Lassan véget ér a nap. A csillagok már világítanak az égen, a hold már magasan jár. Ma végre régóta halogatott dolgaimat véghez vittem. Lenyírtam a füvem, kitakarítottam a lakást. Nyugalom honol az otthonunkban. Béke van. Mindenki nyugovóra tért, csak az éjszaka szokásos neszei törik meg a csendet.…

Korán van. Mostanában korán ébredek. Nincsenek gondolataim. Csak ülök a teraszon mélyen belélegezve a friss levegő illatát. Lassan kortyolok a kávémból. Szeretem a kávé ízét. Szeretem, hogy ülök a kertemben, szeretem hallgatni az ébredező város zajait. És szeretem, hogy még minden olyan nyugodt.…

Elfáradtam... nagyon... mégis olyan jóleső fáradtság volt ez. A lelkem boldog volt, szárnyalt, csak a fizikai testem érezte a fáradtságot. Jó volt érezni. Több órát lovagoltam. Kinn a természetben az elmém teljesen kiürült. Szeretem ezt az érzést. Nagyon szeretem. A délutáni felhőszakadást követően…

Jól vagy? Hányszor tesszük fel ezt a kérdést. Sokszor már beszélgetés indításaként, és reménykedünk, hogy a válasz a szokásos, köszönöm... minden oké, és veled? És ennyi... már megyünk is tovább. Soha nem indítok így egy társalgást. Ha valakitől megkérdezem, hogy hogy van, akkor a válaszára is…