Azért kaptuk az életet, hogy szeressük! Azért születtünk le a Földre, hogy felfedezhessük mindazt a csodát, amit tartogat számunkra a lét. Azért születtünk, hogy a rossz dolgok mögött felfedezzük a szépséget, azért élünk, hogy a szerencsétlen helyzetek mögött megbúvó hétköznapi álom pillanatokat, megéljük, átéljük. És azért születtünk le a Földre, hogy bízzunk az égiek vezettetésében, hogy tudjuk azt, minden nap kezdődik valami... valami új... valami szép! Azért születtünk, hogy álmodjunk, és engedjük, hogy megvalósuljanak az álmaink. Mert az élet szépségei mindenki számára elérhetőek, csak észre kell vegyük azokat.

Május. Ébredezik a természet, és vele együtt ébredezünk mi emberek is. Az időjárás már megengedi a szabadban töltött pillanatokat, verőfényes napsütés. Aztán jön az eső. Májusi eső aranyat ér, mondta mindig a nagymamám, és gondolom sokan hallottuk már eme mondást. Májusi eső aranyat ér... kivéve, ha a szabadban lovagolsz, és egy óriási zápor kap el. Májusi eső aranyat ér... még akkor is, ha a szabadban lovagolsz, és egy óriási zápor kap el! Mert esőben, lóháton a legfantasztikusabb érzések egyike. Ma már tudom én is. Tegnap még csak nem is sejtettem, hogy életem csodás óráját tölthetem a szakadó esőben a szabadban, az én gyönyörű patás barátom hátán.

A lovaglás számomra egyet jelent a csodával. Pár hónappal ezelőtt érezni kezdtem, hogy nekem a lovak mellett a helyem. Nekem lovagolnom kell! A lovaglás számomra egyet jelent a szabadsággal! A lovaglás bizalom ember és állat között.... a lovaglás nekem maga az álom! Mindig is hallottam a lovaglás jótékony hatásairól, de sosem éreztem magam közel hozzá. És sosem éreztem magam közel a lovakhoz, számomra a világ egyik legcsodálatosabb teremtményei voltak, de féltem tőlük. A lehető legtávolabbról csodáltam őket! Aztán elérkezett egy pillanat, amikor azt éreztem, nekem meg kell tapasztalnom ezt! Nekem fel kell ülnöm egy ló hátára. Aztán éreztem, nekem el kell sajátítanom a lovaglás tudományát.

Babát kaptam társamul. Baba egy kis ló. Nagyobb, mint egy póni, de kisebb, mint egy hétköznapi értelembe vett ló! Még sosem ültem ekkora lovon. Nyergébe pattanva rájöttem, hihetetlenül jó érzés! Imádtam! Szerettem, ahogyan üget, lépked.... bár sétában hajlamos volt kicsit bealudni. Annyira jó érzés volt Baba hátán róni a kilométereket, hogy elhatároztam, ha egyszer lehetőségem lesz saját lovakat is tartani, biztosan lesz közöttük egy ekkora méretű, mert annyira jó velük, és rajtuk dolgozni, hogy ezt meg kell tapasztalnia másoknak is! Mosolyogtam. Mindig mosolygok, ha egy ló közelébe kerülök, vagy lovas órán veszek részt, de mosat gyakorlatilag ujjongtam, mint egy gyermek a játékboltban! Kb. 10 perce ülhettem Babán, amikor egy hatalmas záport kaptunk a nyakunkba. A lehetőséget megkaptam, bemehettem volna a fedelesbe, de az oktatóm mondta nekem, ha nem zavar, maradjunk a szabadban... elvégre is ez egy ilyen sport! Hát maradtunk... és életem legcsodálatosabb perceivel lettem gazdagabb. A ló teljesen felélénkült az esőben. Látszott rajta, hogy szereti. Az eső által alkotott függöny mögül, szinte lehetetlenség volt átlátni.... teljes mértékben rá kellett bízzam magam Babára! Bizalom.... az egyik leggyönyörűbb érzés a világon. Szerettem bízni.... Miközben ömlött az eső, mi pedig mentünk Babával, a háttérben a lovak, akik a legelőn békésen töltötték az idejüket,  játszani kezdtek. Ugráltak, ügettek, fetrengtek a sárban, felágaskodtak két lábra, vágtáztak, bakoltak... Szerették ezt az egészet! Én meg szerettem nézni ezt! A látvány békével, és boldogsággal töltött el! A régi életemben valószínűleg dühöngtem volna, hogy az eső elrontotta a délutánom. Az új életemben hihetetlen élményekkel lehettem gazdagabb az esőben. Látni a lovakat, ahogyan élvezik ezt az egészet! Látni rajtuk, a minden a lehető legnagyobb rendben van, és az élet egy csoda... érzését! És átvettem ezt az érzést én is tőlük. Mert esőben, lóháton lenni, tovább fokozza a szabadság érzését, amely úrrá lesz rajtam, amikor felülhetek eme csodás állatokra! Szabad voltam, és mérhetetlenül közel a természethez! Szabad voltam, boldog voltam, és mérhetetlenül hálás a Szellemnek, Univerzumnak, Sorsnak, hogy részese lehettem ennek, hogy megélhettem ezt, hogy átélhettem ezt! Sosem hittem volna, hogy ennyire felemelő érzésben lesz részem.

