Akik ismernek tudják, sosem búcsúzom. A búcsú valaminek a végleges lezárása, és sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Mikor fogják útjaink ismét keresztezni egymást. Sosem búcsúzom. Mert sosem szomorkodom amiatt, hogy valami véget ért, hanem mindig örülök az újnak, amely kezdetét veszi. Sosem búcsúzom. De veled kivételt teszek Drága Tanítóm.

Köszönöm, hogy megismerhettelek. Köszönöm, hogy megtanítottad nekem a bizalmat, megtanítottad nekem a szeretetet, köszönöm, hogy megtanítottál annyi mindenre. Nem régóta ismerlek, mégis rövid ismeretségünk alatt többet kaptam tőled, mint némely embertől. Nagy tanítóm voltál. De megtanítottál már mindenre, amire megtaníthattál, és eljött az ideje, hogy menjek tovább az utamon, immáron nélküled.

Emlékszem, amikor megismertem a történeted. Akkor vált világossá számomra, ha neked sikerült a sok rossz ellenére ismét bíznod az emberekben, akkor nekem is sikerülni fog. Rajtad ülhettem először. Te voltál, aki megtanította nekem, hogy a lovaktól nem kell féljek, mert az Univerzum legcsodálatosabb teremtményei. Te voltál, aki megmutatta nekem, hogy a csoda olykor négy lábon érkezik, és patája van.

Velem voltál a kezdetekkor. Amikor elhatároztam, hogy nekem lovagolnom kell! Rád ülhettem fel először. Sosem felejtem el azon vegyes érzelmeket, amelyek akkor lettek úrrá rajtam, amikor életemben először úgy ülhettem lóhátra, hogy szilárd elhatározásom volt, hogy ideje megtanuljam eme csodát. Segítettél nekem. Könnyűvé tetted nekem, hogy legyőzzem minden aggályomat és félelmemet.

Te voltál, akinek hátán felállhattam, megtapasztalva azt, hogy a korlátaim, csak a fejemben léteznek. Életemben akkor először érezhettem egy mérhetetlen bizalmat. Irántad. Mert tudtam, nyugodtan felállhatok a hátadra, nem fogsz semmi olyat tenni, amellyel megsérülhetnék. Te voltál az, akinek hátán feküdve perceket sétáltam, mert csak érezni szerettem volna az erőt, ami áradt belőled. Te voltál, aki megmutatta nekem, hogy a világ legcsodálatosabb illata, a ló illat. Szerettem hozzád bújni, érezni az erőt, ami benned van. Nagyon szeretlek!

Te voltál az, aki hozzá segített nap, mint nap egy álom megvalósulásához, és Te voltál az, aki úgy megmakacsolta magát, hogy tíz percig csak egy helyben forogtunk. És Te voltál az, aki aztán másnap csodálatosan jött velem. Úgy ügettél és sétáltál, olyan tempóban, hogy megleptél.... Megleptél, hogy Te erre is képes vagy! És Te ott voltál velem, amikor Csenge mami hátán életemben először terepen voltam. Nem rajtad ültem, de ott sétáltál mellettem, vagy előttem. Velem voltál, mert ott kellett lenned! Hiszen annyi mindent kaptam tőled! Részese voltál! 

Megtanítottál oly sok mindenre. Megtanítottál a feltétel nélküli szeretetre. Sosem haragudtam rád, ha valami nem sikerült, mert tudtam, az én felelősségem. Sosem tudtál semmi olyat tenni, amiért azt éreztem volna, hogy már nem tudok bízni benned! Sokat nevettem a hátadon, amikor valami nem sikerült, és iszonyatosan boldog voltam, amikor ügyesen dolgoztunk együtt!

Feltétel nélküli szeretet! Amíg nem ismertelek, ámbár hallottam róla, de nem tudtam, milyen lehet is az. Ma már tudom, a legcsodálatosabb érzések egyike ezen a földön. Szeretlek! És ennek ellenére el tudtam menni. Még az irántad érzett szeretetem is kevés volt, hogy maradjak. El kellett menjek, mert már megtanultam mindent, amit ott veletek, tőled meg kellett tanuljak, és nem maradhattam. Még akkor sem, hogy tudtam, hiányozni fogsz nekem. Hiányozni fogsz, mert szeretlek, de el kellett menjek. És még utoljára tanítottál nekem egy csodálatos dolgot! Ilyen a szeretet. Amikor nem odaláncol, odaköt valamihez, hanem enged tovább lépni. Hiszen szeretlek, és mégis volt erőm, hogy ennek ellenére tovább haladjak az utamon. Megtanítottál elengedni. Megtanítottál úgy szeretni, hogy ne kétségbeesve kapaszkodjak valamibe, ami sosem lesz már jó, vagy ugyanaz. Megtanítottál úgy szeretni, hogy menjek tovább, amikor mennem kell! A fogaid nyomát most már mindig itt fogom őrizni a táskámon, és mindig mosoly fog megjelenni az arcomon, amikor rád gondolok. Megtanítottál arra, hogy nem kell az elválás miatt fájdalmat érezzek, hanem örömöt és boldogságot, hogy az életem része voltál, és megismerhettelek.

Új kalandok várnak rám, immáron nélküled! A tanítást átveszi tőled Lepidu, Csacsi, Houdini, és a többiek, akiket még nem ismerek, de szépen lassan ők is közel kerülnek a szívemhez  és a lelkemhez. És ezt is neked köszönhetem! Hogy már nem drámaként élem meg ezt a helyzetet, hanem egy új kezdeteként. Lehetőségem lett megismerni oly sok négylábú patást. Köszönöm, hogy szerethetlek annyira, és szerethetlek úgy, hogy ne fájjon, hogy már nem vagy az életem része. Hiszen ilyen az élet. Jönnek a segítők, a tanítók, és csak addig részesei az életemnek, amíg adhatnak. Ha már nincs mit tanítsanak, akkor útjaink elválnak. Most tőled is elválnak útjaim.

Köszönöm, hogy megismerhettelek! Az egyik legcsodálatosabb Lélek vagy, aki leszületett erre a Földre! Köszönöm a tanításokat, a kudarcokat, az álmokat, az együtt töltött időt! Köszönöm, hogy önzetlenül adtál nekem! És köszönöm, hogy elengedhetlek! Taníts még nagyon sok embernek oly sok mindent, add át az embereknek azt a bölcsességet, ami benned van! Vigyázz magadra Drága Tanítóm! A Szellem, Univerzum, Sors áldása kísérje utadat, és kívánok neked könnyű, csodálatos életet, nagy nagy szeretetben. Olyat, amilyet megérdemelsz! Köszönöm, hogy megismerhettelek! Nagyon szeretlek!