Nem számít a külső.... Akit érdekelsz, az a belső értékeidet fogja nézni.... stb. stb. Igen... ez akár igaz is lehetne. Lehetne. De sajnos manapság nincs így. Mert valljuk be őszintén, mi nők is szívesebben találkozunk olyan férfival, aki "jól" néz ki, bár ugyan van az a mondás, ha egy férfi egy fokkal szebb az ördögnél, az már jó. De azért egy kicsit ennél több kell, vagy több kellene nekünk.

Pár nappal ezelőtt fodrásznál jártam. Elhatároztam, hogy racionális változásokat hajtok végre a külsőmön... vagyis csak a hajamon. Akik ismernek tudják, nem kifejezetten érdekel, hogy hogyan is nézek ki. Persze, azért arra ügyelek, hogy ne elhanyagolt külsőm legyen, de ennyiben ki is merül nálam ez a kérdéskör. Például lelkiismeret furdalás nélkül megyek ki az utcára akkor is, ha nincs rajtam smink! Sőt leginkább nálam az számít különleges alkalomnak, ha éppen van rajtam. Ez persze nem több kilónyi festéket jelent... csak úgy szolidan. 

Tehát elmentem a fodrászhoz, és igazán klassz frizurát csinált nekem a Drága! Olyat, ami merőben megváltoztatta a kinézetem, és még csak hajszínemen is maradt a régi. Egyszerűen csak göndör fürtök készültek. Nem is akármilyenek. ÉS az emberek reakció, fantasztikusak voltak! Ennyi gratulációt, dicséretet én még soha nem kaptam! Nem bizony! ÉS a dolog érdekessége, olyan frizurám lett, amelyet nem szabad fésülni, vagy legalábbis nem javasolt, és most jobban nézek ki, így három napi nem fésülködés után is, mint, amikor élére vasalt frizurám volt. Megtaláltam, ami igazán nekem való, megleltem, amit nekem találtak ki! 

Bizony! Most saját magam is tapasztalhattam, hogy bizony számít, hogyan is nézünk ki. Igen... tudom... fontos a lélek, meg minden más... de bizony a valósághoz az is hozzátartozik, igenis számít a kinézetünk. Hogy ez most sajnos, vagy szerencsére, azt nem tudom. De hiába állok otthon, elhanyagoltan, zsíros hajjal, és mondogatom magamnak, hogy nem számít a külső, meg majd a belső értékeim... mert ez bizony nincs így. IGEN! Valóban fontos a belső... de az emberek többsége az alapján fogja megítélni, meg szeretné-e ismerni a belsőt, a lelket, ha a csomagolás tetszik neki.

És mi nők is szívesebben ismerjük meg egy olyan férfi lelkét, aki sármos, "akiben van valami". Hiszen a külső az, ami megfog, és csak utána ismerhetjük meg az ember valódi értékét. Igen... van olyan, amikor a szép külső egy nem túl szép belsőt takar, és van, amikor egy kevésbé vonzó külső egy nagyszerű lélek, és szív otthona, de általában azért az ember kinézete, megjelenése méltán tükrözi a belső világot. Most ne egy agyon sminkelt emberre gondoljunk, vagy egy hollywoodi sztárra, hanem hétköznapi emberekre. Ha valaki nem túl szép, vagy férfiként nem jóképű, de ápolt, csinos, ad magára, a megjelenésére, azért arra mindenki felkapja a fejét, mint egy elhanyagolt külsejű emberre! 

Vannak még ilyen örök érvényű bölcsességek. Például, ha valakinek problémája van veled, az az ő problémája, és nem a tied! Ez így van! De biztos mindannyian tapasztaltuk már mennyire meg is tudja keseríteni egy ilyen ember az életünket, és erről ha szeretnénk, ha nem, nem tudunk, nem tudomást venni. Velem is megesett, épp családon belül, hogy valakinek problémája volt velem. ÉS bizony nem sétálhattam el mellette, mert mindent elkövetett, hogy megkeserítse az életem, a rossz indulatú pletykálkodásokon át, feljelentgetéseken keresztül sok minden mást megtett velem.  ÉS mivel családtag, ezért még azt sem lehetett, hogy kiteszem az életemből. 

