Rosszul éreztem magam... nagyon... és rosszul is akartam érezni magam... meg akartam engedni, hogy fájjon... szenvedni akartam... és szenvedtem. És nem segített a több ezer köszöntés sem. Csak ültem, elvonultan a világtól... és dühös voltam mindenre és mindenkire. Csörgött a telefon. Barátnőm volt…

Hosszúak voltak a napok. Túl hosszúak. És alább hagyott a lendületem. És alább hagyott a pozitív életszemléletem! És már nem akarok önmagamnak hazudni! Nem vagyok jól! Nagyon nem vagyok jól! Igen... hálátlan vagyok... ezt is tudom... hiszen annyi szépség van az életembe... annyi mindent szinte…