Vannak napok, amikor mindent borúsan látok. Amikor dühöngenék, csapkodnék, amikor nem lelem helyem a világban, vagy nem lelem azt a világot, amiben jól érezhetem magam. Bármennyire is szeretném megóvni az életünket a külvilág negatív hatásától, időnként észrevétlenül begyűrűznek azok, a mi kis létünkbe, és galibát tudnak okozni. És bár tudom, hogy ezen pillanatok elmúlnak, és csak az a csoda világ marad, amiben élhetünk, mégis el tudok keseredni. Nagyon.

Készültünk a gyermekem születésnapjára. Napok óta volt bennem egy feszültség. Próbáltam megtalálni az okát, de nem sikerült. Szomorkás reggel volt. Korán keltünk, és mentünk a lovakhoz. Fáradt voltam. Nem szeretek korán kelni. Mégis minden áldott reggel korán kelünk, hol az iskola és a munka miatt, hétvégén pedig megyünk a lovakhoz. Nem akartam menni hozzájuk. Aludni akartam. Visszabújni a meleg takaró alá, és elmenni ismét az álmok világába. De nincs kifogás. Ébredni kell. Készülődni, és kezdeni a napot. 

Szomorkás reggel, korai ébredés, és egy rosszul sikerült lovaglás. Dühöngtem. Nem akartam születésnapot tartani, és nem akartam semmit. De a torták megrendelve, a kis csapat pedig már várja a nagy lovastúrát, így bármennyire is dühből szerettem volna cselekedni, nem tehettem. Az égiek úgy szervezték, hogy ne tudjak hirtelen felindulásból bármit is tenni, ne legyen menekülőutam, ne tudjak el- és megszökni.

Már a tortáknál is keveredés volt. Nem azokat a tortákat kaptam, amiket megrendeltem a gyertyák és a marcipánok lemaradtak. Egész délelőtt rohangáltam vissza a cukrászdába, hogy rendbe tegyük a dolgokat. És közben a nap még mindig nem akart előbújni rejtekéből, az eső esni készült. Feszült voltam. Mit fogunk tenni, ha az időjárás elmossa a gyermekek nagy lovastúráját? És egyre idegesebb és idegesebb lettem. De próbáltam a gyermekem előtt leplezni. Ez az Ő napja. Ezt szervezzük már hetek óta. Vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam... ELÉG VOLT! Minden rendben lesz, másképp nem történhet!

Gyermekem mosolyogva ült az autóba, már az időjárás is a barátságos arcát mutatta. Ránéztem a gyermekemre, az én csodámra, aki már alig várja, hogy a barátaival elindulhasson egy nagy kalandra. És már én is mosolyogtam. Csak annyit tudtam mondani. KÖSZÖNÖM! Köszönöm őt,  a barátait, a barátaimat, a munkámat, a lovakat, az egész életet! 

Érkezett a kis csapat a lovakhoz. Szuper kis csapat. Ahogy egyre többen és többen lettek, megtöltötték a teret élettel,  öröm volt hallgatni a csacsogásukat, a nevetésüket. Ahogyan megbeszélik egymással az élet nagy dolgait. Az izgalom bennük, hogy végre mindenki egyszerre mehet ki lóháton. Nem mondtuk nekik, hogy lovaglás is lesz, így a kislányom meglepetése, közös meglepetéssé vált a számukra.... közös meglepetéssé és közös örömmé! Kicsit aggódva kísértük őket szemünkkel. Olyan nagy lányok már, és tudjuk, hogy tudnak lovagolni. Mégis a féltés lett rajtunk úrrá. Egy csapat gyermek lóháton, egy nagy kaland kezdetén. Csoda volt látni az örömöt az arcukon. Az őszinte mosolyukat, amibe időnként némi aggódás is keveredett, hiszen voltak, akik idegen lovakkal kellett menjenek, mert ennyi paci nem állt a rendelkezésünkre. Fantasztikusak a gyermekek. Nem ijedtek meg a kihívástól, a feladattól, hanem hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat. Annyira másak, mint mi felnőttek, mint én. Olyan önbizalommal rendelkeznek, és akkora hitük van... hitük, bennünk felnőttekbe. Hiszen,  kedvenc túravezetőink azt mondták nekik, hogy teljesen megbízhatóak a lovak, eszükbe sem jutott kételkedni. Ha megbízhatóak minden rendben van. Megbíznak magukban, a túravezetőkben, a lovakban. ÉS, ha volt is szemernyi kételyük egyik pillanatról a másikra szerte foszlott, és csak az örömöt látták. Az örömöt. Azt, hogy ők most együtt mehetnek, együtt lovagolhatnak.... együtt lehetnek.

