Gyermekként még álmodunk. Sokat. Sokszor ébren. Még csak álomországba sem kell eljutniuk azért, hogy valami csoda világba léphessenek, ahol az a természetes, és a mindennapi, hogy lehet álmodni! Merni kell álmodni! És az álmok valóra válnak! Aztán ahogy a gyermek egyre inkább a felnőtté válása útján halad, elfelejt álmodni. Hogyan is álmodhatna, hiszen mindig mindenhol csak azt hallja, "ne beszélj badarságokat!" "Álmodozz kevesebbet, és foglalkozz az élettel! "Mi lesz így belőled, ha folyamatosan csak álmodozol?"  És ahogyan felnövünk elfelejtünk álmodni, elfelejtünk álmodozni, és elfelejtünk mindent, ami oly széppé tette a gyermekkort. Már nem lesznek álmok. Vagy a társadalom öli ki belőlünk, vagy hozzánk közelállók. Eltűnnek az álmok, és vele együtt megjelenik a szürkeség. Megjelenik a túlélés. Már nincsenek éjjel tündérek, aki vigyázzák álmunkat. Már nincsenek nagy tervek, amelyeket még papírra is vetettünk annak idején, majd éjszaka lefekve ezen gondolkodva hajtottuk álomra a fejünket, hogy aztán éjjel megelevenedjen, és nevessünk! Nevessünk, mert ott akkor azokon az éjszakákon még tiszta szívvel hittük, hogy az álmok valóra válnak! Aztán a papírlapok az évek alatt eltűntek, vagy egy egy rosszabb nap után mi magunk téptük szét azokat. Mert elhittük, hogy minden hiába való! Elhittük, hogy az, ami ott szerepel azon a már megsárgult papíron, csak egy buta gyermek hóbortja volt és semmi más. És már nincsenek papírok... már nincsenek álmok... már "csak" a világ van. Az a világ, amely oly sokszor mutatja rossz arcát, ahol már nincs remény, nincs hit, és nincs jövő! Ahol semmi nincs, csak a kétségbeesés, csak a szürkeség... csak a hétköznapok!

Aztán egyszer csak megint történik valami. Talán gyermekünk lesz, vagy talán rátalálunk a saját utunkra, esetleg mindkettő, és azt vesszük észre, megint léteznek tündérek, léteznek sárkányok, és megint előkerülnek a papírok, mert megint megelevenedni látszik az, ami oly elveszettnek tűnt. Vagy amiről azt hittük elveszett.És merünk megint álmodni, hinni, remélni! És felfedezzük a világnak egy olyan arcát,a melyet eddig is mutatott, csak mi nem voltunk képesek látni, észrevenni, mert csak a rosszra koncentráltunk.

Gyermekként még olyan természetes, hogy, ha több ezer hektáros farmot szeretnénk, arra úgy is lesz pénz. Nem is emlékszem, hogy az álmaimnak valaha szabott volna határt, a pénz. Mert gyermekként még tisztában vagyunk vele, hogy a pénz az egy dolog. De van ott nekünk valami, amit tiszta szívből szeretnénk, és érezzük minden zsigerünkben, hogy kell nekünk, és a miénk! Aztán elveszítjük ezt a képességünket is. És már csak azért sem álmodunk, mert azonnal eszünkbe jut, hogy pénz! És az éppen megszületni készülő álmot is megöljük... mert úgysem lesz rá pénz!

Amíg álmodtam, amíg hittem az álmaimban, én másként tettem. Egyszerűen érezte a szívem és a lelkem, hogy sikerülni fog. És amint erre az elhatározásra jutottam az Univerzum összes energiája összefogott, hogy megvalósítsam azt, amiben oly szilárdan, és megrendíthetetlenül bíztam. Aztán elengedtem az álmokat. Elengedtem, és egy ember rabszolgájává váltam, ahol megtanultam NEM álmodni, nem hinni, és nem remélni! Csak menni vele, még csak nem is mellette az élete útján, hogy másodrangú megtűrt személyként éljem az életem. Aztán Isten, Sors, Univerzum, Szellem... nevezzük bárminek adott nekem egy lehetőséget! És éltem vele. Végre el tudtam jönni valamiből, ami sosem volt az enyém. Végre rá mertem lépni az utamra, a saját utamra. Ennek viszont fizikai síkon nagy ára volt! Hátra kellett hagynom mindent, ami addig a létezést jelentette. Nem maradt semmim. Viszont sokkal többet kaptam! Visszakaptam, vagy újra felfedeztem magamban az álmok erejét! Végre megint mertem álmodni! Mertem nagyot álmodni! És ahogyan lenni szokott, vagy ahogyan lennie kell, Isten, Sors, Univerzum megint összefogott, hogy mindaz, ami addig csak a képzeletemben létezett megvalósuljon. És a semmiből, csodálatos emberek kíséretével felépítettem újra önmagam, az életem és a gyermekem életét! 

