Nem tudom társadalmi jelenség-e, nem tudom, hogy ez vajon csak ránk magyarokra jellemző-e... semmit nem tudok. Annyit érzek, hogy fáj a szívem, és a lelkem. Mert a tapasztalások, amelyeken most ismét keresztül megyek fájnak, és feltépik a régi sebeket. Életem folyamán nagyon kevésszer érezhettem magam biztonságban, de minden egyes pillanatra emlékszem, talán örökre beivódott a tudatalattimba. 

Vannak és lesznek gyengék. Gyengék, akiket csak mások titulálnak gyengének. Mert nem állnak be a sorba, vagy mert egy kicsit másképp látják a dolgokat, mint a többség. Ezek a társadalom által gyengének hívott emberek azok, akik egyedül ülnek a buszon az osztálykiránduláson, akiknek nincs párjuk egy egy projekthez, akiket soha nem választ egyetlen csapatkapitány sem a kidobós játékhoz, és ezek azon emberek, akik annak idején egyedül ültek az osztályterem egyik padjában valahol a legtávolabbi sarokban. ÉS ezen emberek azok, akik mindig is könnyű prédái lesznek a többieknek. Hiszen őket nem érdeklik az éppen aktuális trendek, ők nem állnak be fiúzni vagy csajozni, őket nem érdekli éppen mi zajlik körülöttük. Ők elvannak a maguk kis világában, és csak nagyon kevés embert engednek közel magukhoz. De ezen kevés ember igaz jó barátjuk lesz. Aztán ezen gyenge emberek lesznek azok, akiket ezen jó barátok megpróbálnak eltaposni, hátba támadni, megsemmisíteni. Mert mindig van valaki, aki egy kicsit "más". Aki nem védi meg magát, aki nem áll ki az igazáért, csak szépen csendben meghúzódik egy sarokban, tökéletes prédaként a falkában támadó "többieknek". Azoknak, akik valaha a barátjuk volt, akik ismerik a titkaikat, hiszen hosszú hosszú időn keresztül együtt akarták megváltani a világot. Aztán  a barátságnak vége szakadt, és nem maradt más, mint a semmi. Ez a "gyengéket" nem érdekli. A gyenge elfogadja, fáj neki, de már nem tesz fel kérdéseket. Visszaül a padba a legtávolabbi sarokba. Aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy a valaha volt legjobb barát, valamiért ősi ellenség lesz. A valaha volt legjobb barát lelkileg próbálja megsemmisíteni, másokat is maga mellé állítva. Mert az ilyen ember egyedül sosem támad. Csak falkában. Vezérli őket a csürhe szellem. Kinéznek maguknak egy gyengét, akit aztán ki lehet közösíteni, ki lehet gúnyolni, akibe bele lehet kötni. És a gyenge csak tűr. Próbálja megvédeni magát, de több emberrel szemben tehetetlen. Ráadásul a "társadalom" többi része nem hisz neki, nem siet a segítségére. Hiszen a falkában támadók jó tanulók, élsportolók, vagy a legjobb munkaerők egyike. ÉS a társadalom nekik hisz, és nem egy szárnyaszegett kis szerencsétlennek, aki csak azért van az iskolában, mert tankötelezett, vagy azért vették fel a munkahelyre, mert már nagyon be kellett tölteni ezt a pozíciót, és talán erre még ő is alkalmas lesz. Alkalmas bizony. Mert szívét lelkét kitéve dolgozik, hajtja a bizonyítási vágy önmaga, és mások irányába. De hiába teljesít sokszor erőn felül... nem számít... hiszen ő akkor is a gyenge marad. A gyenge, aki kiváló céltáblája olyan embereknek, akiket szüleik, vagy főnökeik hajtanak, belekényszerítenek számukra nem tetsző helyzetekbe. De ők nem mondhatnak nemet, hiába ők a társadalom erősei. Nem mondhatnak nemet, mert túl sok elvárásnak kell megfelelniük. 

Ezért mit tesznek? Keresnek egy gyengét... megkeresik a leggyengébb láncszemet, és minden frusztrációjukat rajtuk élik ki. Persze csak szépen csendben, hogy mások ne lássák. ÉS visszatérve az iskolába vagy a munkahelyre ugyanazon mosolygós, kedves jó tanulók, vagy kiváló munkaerők. ÉS a gyenge pedig csak nézi, és nem érti. Nem érti, hogy ezen emberek, hogyan tehetik ezt büntetlenül. Mert ő hiába szólt a főnöknek, a tanárnak.... nem hisznek neki... hiszen ő a gyenge.... a gyenge... akit ezáltal már hazugnak, túl érzékenynek titulálnak. Mert az a mosolygós, csendes, kedves, kiváló munkaerő, aki a lehető legtöbbször túlórázik, és elvállal minden plusz feladatot... ő nem lehet olyan... ő nem... ő ártatlan... biztos a gyenge túlozza el... vagy hazudik.... és a gyenge visszaül a leghátsó padba, a legtávolabbi asztalhoz.

