Nézem őt. Fáradtnak tűnik. Már régen nem találkoztunk. Csak ülünk egymással szemben, némán. Tekintete keresi az enyémet. Szeméből eltűnt a csillogás. Olyan, mintha éveket öregedett volna az utolsó találkozásunk óta. Szeretném megölelni őt. Szeretnék neki mindenért…

              "12 éve várom, hogy visszatérjen hozzám, és megölelhessem őt. 12 éve öl meg mindennap a remény!"  Ezekkel a szavakkal váltunk el. Sírok, potyognak a könnyeim és végtelen hálát érzek Isten, sors, Univerzum felé, mert én haza mehetek, és megölelhetem őt, ő aki a legfontosabb az…

  Csak néztem őt. Ő gyászolta a kislányát, én a kisfiamat. Forrt bennünk a tehetetlen düh, és forrtak az indulatok. Magunkat okoltuk, Istent, az orvosokat.... mindenkit. ÉS mérhetetlen üresség volt bennünk. Elvesztünk. Elvesztünk a saját életünkben. Pár nappal ezelőtt még arról álmodtunk, milyen…