2015. már 08.

Élet egy tanyán.... amikor a lélek hazatalál....

írta: Kata Vank
Élet egy tanyán.... amikor a lélek hazatalál....

tanya2

A tanyavilágokban élőkről mindenkiben él egy kép. Bennem is. Óhatatlanul is arra gondolunk, hogy idősek élnek ott, akik már csak a halál érkezését várják. Aztán van egy olyan elképzelés is, hogy csak a nagyon szegény emberek élnek tanyán, akiknek minden másodperc küzdelem a túlélésért, az élelemért. A gyerekek naponta több kilométert gyakorolnak hóban, fagyban, télben, sárban, hogy bejuthassanak az iskolába, és onnan haza. Aztán egy harmadik gondolat... milliomos unatkozó emberek, kiköltöznek tanyára, ahol műparaszt életet élnek. Több százmilliós épületek, gépek, és az ott élőnek semmi más dolga nincs, mint élvezni a mások munkáját a földjein. És ennyi.

Valahogy ez a három kép élt bennem is. Sosem vágytam tanyára, bár nem mindig bírom elviselni az emberek közelségét, de mégsem szerettem volna sosem ennyire elszigetelődni a társadalomtól, az emberektől. Aztán az élet teremt egy olyan helyzetet, ahol közvetlen közelről betekintést nyerhettem a tanyákon élő emberek életébe, előítéletek nélkül.. szembesülve az igazi okokkal, a valósággal, és azzal a békével, amiben eme emberek élnek. Békében önmagukkal, a világgal. Mert volt egy álmuk.... és most ezt az álmot élik.

Évek óta járok vendégként a barátnőm tanyájára. Igazából nem sokban különbözött az ő általuk élt élet, az enyémtől. Talán annyiban, hogy nekik nagyon sok állatról kellett gondoskodni. De lényeges különbséget nem tapasztaltam. Gyönyörű ház, van villany, kábeltévé, telefon, internet... minden... és még a falutól sincs messze. Mégis tanya. Ahol az ember eltűnhet a világ elől, és a gonosz emberek célkeresztjéből. Arrafelé a madár sem jár, illetve csak a madarak járnak. Felnőttként ott fejtem életemben először kecskét, ott fejelt meg egy kos úgy, hogy tíz percig azon gondolkodtam melyik dimenzióban vagyok. Takarítottam ott nagyon sok állatot, kapáltam, ültettem. Ideig óráig mérhetetlen kikapcsolódást jelent a számomra. Mert lényegesen eltér attól, amiben most élek. Így ezen a kis tanyán mindig feltöltődöm, és tüdőm megtelik oxigénnel. Sosem vágytam, hogy életvitelszerűen ilyen környezetben legyek, mert a munka a földeken nem igazán nekem való. Csináltam én ezt gyermekként épp eleget.

Tegnap az újonnan érkezett szenvedélyem, a lovak szeretete megismertetett egy fantasztikus családdal. A fél napot náluk töltöttem a gyermekemmel. Lovaik is vannak, így gyermekemnél egyértelmű volt, hogy azon a tanyán megleli, amit keres, én pedig vele tartottam. Azt a tanyát évekkel ezelőtt én is megtekintettem, amikor eladóvá vált, de nem éreztem azt, hogy nekem ott lenne a helyem. És most sok sok év múlva visszatértem, egy merőben más környezetbe. A ház, a földek... minden ugyanaz.... és most mégis magával ragadott, elvarázsolt.

Sokat beszélgettem az ott élő hölggyel. Aki úgy érzi, végre meglelte helyét az életben. Mert mindene megvan, amiről álmodott, gyermekek, unokák, tanya, lovak, állatok... minden, ami számára kell a boldogsághoz.

Volt egy nagymamája, aki nyolc gyermeket nevelt fel Bugac pusztáin. És minden hétvégén minden unokája, és gyermeke ott volt nála. Ez a nagymama lett számára a példa, az isten, ahogyan ő fogalmazott. Végtelenül szerette, és tisztelte a nagymamát, aki nem alázkodott meg az élet előtt, nem büszkén viselte a sorsát, és annak nehézségeit, hanem egyszerűen élte az életét, és szerette minden pillanatát.