A társadalom többi része figyeli az eseményeket. Csendben szemlélődik. Szeretnének a gyenge védelmére kelni, de nem mernek. Mert ők is félnek a falkától. A falka erős... nagyon erős, őket is kicsinálhatja percek alatt. Ezért csak távolról szemlélik az eseményeket. Néha, amikor a falka nem látja odamennek a gyengéhez, és adnak neki valamit, amiért a gyenge nagyon hálás. És kezdi elhinni, hogy a világ mégiscsak szép. De aztán megint jön a falka... és szétszélednek az erőt adók... és a gyenge megint egyedül marad.

Aztán egyszer csak a gyenge ráébred, hogy már nem akar gyenge lenni. A sok támadás, ártatlan meghurcolás közben megerősödött valahol... egy kicsit megedződött a lelke... és érezni kezdi, hogy muszáj megvédenie magát. De nincs könnyű dolga a falkában támadó társadalmi elittel szembe. De a gyenge már nem gyenge többé! A gyenge élni akar, érvényesülni. De ezt a falka nem nézi jó szemmel. A gyenge erősödni látszik, ezért a falka még durvább eszközökhöz folyamodik, hogy letörjék az önállósodási szándékát. De a gyenge már nem hagyja magát.

Aztán egy pillanatban a gyenge ráébred, hogy azt az energiát, amit most abba fektet, hogy felvegye a harcot a falkával, azt igazából a saját élete rendbetételére is fordíthatná. És a gyenge elkezdi keresni a lehetőségeit. Új iskolát, új munkahelyet. Nem menekül.... nem menekül... csak egyszerűen átcsoportosítja az energiáit. És már szeretné, ha végre elismernék mások is... mert most már kezdi elismerni önmagát. ÉS azt veszi észre sikerült! Sikerült egy új iskola, egy új munkahely... ahol ő már nem a gyenge... ahol nincs múltja... ahol ő végre Ő.. és nem a leghátsó asztalnál, vagy padban ülő valaki, a gyenge.... A gyenge, akit ki lehet gúnyolni, hogy övé a legrosszabb ruházat, vagy cipő. A gyenge, akibe bele lehet kötni, a gyenge, akinek a dolgait, a munkáját tönkre lehet tenni, a gyenge, akibe bele lehet rúgni. Mert ő már nem gyenge! Kapott egy lehetőséget, egy új lehetőséget az élettől! Mert megkereste magának! Mert már nem akart áldozat lenni! Már nem a gyenge akar lenni! Hanem egy ember... egy ember, aki majdnem olyan, mint mások. Majdnem olyan! De már legalább nem bántják. 

Ugyan még erősödnie kell, még meg kell tanulnia, hogyan védje meg magát, de az elmúlt évek fájdalmai megerősítették egy kicsit. Már tudja hol rontotta el, már tudja, mikor vált a falka prédájává. ÉS már tudja, mit kell majd másként cselekednie. A falka pár napig csendben meghúzza magát, mert őket is váratlanul érte, hogy a gyenge végre kiált magáért, és belátva, hogy harcolni felesleges, elment. A falka biztonságban van... hiszen senki nem hibáztatja őket, senki nem fogja felelősségre vonni őket... hiszen mindenki az ő pártjukon áll. Hiszen ők az éltanulók, az élmunkások.... így büntetlenül cselekedhetnek. Még kibeszélik a gyengét... de már nincs benne örömük... hiszen már nem látják, mennyire fáj ez a gyengének, már nem látják a könnyeit. A többieknek fáj ugyan, és igazságtalanságnak érzik, de csendben maradnak... mert a falka mégiscsak a falka.

És mit csinál a falka? Keres egy másik áldozatot. Mert mindig lesznek gyengék! Mindig lesz, aki egyedül ül egy asztalnál, vagy a leghátsó padban. Mindig lesz új áldozat! Mindig lesz új préda! És a falka diadalittasan, megállíthatatlanul, mindenkitől védve tör előre... mert mindig lesznek gyengék! Gyengék, akiknek senki sem hisz... gyengék, akiket el lehet taposni... gyengék, akik tehetetlenül állnak szembe egy falkával, akikkel valaha barátok voltak. 

A gyenge boldog az új életében. Már nem haragszik, már nem bántják a történtek. Sőt! Hálás a falkának! Mert ha ők nincsenek, akkor talán még hosszú hosszú ideig beleszürkült volna valamibe,  beletörődött volna valamibe, amiről tudta, hogy nem jó a számára. De az állandó támadás miatt kénytelen volt lépni! És milyen jól is tette, hogy lépett! Hogy végre életében először kiállt magáért, és kiállt az igazáért. És már nem érdekli a falka... már nem érdekli a múlt. Csak a jelenével van elfoglalva, és tervezi a jövőjét. Egy jövőt, amelyet már mer álmodni!