Csodálatosan süt a nap. Ettől mindig jókedvű leszek. Szeretem a napsütést, mint ahogyan szeretem az esőt is, és a havat is. Mindent szeretek... szeretem, hogy vannak álmaim, szeretem, hogy a megvalósításuk útján lépkedhetek... szeretem, hogy minden, amire vágyom előbb vagy utóbb az enyém lesz. Néha mégis érzem, fáradt vagyok. Érzem, nem bírom tovább. Néha legszívesebben becsuknám magam mögött az ajtót, vissza se néznék, és elmennék... el... minél messzebb... minél távolabb mindentől... ettől az egésztől... a jelenemtől... a múltamtól.... néha csak bezárkóznék és sírnék. Kisírnám magamból mindazt, ami még itt van a lelkemben, ami még éjjelente nem hagy nyugodni. Csak sírnék, hogy végre megszabaduljak a korlátaimtól... csak sírnék, abban reménykedve, hogy végre elmúlik.

Süt a nap... csodálatosan süt... én mégis fáradt vagyok. Nagyon. Aludni szeretnék.... aludni sokáig, hátha így minden, ami eddig fájt, elmúlna... kialudnám magamból, hogy ne fájjon többé.

Nincs múlt... csak tapasztalás.... hányszor hallom ezt különféle spirituális tanokban. Nincs múlt.... Akkor miért tud fájni... ennyire? Sírni szeretnék... hogy végre elmúljon.... hogy végre az emlékeimből kitörlődjön minden....

Pozitív gondolkodás... ó igen... ezt is hányszor hallottam már... szeretek pozitív lenni... szeretek soha nem feladni mindent vagy semmit... de néha fáradt vagyok... nagyon fáradt.... úgy érzem már nincs erőm...

Aztán körülnézek az életembe.... hallom a gyermekem kacaját... látom magam lóháton, látom magam túrázni, látom nordic walking közben, látom, amikor dolgozom.... és mosolygok.... mert szeretem az életem... ezt az életet.... és minden meg és átélt pillanatáért hálás vagyok.... csak néha nagyon elfáradok.... néha úgy érzem, egyedül vagyok... néha azt érzem, bármi történne velem, nincs kire számítsak... néha érzem a magányt...

Minden rendben van, minden... és mégis néha nagyon rossz érzések vannak bennem.

Egyedül vagyok.... egyedül érzem magam... miközben valójában az egész világ az enyém... néha jó lenne csak úgy átölelni valakit, akinek én éppúgy fontos vagyok, mint ő nekem. Néha jó lenne csak úgy létezni a semmibe.... az álmaimmal, az álomvilágommal, a vágyaimmal, a terveimmel.... és hátat fordítani a világnak... Néha jó lenne....

Minden rendben van... és néha ez is kevésnek tűnik! Néha, csak kiabálnék a világgal, miért????

Aztán kimegyek, megszeretgetem a gyermekem, az állataim... körbenézek az otthonomba, amelyet annyira magaménak érzek, amely annyira tükrözi az életem, a személyiségem...  elmegyek a lovardába.... hálát adok mindenért, amim van.... mosolygok.... letörlöm a könnyeimet... és megyek tovább....  hiszen minden rendben van....