Alapvetően mindannyian a túlélésre vagyunk kódolva, még akkor is, ha ezt nem hisszük. Túl szeretnénk élni az életet, az életünket, megvárni, amíg felnő a gyermek, vagy felnőnek a gyermekek, vagy egyéb más célokat tűzünk ki magunk elé. Mert ott van bennünk a túlélésre való vágy. Bármennyire is bele merülünk, bele süllyedünk a hétköznapokba, valahol mélyen, legbelül ott van bennünk egy érzés, hogy van miért! Hogy egyszer talán majd eljön az az idő, amikor mindaz, amit szerettünk volna valóra válik, és minden szürkeségbe vetett nap elnyeri az értelmét.

Amikor 15 évig mást sem tettem, mint vártam, hogy teljenek a napok, valójában túlélő ösztönöm volt, ami életben tartott! Mert élni akartam! Mert tudtam, kell lennie valahol egy olyan életnek, amely szép, amelyben mások a játékszabályok! kell lennie egy életnek, ahol nem csak a testem, hanem a lelkem is él! Valahol élt bennem a remény. És ez a remény adott erőt, akkor továbbmenni, amikor feladtam volna! Elindulni valahová, bárhová, csak el onnan, ahol eddig voltam. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem! Akkorra a túlélési ösztönöm legyőzött. Gyermekem kezét, és kiskutyámat megfogva elindultam valamerre, ahol még azt sem tudtam, hogy van-e út. De mennem kellett, mert, ha maradtam volna, nem csak a lelkem vált volna holttá, hanem a testem is!  És végre összeszedtem magam, azt sem tudtam, honnan jött az erő, csak éreztem, hogy mennem kell! És mentem! És azt vettem észre, minél távolabb kerülök a múlttól, a régitől, annál szebb, annál csodálatosabb dolgok várnak rám. Két évig menekültem... menekültem a múltam, és sokszor önmagam elől is. Menekültem, mert akkor még nem volt erőm szembeszállni vele. Aztán, amikor Isten, sors, Univerzum segítőkön keresztül vezette az utam, megpihentem. Végre lett otthonom, végre nem havonta kellett arrébb mennem valahonnan, mert utolért az, amitől rettegtem. Végre békében, rettegés nélkül hajthattam álomra a fejem. Végre az éjszaka közepén hallatszódó neszekre nem felriadtam, hanem mosolyogva hallgattam... a csend hangjait.... azon hangokat, amelyek oly nyugtatólag hatottam rá, és amelyek természetesek voltak.

És elkezdtem szeretni az életet, szeretni az életem! És ahogyan a sorsom rendeződött, úgy próbáltam meg visszaadni mindazt a szépet és jót, amit kaptam. Állatokat mentettem, és mentek mind a mai napig. Amikor még szabad voltam, és nem mások mondták meg mit tegyek, vagy mit tehetek, akkor is ezt cselekedtem. Aztán, amikor saját magam kellett megmentenem, nem tudtam segíteni másokon, segíteni senkin! Hiszen én is segítségre szorultam. Aztán ahogyan egyre erősebbé és erősebbé váltam az életemben, úgy lettem ismét az állatok barátja, úgy tudtam, vagy lettem képes egyre több és több állaton segíteni. Sokszor mondták nekem, hogy biztosan előző életeim valamelyikében űzött vadként éltem, és ezért cselekszem most ezt. Előző életeimben is biztosan, de a jelenlegiben sokszor, és sokáig voltam űzött vad! Űzött vad, aki egy másodperc erejéig nem nyugodhat meg, hiszen tudja, bármelyik pillanatban utolérhetik. És ezért csak mentem, és mentem, sokszor én magam sem tudtam hová, csak el onnan, ahol voltam, mert éreztem, közel járnak, közel jár hozzám. 

Aztán Isten, sors, Univerzum szépen elrendezte ezt is, és végre megnyugodhattam. Megnyugodhattam, és letelepedhettem. Végre lehetett egy biztos pont az életemben, és nem kellett azon gondolkodjak, vajon itt meddig leszek biztonságban! Most már tudom, biztonságban vagyok, és már nem menekülök a múltam elől, hanem szembeszállva azzal, elengedtem a dolgokat, az érzéseket, az embereket, a fájdalmakat, a sötétséget... elengedtem, és megbocsátottam múltam minden résztvevőjének, és önmagamnak is. És az életembe belépett a fény, a szeretet, a megnyugvás, a béke, és az álmok! Az álmok, amelyeket szeretnék megvalósítani, álmok, amelyeket elérni!

