Ezek a leggyönyörűbb szavak, amiket egy anyuka, hallhat a gyermekétől. Ezek azon szavak, amelyek azt sugallják nekünk, hogy bár biztosan követünk el hibákat a gyermeknevelésben, de valamit jól csinálunk, mert gyermekünk odabújva hozzánk, átölelve minket, kimondja ezen szavakat!

Szeretem őt! A világ legcsodálatosabb gyermeke, aki annyira, de annyira könnyövé teszi számomra egy gyermek felnevelését. Sok mindent átéltünk mi ketten, sok mindenen túl jutottunk kéz a kézben. Sokszor nem volt biztos semmi sem, csak az, hogy itt vagyunk egymásnak, és együtt kéz a kézben megoldunk minden felmerülő gondot, problémát. Szeretettel! Mert a szeretet mindent megold! Sosem kiabáltam vele, sosem tekintettem őt kevesebbnek azért, mert "csak" egy gyermek. Tiszteltem őt, és tiszteletre tanítottam. Bíztam benne, és ő is bízik bennem. Itt vagyunk mi egymásnak, és tudjuk jöhet bármi, mi ketten együtt átlendülünk rajta!

Kislány koromban nagy családról álmodoztam. Nekem is lesz majd sok gyermekem, akiket kísérhetek az útjukon, akik mellettem válnak majd szép és okos felnőtté, és akik majd megajándékoznak engem unokával, és hétvégenként, vagy egy egy ünnep alkalmával mindannyian együtt ott fogunk ülni az asztalnál, és megváltjuk a világot.

Elég fiatalon kellett szembesüljek vele, hogy ez az álmom nem válhat valóra. Az orvosok közölték velem, hogy soha nem leszek képes kihordani egy gyermeket, soha nem leszek erre képes. Nem adtam fel, küzdöttem... hiába való küzdelem volt, amire kis híján ráment az életem. És akkor eljött az a pillanat, amikor azt mondtam, ha Isten úgy látta jónak, hogy nekem ez az ajándék nem adatik meg, akkor el kell fogadjam. És beletörődtem. És amikor ez megtörtént, két hónap múlva karácsonyi ajándékként megkaptam életem csodáját.... gyermeket várok. Akkor jöttek az orvosok, hogy nem leszek képes kihordani. Ugyanazon orvosok, akik azt is mondták, hogy gyermekem sem lehet. És nem érdekelt, mit mondanak. Mert tudtam, hogy nem is oly soká karomban tarthatom ezt a pici gyermeket, akit akkor már a szívem alatt hordtam. A szülésnél kisebb problémák merültek fel, de ezt sem ő sem én nem szenvedtük meg. Illetve én egy kicsit igen a 27 órás vajúdással, de mindenért kárpótolt, amikor gyönyörű szemeivel rám nézett, és a sírást is abba hagyta, arra a pillanatra, amikor odahozták hozzám. Már akkor tudtam, egy kis angyal jött le hozzám erre az életre, hogy szebbé tegye létezésem. Csoda  ő nekem, a fogantatása pillanatától. Az én kis angyalkám, aki miatt még akkor is volt erőm felállni, amikor már azt hittem, nem tudom tovább csinálni. Amikor már azt hittem elfogyott minden erőm. Amikor azt hittem, eljött számomra a vég... mert nem tudok tovább az életemben létezni. De összeszedtem magam, és megváltoztattam az életem. A kezdeti lépésekkor az vezérelt, hogy ő jobb életet érdemel, később pedig már az is motivált, hogy én is jobb életet érdemlek. És azóta is teremtjük a mi kis csodás életünket... most már lovakkal, álmokkal, és szeretettel....

