Felmerült bennem pár gondolat. Hová lettek a férfiak? Most nem a férfi testben élő, egyébként életképtelen egyedekre gondolok, hanem a valóban férfi, férfiak! Akik, óvók, védelmezők, akikre az ember támaszkodhat nehéz napjain, pillanataiban. Hová lettek?

Túl a harmadik X-en komolyan felvetődött bennem ez a kérdés. Hiszen itt állok, társ nélkül, bár nem magányosan, mert elég jól megszervezem az életem, de ideje lenne, hogy a várva  vágyott társ megérkezzen az életembe. Valahogy az az érzésem támadt, hogy valóban igaz az a mondás, hogy amelyik férfi 35 év felett nem rendelkezik családdal, azzal baj van. Nem sok tapasztalatom van e téren, de az utóbbi időben, ha utamba kerül egy facér vagy manapság divatos szóhasználattal élve szingli pasi.... na arról kiderül, hála az Univerzumnak elég záros határidőn belül, hogy bár férfi testben él, de egy marék molylepke több férfiassággal rendelkezik, mint az adott illető.

Ha pedig végre férfias férfivel találkozom utamon, arról pedig kiderül, hogy nős, vagy legalábbis társa van. Ergo van egy olyan érzésem, hogy a szingli pasik többsége hulladék, nekem pedig nagy érzékem, hogy a hulladékból is a nagyon hulladékot kotorjam ki. Vagyis a legkevésbé életképtelen egyedet, aki eddig azért nem lelt társra, mert semmire nem való. Nem nagy kérésem lenne. Csupán FÉRFI legyen, és csupa nagybetűvel. De manapság fellelhető facér férfiak között elég reménytelen ilyen embert találni. Vagy nekem vannak túlzott elvárásaim, hogy milyen is egy férfi.... vagy nem tudom.

Van, hogy, akit férfinak hiszek, arról később kiderül, hogy gyávább, mint egy kisegér, vagy egy nyuszi, és inkább szó nélkül távozik, elmenekül, mintsem szembe kelljen néznie valamivel, amivel nem mer. Aztán van az a típus, aki baromi férfinak tartja magát, miközben úgy veszi fel a telefont, mint egy BMW-ben ülő szőke szilikon szájas cica... "Sziiaaaaaaaaaaa moondjad.. " Aztán van, aki spirituálisan megmagyarázza, hogy ő azért nem férfi, mert neki ez az életfeladata, hogy megtanuljon férfi lenni. Gratulálok... haladj gyorsabban, vagy kavarodj ki az életemből, mert az agyérgörcs kerülget, amikor ilyeneket mondasz. Aztán van a "megkérdezem anyukámat" típus....

Mindig, amikor azt hiszem, végre megleltem azt a férfit, aki férfi , napokkal, hetekkel, hónapokkal később kiderül róla, hogy férfibb vagyok én női testben, mint amilyen férfi ő valaha is lesz.

Nem vágynék én lexusra, több száz hektáros földbirtokra, de biztonságra igen. Néha szeretnék gyenge nő lenni. Néha szeretném, ha valaki átölelne, és azt mondaná, minden rendben lesz, mert megoldjuk. Ehelyett olyan "férfiak" jönnek az életembe, akik elvárnák, hogy még az ő életüket is én cipeljem a hátamon....

Lehet, sok amerikai filmet néztem anno, amikor még tévéztem, és irreális elvárásokat fogalmazok meg? Vagy Hófehérke és a hét törpe, vagy Csipkerózsika meséket sokszor néztem, és ezáltal eltorzulhatott az elképzelésem, milyen is egy igazi férfi? 

Aztán persze, miután csupa férfiakkal vagyok körülvéve, mindig rádöbbenek, hogy igen... vannak férfiak... csupa nagybetűvel férfiak, hihetetlen energiákkal, rendkívüli határozottsággal, akik még képesek engem is kezelni... és akkor jön egy aprócska gond... nem szinglik. De hát hogyan is lehetnének szinglik ezen férfiak? Hiszen ők tudják, mit akarnak, merre tartanak, és mit szeretnének az élettől. 

Tiszta szívből remélem, hogy a férfiak végre megtanulnak férfinak lenni... vagy a sok szingli férfinak látszó férfi között, végre meglelem a nagybetűs férfit, aki mellett lehetek gyenge nő, aki érezteti velem, hogy támaszkodhatom rá, mert a legjobb helyen vagyok a karjaiban, a közelében. Még akkor is, ha nem vagyok gyenge.... néha szeretnék az lenni... ha csak egy pár pillanat erejéig is....