Sokszor olyan álmokat kaptam ajándékba, amelyekről azt sem tudtam, hogy léteznek! Vagy, hogy az én álmaim! Mégis szépen lépésről lépésre kirajzolódott minden. És nekem nem volt más dolgom, mint menni előre, élve a lehetőségekkel, élve a hittel, tudva azt, hogy minden a lehető legnagyobb rendben. Aztán persze időnként a fizikai világ megálljt parancsolt ezen álmok megvalósulásának. Mert bizony néha pénz is kell ahhoz, hogy az ember eljutva egy pontra tovább haladhasson. És akkor jött valaki, aki azt mondta neki a pénz nem számít, odaadja amire szükségem van, hogy mehessek tovább, egyenesen előre haladva. És én ültem a megbeszélés közepén, és csak azt éreztem, nagyon rossz az irány! A lehető legrosszabb! Nekem nem kell itt lennem, nekem nem ez az utam! És felálltam, és eljöttem, gondolkodási időt kérve. Pedig tudtam, minden egyes porcikámban éreztem, és a szívem és a lelkem is tudta, hogy NEM fogok élni ezzel a lehetőséggel! Mert ez tévút! Mert, ha elfogadom, elárulom mindazt, amiben valaha is hittem, és elárulom önmagam. Fizikai síkon valakinek a rabszolgájává fogok válni, mert eladtam magam, eladtam az álmom, és eladtam a gyermekem álmát! 

Másnap a lehető legnagyobb békességgel a szívemmel közöltem az illetővel, hogy köszönöm a bizalmat, de nem fogok élni a lehetőséggel. Néma döbbenet volt rá a válasz. És értetlenkedés. Mert valaki a 21. sz-ban képes volt azt mondani a pénzre, hogy KÖSZÖNÖM, NEM! Nem kért magyarázatot! Nem kért semmit, csak annyit mondott, neki nem szoktak nemet mondani! Én sem mondtam nemet. Egyszerűen csak tudtam, hogy nem ez a jó út a számomra.

És, hogy honnan? Mert végtelen békességgel tudtam nemet mondani több millió forintnak. Egész eddigi életemben mások mondták meg nekem, mennyit érek, mit tehetek, és mi az, amit nem! Egész eddigi életemben másokért dolgoztam, másoknak dolgoztam, mások álmát váltottam valóra, hogy amikor végre a siker kapujában állhattam volna, egy tollvonással, egy ítélettel, egy ügyvédi papírral elvegyék tőlem azt, amiért addig tevékenykedtem. Ha most lefeküdtem volna a pénz hatalmának, a szituáció ugyanez lett volna! Már nem a saját álmomat valósítottam volna meg, és nem úgy, ahogyan én gondoltam volna, hanem valakinek mintegy elkötelezve kellett volna léteznem. És én ezt nem akartam! Mert a szívem és a lelkem tudta, hogy nem ezt kell válasszam.

Az álom nem eladó! Igen, vagy egy álmom, van egy tervem! És tudom, ha az én utam, az én álmom, és valóban úgy kell lennie, akkor meg fog valósulni, mert az égiek minden segítséget megadnak hozzá! De ehhez nem kell eladjam a lelkem, és nem kell eladjam az álmom! És nem kell, hogy a pénz hatalmának letérdeljek! Mert számomra a pénz sosem volt Isten, és soha nem is fog azzá válni! Nekem fontosabb dolgok mozgatják a világomat, és mozgatják az értékrendemet! És, ha kell százszor NEM-et fogok mondani, ha azt érzem az a helyes! Mert nem vagyok eladó! És nem eladó az álmom! És nem eladó a gyermekem álma sem!