Szerettem ezt a mai napot. Délutánra a természet ismét bebizonyította, hogy ő az úr. Gyönyörűen esett a hó. Szeretem a hóesést. Már az sem zavar, hogy vezetnem kell.

Délutánra valami történt. Tele voltam feszültséggel, és az okát nem tudtam. De, mint mindig az univerzum most is a segítségemre sietett, ismét ott lehettem, ahol annyi csoda történt már velem. A lovardában. Bár az odajutásunkat most nem csak a hóesés nehezítette. Általában fél órás út, több, mint negyvenöt percig tartott, és gyermekem már azon aggódott, hogy elkésünk. Ez sem segített, hogy nyugodt maradjak, és az egyéb vezetéstechnikai kihívások sem.De szerencsésen megérkeztünk oda, ahol a lelkem mindig békére lel. Ma sem volt ez másként. Most először csatlakozhattam be az osztályba. A lehetőség már adott volt egyszer, de akkor nem volt bátorságom élni vele... mint oly sokszor az elmém megfutamított, és alkut kötöttem magammal, hogy miért is nem próbálkozom egyedül. De ma nem is volt időm gondolkodni, és lehetőségem sem. Basám lett a társam. 

Basa, aki csupa szeretet, hűség. Basa, aki bárkivel képes lenne megszerettetni a lovakat, és a lovaglást. Basa, aki olyan nagyon együtt tud működni lovasával. Basa, aki számomra a szeretet csodája. Teljesen megnyugodtam. Tudtam, hogy Basával bármit képes leszek megcsinálni. Mi ketten... hátul a sor végén... nem kullogtunk, egyszerűen a saját tempónkban hajtottuk végre a feladatokat. Néha én voltam a legjobban meglepődve, hogy volt, amelyik sikerült. Rengeteg hibát követtem el első önálló lovaglásom alkalmával, de ez a csodálatos lélek képes volt ezt ellensúlyozni. Amikor ügetés közben kis híján leestem róla, mert képtelen voltam koordinálni a térdeimet, és egyéb testrészeimet, egyszerűen magától segített, hogy fenn maradhassak a hátán, ezáltal is segíteni engem abban, hogy önbizalmamat növeljem. Gyakorlatilag végig beszélgettem vele az órát. Tettük, amit tennünk kellett, de beszélgettem közbe vele... Szerettem volna, ha tudja, mennyire  szeretem őt, és milyen hálás is vagyok neki azért, amiért így viselkedik velem. Annyira gyakorlatlan kezdő vagyok én még, de ez a drága lélek nem visszaél vele, hanem segít, hogy megtanuljam mindazt, ami eddigi életemből kimaradt. Basa, az én drága Basám, aki képes úgy bújni, mint egy kiscica, aki kiváló gondolatolvasó, és aki képes még velem is elhitetni, hogy a lovaglás számomra nem egy elérhetetlen álom. 

Olyan érdekes, hogy mi emberek sokszor megpróbáljuk megakadályozni egymást, a másikat abban, hogy sikeres legyen, mindig a rosszat, és az akadályokat helyezzük előtérbe, és több száz kilométeres kifogásokat tudunk gyártani, mi, miért nem sikerülhet. És akkor jön egy ló, Basa, aki megtanít arra, hogy semmi sem lehetetlen. Aki végtelen türelemmel korrigálja kezdő lovasként elkövetett hibáimat, aki még arra is figyel, hogy akkor is a hátán maradjak, amikor ez a lehetetlennel egyenlő. De ez a drága lélek segített nekem ebben. Megesett, egy egy órán, hogy szinte könyörögtem neki, hogy nagyon rossz napom volt, és legalább ő ne nehezítse meg a dolgunkat. Sosem tette ezt. Sosem nehezítette... mert ő egy csoda! Mert van, amikor a szeretetnek négy patája van, és több száz kilós teste.