Sokszor mondja nekem, hogy szeretlek! Van, hogy csak felhív iskolai szünetben: "Szia anyukám! Szeretlek!" És annyira szeretem ezen szavakat hallani kis csicsergő hangján. Én is annyiszor mondom neki, hogy szeretem, ahányszor csak lehetőségem van rá, és be is bizonyítom neki. Mert tudnia kell, hogy a szavaimnak értelme is van, és jelentősége. Hiszen annyi mindent szeretünk... a csokoládét... a matek órát... az irodalmat... a könyveket... a lovaglást... a lovakat... és meg szerettem volna neki mutatni, hogy bár annyi mindent szeretünk... mégis a kimondott szónak súlya van... szeretlek... Te jelented számomra az életet, és amíg lehet, itt leszek neked, hogy támogassalak az utadon... szeretlek, és amíg lehet itt leszek neked, hogy segítselek... szeretlek... és mindent megteszek azért, hogy felkészítselek az életre... hogy tudd, az élet gyönyörű... tele megannyi csodával, szépséggel.. szeretlek, és azt szeretném, hogy tudd mennyi szépség vesz téged körül.. szeretlek, mert egy csoda vagy az életemben, aki miatt érdemes volt leszülessek erre a földre... szeretlek, mert Te jelented nekem a mindent... szeretlek... mert megtanítottál nevetni, mert megtanítottál szeretni, mert felfedezhettem veled, felfedezhettem melletted a világ szépségeit... és szeretlek, mert a lovak szeretetével megismertettél engem. Te voltál az, aki olyan szeretettel és csodálattal bánt velük, hogy bebizonyítottad nekem, hogy ha Te képes vagy őket ennyire szeretni, akkor én, mint az édesanyád megbízhatok benned annyira, hogy tudjam nem tévedtél. És azóta közös álmunk, szenvedélyünk a lovak, a lovak szeretete. Te a magad útján, és én is az enyémen... de együtt vagyunk, együtt csináljuk.

Szeretlek, mert láthattál engem kétségbeesni, láthattad, hogy hányszor, de hányszor fel akartam adni, de mégis mentem újra és újra, leküzdve a félelmeim, leküzdve a fájdalmaim, és láthattad, hogy mennyire esendő is tudok lenni, mennyire nem lelem sokszor én sem az utam, de bízom benne, hogy majd megsegítenek engem, és akkor újra látom a szépséget. Láthattad, hogy mi nagy és okos felnőttek is sokszor mennyire is kétségbe tudunk esni, láthattad, hogy anya sokszor képes sírni, és láthattad, ahogyan anya közel kerül egy Basa nevű lóhoz, és láthattad, ahogyan anya tanul, fejlődik, küzd. Mindezt láthattad. Láthattad az esendőségem. Láthattad, hogy mennyire sebezhető is tudok lenni... láthattad... nem mutattam soha olyan képet magamról, hogy tévedhetetlen, és hiba nélküli vagyok. Mert ember vagyok, aki képes hibázni, ember vagyok, aki tud olyan döntést hozni, amit később megbán... ember vagyok... de egy dolgot mindig is tudtál... szeretlek... mindennél jobban! Az életemet jelented!

Sokszor nem vagy már mellettem, nem vagy már velem. Van saját életed, saját álmaid, vágyaid. Nem tudlak megóvni az élet fájdalmaitól, leckéitől.. egyetlen dolgot tehetek, megtanítalak arra, hogy hogyan kezeld ezeket, és megtanítalak arra, hogyan old meg a feladatokat... és elmondom neked oly sokszor, történjék bármi, én itt vagyok neked, és nem lehet ebben a világban oly nagy gond, amit együtt kéz a kézben ne oldanánk meg!

Ma idejöttél hozzám, átöleltél, és csak annyit mondtál: Köszönöm édesanya! Szeretlek! És nekem ennél több nem kell! Mert tudom, nagyszerű kis lélek vagy, aki megtanul az életben helytállni, megleli a helyét a világban, aki tudja, képes felismerni az élet szépségeit! Köszönöm neked kislányom a sok szeretetet, az álmaimat, és az életemet! Köszönöm, hogy engem választottál édesanyádnak!