Ültem mellette. Alig pár napja ismertem meg őt, mégis olyan mély beszélgetéseket tudtunk folytatni. Ő az, aki szembesít engem azzal, hogy mennyire más világban is élünk mi. Van az Ő világa, és van az enyém. És ez a világ egy, mégis olyan, mintha két teljesen más élet lenne. Én a vidéki lány egy kis faluból, akinek gyermekként nem volt lehetősége tanulni, nem volt lehetősége, hogy feltárja, felismerje önmaga értékeit. Aki már felnőtt fejjel kezdte el felismerni az önmagában rejlő képességeket, és akkor kezdte el a tanulást is. És itt van ő. A felső tízezer egy tagja, aki az anyaméhből kibújva megkapott minden lehetőséget arra, hogy érvényesüljön az életben. Különórák, nyelvleckék, zongoratanulás, és minden, ami beletartozott abba, ha valaki a felső tízezer tagjaként éli a mindennapjait. Itt vagyok én... a vidéki leány, az álmodozásaival, a csodákkal az életében... és itt van ő... a befektetési bankár, aki mindent a racionalitás talaján tekint. És az univerzum mégis úgy intézte, hogy találkozzunk. Mert adhatunk egymásnak, mert adnunk kell egymásnak. 

"Mi a boldogság?" kérdezte rám tekintve. Nem értettem a kérdést. Nem akartam érteni a kérdést. Elővettem a telefonom, és beütöttem a google-ba a boldogság szót. "A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet. A boldogságnak, mint a legtöbb alapvető emberi érzelemnek, számos biológiai, pszichológiai, vallási és filozófiai magyarázata, megközelítése létezik, amelyek megkísérlik definiálni magát a boldogságot, illetve iránymutatást adni arra, hogy érhetjük el vagy honnan ered."

-"Ugye most viccelsz?" felém fordult. "Nem az értelmező kéziszótárra vagyok kíváncsi."                                                         - "Nem tudom, mit jelent a boldogság!" kezdtem neki a válasznak. "Csak azt tudom, nekem, mit jelent boldognak lenni. Sétálni az esőben, észre venni az élet minden pillanatában rejlő csodákat, éjjel az égre tekinteni, és csodálni a csillagokat. Ugrálni a pocsolyákba a gyermekemmel és nyakig sárosan hazaérni. Az őszi avarban a főutcán ugrálni, és nem foglalkozni az arra közlekedő menetrend szerinti buszokkal, amik ilyenkor tömve vannak utasokkal. Meghallani valakinek a hangját, és mosolyogni. Felhívni valakit, és örülni, hogy van. Levelet írni, és megköszönni egy számomra fontos embernek, hogy az élet, Isten, Sors, Univerzum a legcsodálatosabb dolgot adta nekem azzal, hogy megismerhettem. Őszintének lenni. Elmondani, mi van a szívemben és a lelkemben, még akkor is, ha nem tudom, milyen lesz a fogadtatás. Reggel felébredni, és megköszönni az életet, a reggelt, az ébredést, és azt a csodás napot, ami vár rám. Dolgozni egy olyan csapattal, akikkel én dolgozom. És elmondani, hogy vannak barátaim, akik olyannak szeretnek, amilyen vagyok. Akik nem akarnak megváltoztatni... és akiket nem érdekel, hogy épp milyen passzban vagyok." még ezer és egy dolgot tudtam volna felsorolni, mit jelent számomra a boldogság. De elhallgattam. Volt egy régi életem, és van egy új. Megtapasztaltam, milyen az, amikor az ember semmi mást nem szeretne csak túlélni. Csak annyit, hogy teljenek a napok... és most megtapasztalhatom azt is, milyen, amikor más szemmel tekintünk a világra. Nézett ki az ablakon. Bámult maga elé. "Ugrálni a pocsolyákban? Valóban ennyi lenne a boldogság?" Még mindig nem nézett rám. "Néha elég ennyi a boldogsághoz! Néha épp ennyi kell a boldogsághoz!" mondtam neki. "Ilyen egyszerű lenne?" tekintete semmit mondó volt. "Nekem ilyen egyszerű. 15 évig éltem a saját életemben fogolyként, egy agresszív ember mellett, aki még az utcára sem engedett ki. Nekem elég, hogy beleugorhatok egy pocsolyába és nem kell attól rettegnem, mi lesz, ha emiatt később érek haza, mint a kiszámolt időm. Nekem ennyi épp elég! Szabad vagyok! Észre vehetem az élet megannyi szépségét, amely egészen idáig rejtve volt előttem.... mert nem akartam látni... mert nem akarták, hogy lássam... mert nem láthattam... pedig végig ott volt a szemem előtt. Végig. Csak én nem mertem elhinni, hogy nekem is járhat a boldogság. Csak én nem mertem elhinni."