Amikor a gyermekei már nagyok lettek, akkor elkezdtek a lovakkal foglalkozni. Aztán az élet mindig adta és adta a következő lépést. A lovak számának gyarapodásával, ők is folyamatosan költöztek... ahogyan ő fogalmazott, költöztek a lovak után.

Egy farmon voltak lovaik. Amikor először belépett arra a helyre az első gondolat, ami eszébe jutott: "Ez igen! Ennek az embernek volt egy álma, és meg is valósította!" Ő is érezte, hogy nagymamája miatt egyszer még tanyán fog élni, folytatva, és megőrizve azt, amit nagymamája adott. De sosem hitte, hogy egyszer majd ebben a faluban, ezen a tanyán. Ő mindig abban a hitben volt, hogy majd Bugac pusztáin. Aztán teltek az évek. És most itt van ezen a tanyán meglelve mindazt, amiről tudta egész életében, hogy kell neki. Ahogyan ő mondta, neki ez a tanya az az álomvilág, amiben nekem lehet részem, amikor a lovak között vagyok! Talán ez volt az a mondata, ami a legnagyobb hatással volt rám. ÁLOMVILÁG! Amiben élhetek.

A sorsát senki nem kerülheti el, mondta nekem. Egy könyvet olvasott, amikor világossá vált számára minden. Amikor életének részletei puzzle-ként álltak össze, és amikor rádöbbent, hogy az életében, minden, amit addig véletlennek hitt, egy jól megtervezett lépéssorozat részei voltak, hogy az út végén, meglelje azt, amit talán sosem keresett, de valahol legbelül a lelke és a szíve mélyén érezte, hogy az az, amiért ő megszületett. És láttam az arcán a csodát, az élet szeretetét, azt a végtelen nyugalmat, ami áradt belőle. Hiszen ő meglelte a békéjét, hazatalált, és minden, amiről álmodott valóra vált. Nem úgy, ahogyan annak idején gondolta, hanem úgy, ahogyan az megvolt írva. Búcsúzóul azt tanácsolta nekem, hagyjam, hogy az érzéseim vezessenek. Hagyjam, hogy rendezzék a sorsomat, azok, akiknek rendeznie kell. Hagyjam, hogy megtörténjenek a dolgok. Mert mindig ott leszek, ahol lennem kell, és mindig azok az emberek fognak az utamba kerülni, akiknek az a feladatuk, hogy segítsék az életutam. Ne foglalkozzak vele, mi is az valójában. Úgy is minden világossá válik majd a megfelelő pillanatban. Csak hagyjam. Mert az élet fantasztikus. Az élet gyönyörű! Csak higgyek benne, és ne akarjak ellenállni a sorsomnak. Éljek az álomvilágomban. Menjek a lovakhoz, amikor úgy érzem, mennem kell. És majd az élet megmondja, minek, mi volt a célja. De addig is, élvezzem a pillanatokat, fedezzem fel a csodákat, és szeressem minden pillanatát a létezésemnek, még akkor is, ha úgy érzem, nehéz. Mert az út végén, mindenre magyarázatot kapok, az út végén, minden a helyére kerül, az út végén a lelkem azt fogja mondani: HAZATÉRTEM! É akkor minden addig oly értelmetlennek tűnő küzdelem, és fájdalom értelmét nyeri. Idézte még nekem a Honfoglalás egyik dalának szövegét: " Nézz rám és lásd csillagokra lépsz,nézz rám tovatűnt a régi szenvedés, hol a fák az égig érnek, ott megérint a fény. Tudod jól, hova mész , de végül hazatérsz!"

"Ha nincs hely, ahol élsz, indulj hazafelé!" És haza fogsz érni... csak engedd, hogy hazavezéreljenek, légy most bárhol!

 

Szólj hozzá

célok álmok szeretet vidék állattartás megnyugvás tanyavilág