... fárasztó... nagyon... főleg télen... vagy a sárban... vagy betegen. De minden nap fel kell kelni, és menni előre, mert a lovakat, és az állatokat el kell látni. Nincs olyan, hogy nincs kedvem, nincs olyan, hogy nincs erőm."

"Tehát egyik este a baráti társaság a torkomnak esett. Hirtelen én lettem a rossz, én lettem minden baj okozója, és skizofrénnek, meg elmebetegnek tituláltak. A legjobb barátnőm... akit a legjobb barátnőmnek hittem egyszer csak felállt az asztaltól, és közölte velem, menjek vissza a tanyára szart lapátolni, mert arra való vagyok!"

"Fájtak a szavai. Nagyon. Csak néztem rá. Csendben maradtam. Megfordultam, és eljöttem. És soha többé nem találkoztam velük. És a sok sok barát hirtelen semmivé lett, mintha sosem lettek volna. Mert már nem voltak nagy borácsolásuk, meg közös utazások, amelyeket persze mindet én fizettem. És már nem kellettem. Mert az új én már nem kellett... lovakkal, kutyákkal, macskákkal."

"Akkor, azokban az időkben fájt, mert úgy éreztem elárultak. Mert éveken keresztül jó volt nálam lenni, meg ahogyan nagymamám mondta enni a kenyeremből, inni a vizemből, de amikor egy kis támogatás kellett volna, ne adj Úristen segítség, akkor hirtelen eltűntek a barátok, eltűntek az emberek. És csak annyit bírtak mondani:"Menj vissza szart lapátolni!" 

"És én visszamentem. Nem azért, mert ő mondta, hanem, mert tudtam ez a világ az, amelyben szeretek élni. Mert inkább ne legyen egyetlen barátom sem, mint körbe legyek véve ezer meg egy hamis baráttal, akiknek csak addig kellek, amíg pénzem van, amíg előnyük származik abból, hogy én vagyok."

"És ennyi év után elmondhatom, hogy a legjobb dolog, ami történhetett velem, az ez az élet, amelyet most élhetek! Mert lehet, hogy estére hulla fáradt vagyok, vagy a fájdalomtól nem érzem a testem, de boldog vagyok. Megleltem a békét, megleltem azt, amire mindig is vágytam, bár sosem hittem volna, hogy ez a tanyasi élet lesz, lovakkal, kutyákkal, macskákkal."

"De Isten, sors, Univerzum tudta ezt. És vezérelt engem, én pedig engedtem, hogy vezessen."

"Tudom másnak ez csak szar lapátolás! Nekem viszont maga az élet! Az életem, amelyben boldog vagyok! Az élet amelyre titkon mindig is vágytam, de sok sok évig még önmagamnak sem mertem bevallani."