 - "Amíg nem ismertelek" - kezdte el válaszát- , "azt hittem boldog vagyok... amíg meg nem ismertelek, azt hittem van egy életem... amíg meg nem ismertelek, minden olyan egyszerű volt.   De most már semmiben sem vagyok biztos. Most már semmiben sem vagyok biztos. Én nem tudok örülni, ha haza megyek... az csak egy lakás, ami kiszolgálja minden igényemet. Én nem tudok örülni az esőnek, és nem tudok örülni a csillagoknak sem. Mi olyan különleges a csillagokban? Én nem tudom, milyen, amikor a szívem és a lelkem vezet. Én mindent átgondolok, megtervezek, leírok, megszervezek... és, ha racionálisan arra az elhatározásra jutok, hogy nekem ez nem kell... akkor ezt eldöntöm... és nem kell... ennyi.... Nem tudok álmodozni! Nem álmodozhatok! És nem tudok mosolyogni a világra, egy olyan világra, ahol minden a pénzről szól!"    - mondta. Nem volt érzelem a hangjában... tényeket közölt.... az ő tényeit.                                                                                                                                                                                        - "Valóban azt hiszed, hogy a világban minden a pénzről szól? Mert én nem ezt tapasztalom. Én nem. Ez a világ tele van csodálatosabbnál csodálatosabb emberekkel. Ebben a világban a szépség, és a csoda ingyen van! Pénzben nem lehet kifejezni az értékét." 

Két világban éltünk... két teljesen különbözőben. Teljesen más értékrendekkel. Én hallgatok a szívem és a lelkem hívó szavára, akkor is, ha minden racionális érv ellene szól. Ő csak és kizárólag racionálisan tud gondolkodni, és elutasít mindent, ami az érzelem alapú döntés. Most mégis itt ültünk egymás mellett. Két világ, két gondolkodás mód találkozott egymással, és nem le és meggyőzni akartuk a másikat, hogy melyikünk világa a szebb vagy a jobb. Tiszteletben tartottuk a másik világát... csak kerestük a válaszokat a kérdésekre... a kérdéseinkre. Beszélnem kellett... és ezért beszéltem is.

"Nincsenek ezer oldalas listáim, mit is szeretnék elérni. Nem tervezem meg előre, mi és hogyan fog történni, mert tudom azt, hogy úgyis minden úgy fog történni, ahogyan történnie kell. Most betekinthetsz az én világomban, ahol minden tiszta, egyszerű, átlátható, játékok, manipulációk nélkül.  Az én világom egészen más, mint a hétköznapi külső világ. Mert, ha nem lehet a világ olyan, amiben jó élni, akkor teremtek magamnak egy olyat.

