Ülök a teraszomon. Gyönyörű idő van. Az ősz egy kicsit utat engedett a tavasznak. Élvezem a napütést, élvezem, hogy végre nyugalom és béke van. Sétálni indulok. Van itt nem messze egy park. Egész évben gyönyörű, de az ősz még szebbé teszi. Csodálatos színvilága mindig rabul ejt. Talán egy festő sem…
Késő este van. Nézem a csillagokat az égen. Mindig is szerettem a csillagos égboltot. Annyira megnyugtat, és olyan csodálatos. Annyi misztikumot rejt magában, és én annyira szeretném megfejteni a titkait. Eszembe jutnak Exupery szavai: "- Nem tudom - mondta -, nem azért vannak-e kivilágítva a…
Édesanyám halála óta eltelt idő talán egy kissé enyhítette a fájdalmat. Még frissek a sebek. Még nagyon frissek a sebek. Sokszor gondolok rá. Talán az elmúlt idők történéseinek hatására, valahogy eljutnak hozzám a negatív dolgok is, amelyeket eddig megpróbáltam tudatosan kizárni az…
A nap már réges régen nyugovóra tért. Az éjszaka csendjében pihenni próbál a lelkem. Csak ülök a teraszomon, és nézem a semmit, nézem a sötétséget, és hallgatom a csendet. Sosem gondoltam volna, hogy a csendnek ilyen gyönyörű hangja van. Próbálom kiüríteni az elmém, nem gondolni semmire, csak átadni…
Késő van. A vihar meghozta az enyhülést. A napok rohanásában már semmit sem tudok. Versenyt futok az idővel, versenyt futok a csodáért. Ki tudja, hány éjjel telt már el úgy, hogy megszólítottam Istent! "Csak még egy csodát kérünk! Csak még ezt az egyet ad meg nekünk!" Van, hogy sírok, van, hogy…
Ül velem szemben egy igazán bátor asszony. Látom a szemében a csillogást, látom az élni akarást. Két évtizeddel ezelőtt közölték vele a diagnózist, ami oly sok embert összetört volna, de ő nem adta fel. Nézem törékeny, vékonyka testét, és azon gondolkodom, honnan ez az erő, ami benne van. Nézem őt,…
Padok. Szeretem a padokat. Annyi történetet meséltek már el nekem emberek padon ülve. És vajon mennyit mesélnének a padok, ha beszélni tudnának. Csak leültem egy kicsit. Szerettem volna a parkban beszívni a levegő esőillatát. Ekkor láttam meg a nénit. Két bottal járt, mégis annyi méltóság volt a…
Két héttel a halála előtt ott állt az udvarban egy pici babával a karjában. Könyörgött, hogy segítsek.
Nézem őt. Fáradtnak tűnik. Már régen nem találkoztunk. Csak ülünk egymással szemben, némán. Tekintete keresi az enyémet. Szeméből eltűnt a csillogás. Olyan, mintha éveket öregedett volna az utolsó találkozásunk óta. Szeretném megölelni őt. Szeretnék neki mindenért…
Csak néztem őt. Ő gyászolta a kislányát, én a kisfiamat. Forrt bennünk a tehetetlen düh, és forrtak az indulatok. Magunkat okoltuk, Istent, az orvosokat.... mindenkit. ÉS mérhetetlen üresség volt bennünk. Elvesztünk. Elvesztünk a saját életünkben. Pár nappal ezelőtt még arról álmodtunk, milyen…