Mindannyiunknak van múltja. Van, aki képes letenni ennek terhét, és van, aki még cipeli, mintha soha nem engedhetné el! És vannak a túlélők! A túlélők, mint én, akik képesek voltak saját sorsuk irányítását a kezükbe venni, és megváltoztatni mindent, amiben addig éltek! És a túlélők óhatatlanul is megismerik egymást. És, aki túlélt, az meghallja a néma sikolyokat, és engedi, hogy Isten, sors vezérelje. Sokszor csak hónapok, vagy évek múltán derül ki, mi is volt ezzel Istennek, Sorsnak, Univerzumnak a célja, de a legcsodálatosabb forgatókönyv lapjai állnak össze egy fantasztikus történetté, egy olyanná, amelyet még a hollywoodi szerzők is megirigyelnének. 

Évekkel ezelőtt egy kis póni képe járta körbe az internet világát. Egy kis pónié, aki hosszú, hosszú éveken át volt bezárva egy disznóólba, elzárva a napfénytől, a levegőtől. Szemét kiverték, és mindent elkövettek ellene, amit csak lehet. Ő mégis képes volt mindezt túlélni, mert biztos vagyok benne, hogy tudta, közel a segítség. Ekkor ismerkedtem meg egy hölggyel, aki akkor már lovakat mentett, és ez a kis póni is hozzá került. A póninak lett neve, lett élete, és most a lovak paradicsomában tölti mindennapjait. Számára is bizonyossá vált, hogy nem hiába remélt, hitt, és tudta, hogy egyszer egy olyan élete lesz, ami mindig is járt volna neki. Túlélte. Aztán elváltak útjaink. Sorsunk, ha csak pár hónapra is, de keresztezte egymást, aztán ment mindenki tovább, amerre vitte az útja. Engem is más irányba vezettek az égiek. És egy év múlva, meghallottam Babi nevű paci segélykiáltását. Meghallottam a néma sikolyait. Az Ő történetét itt olvashatják. És ekkor megint kereszteződtek sorsunk útjai ezzel a hölggyel. Mert ott álltam egy teljesen reménytelen állapotban lévő kis lóval, akinek nagyon gyorsan segítségre, szakszerű segítségre volt szüksége. És ez a hölgy, akitől oly hirtelen távol kerültem, nyújtotta a kezét. És sorsunk megint találkozott. És ekkor már egy nagy, egy másik nagy túlélővel együtt csatlakoztam hozzá. 

Sorskereszteződések. Ez a a kis póni évekkel ezelőtt az életbe vetett hitével megmentette saját magát, és ezáltal egy másik csodálatos lelket is. Mert, ha ő nincs, akkor én sosem ismerem meg Őket, és nem fordultam volna hozzájuk segítségért. 

A nagy túlélők! A nagy túlélők képesek meghallani a néma segélykiáltásokat,  és képesek sokszor erőn felül segíteni. A nagy túlélők útjai időnként keresztezi egymást, hogy aztán mindenki élhesse tovább az életét! 

És aztán Isten, sors, Univerzum úgy intézi a dolgokat, hogy a nagy túlélők megint egymásra leljenek, hogy segítsenek túlélni valakinek, akinek már csak napjai voltak hátra, az emberi aljasságnak köszönhetően!

Túlélünk, és segítünk másoknak túlélni! Túlélünk és meghalljuk egymás szavát! Túlélünk, és éljük az életünket, miközben a leggyámoltalanabbaknak nyújtjuk kezünket!

Isten, sors, Univerzum a legcsodálatosabb forgatókönyv író! 

Köszönöm, hogy túléltem, köszönöm a segítőket, és köszönöm az életet, és az életem! És köszönöm, hogy megtehettem, hogy megtehetem, hogy segítek! Mert mindig hallatszanak néma sikolyok, mindig kéri valaki a segítséget! És mi ott leszünk, és ott vagyunk! Mert a világban még él a jó! A világ tele van túlélőkkel, akik szinte sorsuk feladatának tekintik, hogy meghallják a csendben az élni akarás hangját! Mert a legkegyetlenebb történetek mögött is ott van, ott él a remény, hogy egyszer minden megváltozik! Mint ahogyan megváltozott az én életem is! És megváltozott még oly sok ember, és állat története is! Mert a világban a sötétséget fel kell, hogy váltsa a fény, az emberi aljasságot a szeretet! A csodák ott vannak bennünk, körülöttünk! Csak meg kell éljük őket, csak észre kell, hogy vegyük őket!