Az én világomban a szabadság nem azt jelenti, hogy nem zárkózom be a házamba, ha úgy érzem erre van szükségem. De nem erőltetek magamra semmi olyat, amihez nincs kedvem. Ha be szeretnék zárkózni, akkor bezárkózom, ha el szeretnék menni, akkor elmegyek. De nem tartozom senkinek sem magyarázattal, hogy most ezt ezért vagy azt azért. Az én világom az őszinteségen alapul. Megmondom a másiknak, hogy mit gondolok, őszintén, nem várom el, hogy gondolatolvasó legyen. Nem várom el tőlük, hogy megértsenek, hogy most ezért vagy azért, ne jöjjenek hozzám, vagy én nem megyek hozzájuk, egyszerűen fogadják el a döntésem magyarázatok nélkül. Az én világomban, nem teszünk hamis ígéretet a másiknak. Nem mondjuk neki, hogy ott leszünk, ha tudjuk, hogy eszünk ágában sincs ezt beteljesíteni, de a pillanatnyi helyzetben ezt kellett mondani. S az én világomban becsüljük az életet, legyen az egy póké, vagy egy légyé. Mert az élet szent, teljesen mindegy milyen formában jelenik meg. Az én életemben nem jövünk, mindig a határokkal, mert megbízom magamban annyira, hogy tudjam, ki, vagy kik azok, akiket beengedhetek, és kik azok akiket nem. Nem a mennyiségre megyek. Nem az a legfontosabb, hogy elmondhassam, hogy száz barátom van. Kevés barátom van, de ők minőségiek, és egytől egyik mindegyik egy csoda az életemben, akikre tudom, hogy számíthatok, még akkor is, ha időnként napokig nem beszélünk egymással, vagy a hátunk közepére sem kívánjuk a másikat. Az én világomban egyformán örülünk a mások sikereinek, és nem féltékenykedünk irigykedünk, amiért a másiknak jobb, vagy valamiben sikert ért el. Az én világom tele van tökéletes pillanatokkal, tele van szeretettel, csodákkal. A való világ rideg. A való világban az emberek a túlélésre játszanak, egyik nap pereg a másik után, miközben nem értik, vagy érzik az értelmét. Az enyémnek van. Egyrészt fel kell neveljek egy gyermeket, ami akkor is erőt adott nekem, amikor már azt éreztem, nem bírom tovább. De mennem kellett, mert nem hagyhattam őt cserben, aki engem választott az édesanyjának. Az én világomban, minden tökéletes, lehetne szebb, és jobb, de hálás vagyok minden pillanatért, amit meg kell éljek. Mert végre mosolyogva alhatok el, vagy ébredhetek fel.... hogy ezt az életet élhetem, így ahogy van. Elfogadom a problémákkal együtt, mert a problémák, csak akkor jelentkeznek, ha már ott van rájuk a megoldás. Csak néha nehéz meglátni, az időnkénti zűrzavarban. És olyankor kellenek a segítők, a barátok, akik kívülről látva a helyzetet, megfogják a kezem, és átlendítenek. A régi életemben, nem mertem, és nem is kértem sosem segítséget. 

Az én világomban, megtiszteljük a másikat, még akkor is, ha egy gyermek. Sőt őt tiszteljük igazán. Az én világomban hisszük, hogy bármi amit szeretnénk elérhető a számunkra, és nincs olyan, hogy Te nem érsz semmit, te senki vagy, belőled úgy sem lesz senki. Mert bárkiből bármi lehet, ha ezt elhiszi. De a kinti világ nem bátorít senkit, sőt igyekszik az ambíciókat minél gyorsabban letörni. Az én világomban nem kergetjük az álmokat, hanem elérjük azokat.