Az óra végére a kobakomból patakként folyt a víz, a ruháimból úgy szintén. De nem érdekelt, mert csodát élhettem át! Boldogság..... most már tudom, milyen boldognak lenni. Pár hónappal ezelőtt még nem tudtam. Elképzelésem sem volt. Manapság nap, mint nap átélhetem. ÉS, a Szellem, Univerzum, isten, Sors... nevezzük bárminek, mindig megajándékoz egy egy boldogabb pillanattal. Amikor már azt hinném, ezt az érzést nem lehet tovább fokozni, az égiek mindig adnak nekem egy kicsivel többet, hogy érezhessem, a boldogság végtelen. Mindig lehet belőle több! Csak észre kell venni a pillanatokban, amelyek magukban hordozzák azt! Sosem hittem volna, hogy az eső képes önmagában boldogságot hordozni. És tegnap ebben lehetett részem.

Ma reggel megint ömlött az eső. A hihetetlen csoda ellenére, amelyet átélhettem, ma nem volt kedvem esőben lovagláshoz. Nem is jelentett ez gondot, a fedelesben tölthettük el az órát, ismét fantasztikus dolgokat tanulva eme sportról, ismét örömteli pillanatokat átélve, amikor egy lóval tudok közösen dolgozni, amikor gyakorlatilag testemmel irányíthatom, szár nélkül Őt! Számomra ez még mindig hihetetlen érzés. Elég csak a testemmel és a lábammal jeleznem, és Drága Okos társam tudja, mit is kell tennie! Ha az embernek lovas barátai vannak, akkor még inkább részese lehet ennek. Terepre készültünk. Tudtuk, hogy az eső sem szabhat nekünk akadályt, mégis kértük az égieket, tegyék meg nekünk, hogy megkímélnek bennünket eme élménytől. És délutánra verőfényes napsütést kaptunk ajándékba. Ültünk lóháton, mentünk az erdőben, éreztük a természetet, érezhettük a fenyőerdő illatát, hallgathattuk a madarak énekét.... Mintha a mennyországban lettem volna! Mikor végeztünk a túrára, elmentünk egy másik csapattal, igaz, mi ekkor már gyalog voltunk. Ugyanazt az utat tettük meg, mint az előzőekben lóháton, útközben felfedeztünk megannyi bogarat, segítettünk számtalan csigának átkelni az úton, csodáltuk a természetet, magunkba szívtuk az univerzum minden energiáját. Béke és nyugalom volt bennünk. Tudtuk, éreztük, hogy a lehető legjobb helyen vagyunk, a lehető legjobb emberekkel. Menet közben még sokan csatlakoztak hozzánk, ki lóháton, ki gyalog. És mi mégis azt éreztük, egy fantasztikus csapattal, fantasztikus élménnyel lehetünk gazdagabbak. Tökéletes boldogság! Az elmém kiürült, a mindennapi élet egyetlen gondolata sem maradt benne. eggyé váltam a pillanattal, eggyé váltam a jelennel.

Estére mérhetetlenül elfáradtam. Testem gyakorlatilag irányíthatatlanná vált. Elfáradtam... abba a sok szépbe és jóba, amiben részesültem. Elfáradtam a természet által adott csodákba, elfáradtam.... mégis azt érzem BOLDOG vagyok... mert ma ismét átélhettem a csodát! Boldog vagyok, mert az élet nap, mint nap, percről perce feltárja előttem mindazt a szépséget, amiről hittem, hogy létezik... és reméltem, hogy egyszer részese lehetek! Köszönöm az életet, az esőt, a barátokat, az álmokat, a csodákat, a lovakat, a társakat! Köszönöm az ÉLETET!