Hányan gondoljuk, hisszük, hogy nem vagyunk képesek többé bízni. Hogy annyiszor megégettük már magunkat, annyiszor használtak ki bennünket, hogy már nem tudunk bízni. Nem tudunk, és nem is akarunk. Én is ezt tettem. Éveken át. Nem bíztam, nem akartam bízni. Inkább elkerültem az embereket, elkerültem mindenkit, mert féltem attól, ha megint bízom, elárulnak. Valahányszor megkérdezték tőlem, miért nem bízol senkiben, a válaszom mindig ugyanaz volt, mert már annyiszor elárultak. Pedig valójában nagyon is szerettem volna bízni. Mert a bizalom a legcsodálatosabb dolog a világon. Magamban nem bíztam. Hiszen annyiszor ítéltem tévesen. Annyiszor engedtem be rossz embereket az életembe. Nem bíztam a saját ítéletemben, hogy meg tudom állapítani, érezni, hogy ki az, akit közel engedhetek.

Hiszen több, mint egy évtizedig azt sulykolták belém, hogy nem bízhatom meg senkiben. Több, mint egy évtizeden át azt hallgattam, hogy hiába is kérnék segítséget, úgy sem segítene senki. Több, mint egy évtizeden át azt hallgattam, nem bízhatok meg senkiben, mert úgyis mindenki csak rosszat akar nekem. Hosszú idő. Túl sokszor elhangzott mondatok, amelyek olyan mélyen beépültek a tudatalattimba, hogy hittem, tiszta szívvel és őszintén, hogy nem bízhatok. 

Új életem kezdetén, egy évvel ezelőtt még azt sem tudtam volna megmondani, mit is jelent a szó maga... "bizalom". Gyönyörű szó, meleg érzéssel töltötte el a szívemet és a lelkemet, de nem tudtam volna leírni, mit is jelent nekem.

Ma már tudom, hogy a bizalom tanulható! Tanulom, lépésről lépésre. És még csak azt sem mondom, hogy nehéz. Önmagamat kellett meggyőzzem arról, hogy igenis képes leszek újra bízni. És amikor ez az elhatározás megérett bennem, isten, sors, Univerzum, Szellem, nevezzük bárminek, olyan embereket, élethelyzeteket küldött utamba, hogy tanulhassam a bizalmat. És érezhessem. Érezhessem minden testrészemmel, a szívemmel, és a lelkemmel is, mit is jelent a bizalom. Földöntúli érzés. Leírhatatlan érzés. A legcsodálatosabb érzés a világon. De ahhoz, hogy ezt mások által megélhessem, átélhessem, el kellett kezdjek bízni önmagamban. Ez volt a legnehezebb lépés. Még sokat kell tanuljak, de olyan csodálatos dolgokon keresztül tanulhatom, tapasztalhatom meg az önbizalmat, és a bizalmat, amely minden lépést gyönyörűvé tesz.

Sok sok kisebb, nagyobb lépésen keresztül juthatok el eme útnak a végére. Hiszen hányszor ígérték már nekem, hogy ott leszek melletted, veled, mutatom az utat, fogom a kezed, vezetlek... aztán eltűntek, és én ott maradtam egyedül, teljes bizonytalanságban. Így meg kellett tanuljak egyedül menni az úton. Aztán meg kellett tanuljam felismerni az úton a segítőket. Meg kellett tanuljak segítséget kérni, és meg kellett tanuljam el is fogadni azt.

A legnagyobb és legcsodálatosabb tanítóimat pár hónappal ezelőtt vezérelte életembe az univerzum. A lovakat, és a lovasoktatóimat. A lovakkal szemben meg kellett tanuljak "nem félni", és meg kellett tanuljak bízni bennük, hiszen rájuk bízom az életem, és rájuk bízom a gyermekem életét is. És ehhez meg kellett tanuljak bízzak az oktatómban, hiszen ő az, aki tudja, mit engedhet meg, mire vagyok képes, és ismeri a lovakat. Sosem fogom elfelejteni, amikor Balázs megengedte, vagy inkább megparancsolta, hogy álljak fel Basa hátára. Hát ott aztán megérezhettem minden sejtemmel, mit is jelent a bizalom. Mert ott hirtelen meg kellett bízzak magamban, hogy képes leszek rá, Balázsban, hogy tudja, hogy ezt kérheti tőlem, és Basában, akinek hátán álltam. Hát ott abban a pillanatban számomra csoda történt!

Ma megismerhettem Basa történetét. Basa egy mentett ló. Basa, akit az éhenhalástól mentettek meg. Sosem fogom megérteni, mi vezérelhet egy embert, hogy ekkora szenvedést okozzon egy állatnak, egy lónak, egy léleknek, Basának. De Basa életét megmentették. Harapva közeledett az emberek felé. Hogyan másként is közelíthetett volna?  Hiszen nem bízott. És azt hiszem minden oka meg is volt rá. És milyen manapság Basa? A világ legcsodálatosabb teremtménye, aki csupa szív, és lélek, és leginkább egy kiscicához hasonlítható, amikor édes kis fejecskéjével bújik. Mert megtanult újra bízni. Megtanult újra hinni az emberekben. És most engem tanít minden vele töltött órában a bizalomra. A legcsodálatosabb tanítómmá vált, azon emberekkel együtt, akik segítenek nekem a lovaglás tudományának elsajátításában. Amikor beléptem abba a lovardába, egészen más okból kifolyólag, már a lelkem tudta, hogy nagyon jó helyen van, és vissza kell térnie. És most nem ellenkeztem szívem és lelkem akaratával, hanem mentem, és ennél nagyobb dolgot nem is tehettem volna magamért.

Ha újra szeretnétek hinni, és bízni magatokban, ha vissza szeretnétek szerezni azt, amiről azt hiszitek már rég elveszett belőletek, akkor ne pszichológushoz, léleklátókhoz, és angyalosokhoz menjetek, olvasva sok spirituális igazságot, vagy áligazságot. Menjetek ki egy lovardába, vagy gyertek el ebbe a lovardába,  és itt megtanulhatjátok újra mindezt. Mert itt mi nem csak lovagolni tanulunk, nem csak felülünk a lovak hátára, letudjuk az órákat, aztán mehetünk is Isten áldásával, vagy anélkül. Ennél sokkal többet kapunk. Én azt mondanám, mindent! Megtanulunk bízni, hinni, szeretni, tisztelni egymást, embereket, lovakat, és ezzel együtt persze lovagolni is. A bizalom újratanulásához ennél csodálatosabb tanítókat nem is kaphattam volna.

Drága Balázs, Szilvi, Gábor, Basa, Csenge, Pihe, Szöszke, Apolló és a többiek. Nagyon szeretlek benneteket. És köszönöm ezt az egészet! 

A bizalomnak ára van, de érdemes megfizetni. Mert lehet élni bizalom nélkül, állandóan gyanakodva, de nem érdemes. Mert a bizalom sokkal több a szeretetnél. A bizalom a legcsodálatosabb emberi érzés.