Mit tehetünk ilyenkor? Nyilván nem lesüllyedve az ő szintjére, reagáljuk le a dolgokat, mert bár közhely mégis nagyon igaz, hogy ne süllyedj le az idióták szintjére, mert ott legyőznek a rutinjukkal. Amíg üvöltöttem vele, meg számon kértem, addig nem történt semmi. Aztán hagytam... hagytam hagy csinálja, belemosolyogtam az arcába... és amikor látta, hogy már nem érdekelnek az aljasabbnál aljasabb tettei, már nem tudott táplálkozni abból a reakcióból, amit a tettei belőlem kiváltottak, elsétált az életemből. Persze még terjeszti a hazugságait, de egyrészt ezeket nem hallom, másrészt, aki megismer, akinek engedem, hogy megismerjen, az tudja, milyen ember is vagyok valójában. 

 Sokszor mondtam azt, hogy nem számít van-e pénze, miből él, milyen autója van... csak ember legyen! Aztán az elmúlt időszak eseményei egy kicsit megváltoztatták a véleményem. Igen! Az ember számít. De, ha egy férfi 40 éves korára nem tud felmutatni semmit... mondjuk édesanyjával él... akkor ott bizony valami nagy baj van! ÉS nem feltétlen csak a pénz! ÉS itt most nem olyanokról beszélek, akik elváltak, vagy történt valami az életükben, ami miatt elvesztettek mindent, és most épp a talpra állás fázisában vannak. Hanem az olyan emberekről, akiknek soha nem volt semmije. 

Az én életembe is belépett egy ember, aki ugyan Audival járt... csak épp mögötte nem volt semmi. Az albérlete, meg az autója lízingdíja elvitte a fizetését. A külsőségek embere.... majd szétesett magától a forgalomban, a hétköznapokban pedig még kenyérre is alig tellett. ÉS már bocsássa meg nekem a világ.... de én nem vagyok hajlandó a gyermekemen és az állataimon kívül senkit sem eltartani! Senkit! Én is fizetésből élek, de tudom, meddig mehetek, és nem szenvedünk hiányt semmiben! Lehet, nem Audiból, vagy Mercedes-ből szállok ki, de mindenünk megvan, amire szükségünk lehet! Ezért kell nagyon óvatosan bánni az ilyen kijelentésekkel. 

Egy emberen, egy férfin látszik, hogy életképes, és az is látszik, ha életművész és a csodára vár! Függetlenül attól, milyen autója van! Vagyis teljesen független attól. De valljuk be kedves nőtársaim, senkinek nem az a szíve vágya, hogy amíg ő dolgozik, meg háztartást vezet, meg gyereket nevel, addig kedvese a kanapén ülve, sört iszogatva, várjon a csodára! 

 Egy másik nagy kedvenc mondásom, a hasonló a hasonlót vonzza. Vagyis olyan embereket "vonzol" be az életedben, amilyen Te magad is vagy! Igen! Csak itt van egy apróbetűs rész, amit azért annyira nem szoktak kihangsúlyozni. Épp ezerrel haladtam az utamon, teljesen eme gondolatokkal felvértezve... vagyis beengedtem egy- két olyan embert is az életembe, akikről utólag kiderült... nem kellett volna. De nem volt bennem félelem, meg nem volt bennem rossz érzés... mert ugye, hozzám hasonlóakat vonzok! Aztán persze jött egy másik igazság is... mi van, ha azért kerül be az életembe, mert tanít valamire, vagy tanulnom kell valamit...

Ennek a nagy önámításnak több százezer forint veszteség, és azóta is tartó háborúskodás lett a vége. Azért most már óvatosabban kezelem az embereket. Mert bizony, vannak olyanok, akik nagyon is képesek kihasználni a naivságom, a kevésbé életre valóságom...  Persze.... hinni kell az emberekben, de csak óvatosan! Csak óvatosan! 

 Ne törődj azzal, mit is mondanak, gondolnak rólad mások! Felnőttként ez nagyon jól tudom, tudjuk kezelni. De mi van, akkor, ah az ember gyermeke érkezik úgy haza iskolából, óvodából, hogy célponttá válik!? Akkor azért ilyen esetekben nagyon nehéz azt mondani a gyermekednek, hogy ne törődj velük! Sőt lehetetlenség ezt mondani. És jó szülőként igenis kötelességünk mindent elkövetni, hogy leszálljanak a gyermekeinkről. Még akkor is, ha ez sokakban ellenállást vált ki! 

Vagyis, nagyon szuper dolgok, amelyek idézetek formájában terjengenek a Neten, csak ezeket sem szabad általánosságnak, meg készpénznek venni. Mert még a legcsodálatosabb igazság is önámításba, önhülyítésbe mehet át, ha nem figyelünk oda! 

Egy biztos, a saját életünk, a saját kezünkben van! És nekünk nincs más dolgunk, mint számunkra tökéletessé tenni a létezésünket! De csak óvatosan! Mert létezik egy valós világ is, ami néha nagyon kegyetlen tud lenni!