Mert, ha az ember tudja, hogy mit szeretne, és ezt szívből szeretné, akkor az univerzum összes energiája összefog, hogy az álmok megvalósuljanak. Hány ember roskad bele, az olyan álmok, tervek kergetésébe, amiket sosem fog tudni elérni. De csak azért mert valahol legbelül így érzi. Az én világomban bármit el lehet érni. Mert pont ez a csodálatos ebben az életben. Hogy a végtelen lehetőségek ott vannak, de amíg az ember egoból szenved, addig semmit nem tud elérni. Mert nem egos vágyakat kell kergetni, hanem a szívből jövőeket. Honnan tudod, hogy szívből jön? Mert csak átvillan az agyadon. Csak egy kép. De ahogy tudatosul benned, hogy mi is volt ez, abban a pillanatban minden energia azon lesz, hogy teljesüljön. Tényleg nem érted? Ilyen egyszerű! A boldogság nem egy elérhetetlen dolog. A boldogság ott van mindenben és mindenkiben. Csak mi emberek elfelejtettünk boldognak lenni, és különböző külső erőktől várjuk, hogy azzá tegyenek bennünket! A boldogság itt van bennünk, a szívünkben! Csak mernünk kell boldognak lenni!!!! Mert mindannyiunknak jár a boldogság! " Elhallgattam. Most nézett rám először.  -  - "Rendben! Ugorjak bele egy pocsolyába? Miért is?" - kérdezte értetlenül.                                                                                -  "Miért ne?!" -feleltem neki.                                                                                                                                                                 - "Mert baromság!" -vágta rá!                                                                                                                                                               - "Lehet, de jót lehet rajta nevetni!" mosolyogtam. Ő nem. Láttam, hogy a racionális világa felfordult, kifordult a négy sarkából.                                                                                                                                                                                              - "Baromság ez az egész." Dühös volt, hogy most rám, vagy önmagára, azt nem tudtam eldönteni.                                       - "Oké.... figyelj rám. Te meg mertél venni egy több tíz milliós autót... megbíztál annyira a gyártóban, hogy elköltöttél egy vagyont egy autóra.... de nem akarsz beleugrani egy pocsolyába?"                                                                      - "Mert ez egy nagy nevű cég autója. Minden racionális érv emellett szól. És az értéke garancia arra, hogy megbízható."                                                                                                                                                                                                -  "Akkor a Te racionális világodba, mekkora értéke van a szívednek? Ami ott ver a mellkasodban? Megbízol egy autóban, de nem bízol annyira magadban, hogy egyszer ellent mondj a nagy racionalitásnak, és azt merd mondani! Oké... megpróbálom! Beleugrok abba a pocsolyába! "                                                                                                                        -  "Mert tudom, hogy nem tetszene!"                                                                                                                                                   -  "Értem... racionálisan eldöntötted, hogy baromság pocsolyába ugrálni... még ki sem próbáltad, de eldöntötted, mert azt gondolod, baromság! És azáltal megfosztod magad egy lehetőségtől... megfosztod magad attól, hogy esetleg egy jót nevess... mert eldöntötted... mert azt akarod, hogy így legyen! Tényleg sokkal jobb a Te világod!" mondtam neki gúnyosan! "Mondd, mennyi minden széptől fosztod meg magad, csak azért, mert a racionalitás azt kívánja, hogy ne tedd meg ezt vagy azt? Van róla fogalmad mennyi mindentől fosztod meg magad? Van róla fogalmad? Van? Egyébként csak tudd.... az igazi érzelmeket nem győzheti le a racionalitás! A szívnek győzedelmeskednie kell az ész érvek felett! " és ezzel befejezettnek tekintettem a beszélgetést. Két világ! Két nagyon is különböző világ! Ő azt mondta, nekünk nem lett volna szabad találkozni, én azt mondom, nekünk találkoznunk kellett. Tudom, hogy ebben a történetben ennyi volt.... kérdésekre válasz keresés.... két különböző világ.... két világ.... és ez a két világ oly távol van egymástól.... pár nap múlva mindenki visszatérhet a régi életéhez.... ő ezt akarja... visszakapni azt.... visszafogja..... és a lehetőség ott lesz a kezében, hogy cselekedjen! 

Vajon hányan és hányszor fosztjuk meg magunkat egy szép pillanattól, vajon hányan és hányszor nem merünk "beleugrani a pocsolyába"? Vajon hányan győzzük meg magunkat arról, hogy helyesen cselekedtünk, mert a racionális ész érvekre hallgattunk, ahelyett, hogy mertünk volna a szívünk szavára figyelni? Vajon hányan és hányszor dobunk el magunktól valamit csak azért, mert a józan ész ezt diktálja? Vajon hányan? És vajon hányszor? Néha mernünk kell lépni! Néha mernünk kell háttérbe szorítani az ész érveket! Mert mi történhet, ha hallgatunk a szívünkre? Boldogok leszünk? És ekkor nem számít, hogy meddig fog tartani. A boldogság számít... és a boldogság minden egyes megélt pillanata. Talán tényleg ilyen egyszerű....  Merjünk boldogok lenni! Mert a boldogság mindannyiunknak jár! Csak merjünk végre boldogok lenni!