Tanulnunk kellene tőlük. Mi felnőttek azt hisszük, majd mi fogjuk őket tanítani, miközben észre sem vesszük mennyi mindent tanulhatunk tőlük. Mennyire egyszerűen kezelik a helyzeteket, mennyire nagy bennük a szeretet, a bizalom, a hit. És mennyire tudnak örülni az élet minden lehetőségének! Mennyire is tudnak a MOST-ban élni, megélni és átélni a pillanatokat. Nem aggódnak feleslegesen, egyszerűen csak mennek a maguk útján. Mi pedig kísérjük őket, aggódunk helyettük, szeretjük őket, és csak kérni tudjuk az égiek segítségét, hogy vigyázzanak rájuk, és óvják meg őket. Nem lehetünk mellettük az életük minden másodpercében. Nem óvhatjuk meg őket a saját tapasztalásaikatól. Csak annyit tehetünk, hogy megtanítjuk őket, hogyan kezeljék a helyzeteket, és bízhatunk, hogy jó szülőként felkészítjük őket az életre. És bebizonyítjuk nekik, hogy történjék bármi, mi édesanyaként, vagy édesapaként ott leszünk mellettük, amíg ott lehetünk. És történjék bármi, együtt megoldjuk az élet nagy kihívásait, a megoldandó feladatokat. De ehhez egy dolgot meg kell, hogy őrizzünk. A bizalmukat. Nem játszhatjuk el olcsó hazugságokkal! Meg kell nekik mutatnunk, hogy bízhatnak bennünk! Meg kell nekik mutatnunk, és nap, mint nap bizonyítanunk! 

Visszaérkeztek. Mosolyogtak mindannyian, és már a kapuban azt mondták: "Ezt meg kell ismételjük!" Szerették, hogy együtt lehettek. Szerették, hogy lovon ülhettek. És mesélték az élményeiket az új lovakkal, egymással, és, ha bármi történt kedvenc túravezetőnk ott volt. Biztonságban voltak, biztonságban érezték magukat. Minden elismerésem kedvenc túravezetőmé, aki kivitte a lányokat a nagy kalandra. Olyan csodálatos volt látni és átérezni, hogy mennyire is tudják tisztelni azt a felnőttet, aki már bizonyított a számukra. Ahogyan mesélték, hogy kedvenc túravezetőnk ott volt velük. Olyan megható volt látni, és részese lenni ennek. Látni, hogy a gyermekek bennünket felnőtteket időnként szuperhősnek tekintenek, akikben feltétel nélkül megbíznak. A szeretet ereje. A lovaglás egyébként is a világ legszebb bizalom játéka. Mert minden egyes lovon töltött pillanat arról szól, hogy rábízod az életed egy több száz kilós testbe bújt lélekre. És rábízod az életed az oktatóidra, a túravezetőidre.... mert tudod, nem lehet baj. És nekünk, olyan szülőknek, akiknek gyermeke lovagol, még inkább a bizalomról szól ez a történet. Hiszen mi a gyermekünk életét is rájuk bízzuk. Feltételek nélkül. És ezt nem tennénk meg, ha nem tudnánk, hogy jó kezekben vannak. A legjobb kezekben, miközben azt tehetik, amit szeretnek. Lovon ülhetnek, együtt lehetnek. És mi szülők, csak annyit tehetünk, hogy kérjük Istent, sorsot, Univerzumot, nevezzük bárminek is, hogy óvja meg őket! 

Ezeket a lányokat a lovak szeretete tette baráttá, bennünket szülőket pedig a lovak hoztak össze. És amikor szóba került, hogy születésnap, minden szülő egyként állt a történet mögé, ki az üdítőt, ki az élelmet hozta, ki a nassolni valót, kedvenc oktatóink, túravezetőink pedig a lovakat, és azt az élményt adták a lányoknak, hogy együtt lehettek. Mindannyian. A szeretet ereje! A legcsodálatosabb dolog, ami le tud győzni mindent, és bármit. Eltűnnek a társadalmi különbségek, a származási különbségek... eltűnik minden... és csak a szeretet marad, a szeretet csodája, ahol egyenlő minden, és mindenki. 

Gyermekem ajándékként megkapta névlegesen a kedvenc lovát. Amolyan keresztszülő lehet. Amikor ezt elmondták neki, könny szökött a szemébe. Végre az ő Babikája "hivatalosan" is az övé lehet. És a többi gyermek együtt nevetett vele, örült vele, tapsoltak. Fel sem merült bennük, hogy... de miért... és különben is.... együtt örültek... együtt tapsoltak, és elosztották a maradék lovakat, hogy ki melyiket is szeretné, ha eljön az ő szülinapja. Mi a felnőttek világában már megszoktuk az irigységet, a féltékenykedést.... ŐK NEM! Őszintén, tiszta szívből tudtak örülni a másik örömének, osztoztak vele a csodában. Ezt nevezem én a szeretet igazi erejének.

Ott azon a délutánon az égiek megint tanúbizonyságot adtak nekem arról, hogy a világ olyan, amilyenné tesszük. És bebizonyították, hogy a szeretet képes csodát tenni, a szeretet erejével az álmok megvalósulnak! És ezek a drága gyermekek bebizonyították, hogy a világ gyönyörű! És ez a csodálatos csapat, akik azon a délutánon velem, velünk voltak, megint megmutatták nekem, hogy van egy világ, ahol szeretet van, ahol béke honol, ahol a csodák nap, mint nap részesei az életünknek! Van egy világ, ahol létezik a barátság, az önzetlenség, a szeretet! 

A gyermekek és a lovak a világ legnagyobb tanítói. Csak engedjük, hogy tanítsanak. Engedjük, hogy elhozzák számunkra azt a világot, amelyben még él a JÓ!