Búcsú
Nagyon nagy baj lehet odafenn...
Sanyiiii szavai járnak gondolataimban:"Nagyon nagy baj lehet odafenn az égben, ha a Jó Istennek ilyen erős katonákat kell magához hívnia."
Ez az év egyébként is egy nehéz évnek bizonyult. Majd jöttek a halálhírek sorban. Szinte minden nap eltávozik egy legenda, egy példakép, egy meghatározó személyiség az élők sorából.
Óhatatlanul eszébe jut az embernek az elmúlás. Akivel tegnap még beszéltem, ma már csak sípszó a felelet a hívásomra, majd egy sms, meghalt... ő is.
Pár évvel ezelőtt még esküvőkre, keresztelőkre jártunk, manapság temetésekre, búcsúzásokra.
Gyertyát gyújtok azokért, akik elmentek, akiket ismertem, és azokért, akiknek hallhattam a zenéjét, nézhettem sporteredményeit, szurkolhattam neki, vagy elmehettem a koncertjeikre. Múlnak az évek. Felettük, és felettünk is. Ilyenkor a legnehezebb szembesülni ezzel. Itt ólálkodik a halál körülöttünk, és nyer... mindig ő nyer. Alkudozni nem lehet vele. Megpróbálhatjuk, de túl erős, mi pedig túl gyengék vagyunk.
Egyre több gyertya fénye világít az ablakban. Egyre több.
Van, aki szép és hosszú életet tudhat maga mögött, de talán az a legfájdalmasabb, amikor egy fiatal testből megy el a lélek egy másik világba.
A világban körbetekintve pedig azt tapasztalom, hogy azok, akik csak vesznek és vesznek az élet kosarából, vígan élnek, és még csak elgondolkodniuk sem kell azon, vajon nem lenne-e ideje rendezni a számlát. Tovább szítják a gyűlöletet, a szenvedést, és vígan léteznek. Eszük ágában sincs az elmúlásra gondolni.
Szeretném megérteni, mi történik a világban, mi történik körülöttem. De képtelen vagyok rá.
Ürességet érzek, és az elmúlás fájdalmát.
Tudom, hogy előbb utóbb, aki él az meg is hal, de most túl sokszor kell szembesülni ezen gondolatokkal, túl sokszor szólnak az égiek, hogy élj, mert lehet, nem lesz holnapod.
Balázs Fecó: Ez a csönd éve volt
Körül zárt s átkarolt....
