A nap már réges régen nyugovóra tért. Az éjszaka csendjében pihenni próbál a lelkem. Csak ülök a teraszomon, és nézem a semmit, nézem a sötétséget, és hallgatom a csendet. Sosem gondoltam volna, hogy a csendnek ilyen gyönyörű hangja van. Próbálom kiüríteni az elmém, nem gondolni semmire, csak átadni…

Nézem a különböző csoportokat, ahol leginkább nők tesznek ki magukról szelfiket, jó reggeltet, estét, napot, bármit kívánva. Valóban ennyire kétségbeesve keresik a nők a férfit? Hogy már idáig fajultak a dolgok? Nyilvános csoportokban, nyilvános fotókon keresztül bíznak a csodában, vagy bíznak…