2015. dec 30.

Újratervezés... avagy a sors útjai kifürkészhetetlenek....

írta: Kata Vank
Újratervezés... avagy a sors útjai kifürkészhetetlenek....

sors_van

Kislány koromban még nekem is voltak álmaim. Nagy házat szerettem volna... emeleteset... olyat, amilyen a Pistiéknek volt.... az osztálytársam szüleinek. Hányszor, de hányszor elképzeltem, hogy élek egy akkora házban a három gyermekemmel, a férjemmel, aki eltartja a családot, és én meg tanító vagyok. Az első nap, amikor beléptem hatévesen az osztályterembe, tudtam... én ezt szeretném csinálni. Ott állni, és mindent elkövetni, hogy a rám bízott ifjúság okosabb, ügyesebb legyen. Már hatévesen tudtam, hogy nekem ott a helyem. Aztán felnőttem. És felnőtté válásom útján szépen megtanultam, hogy NEM kellenek az álmok. Megtanultam, hogy nem érek semmit... megtanultam, hogy a testvérem jobb... ügyesebb... tehetségesebb nálam... megtanultam NEM kiállni magamért... megtanultam félni, rettegni az élettől.... megtanultam elfelejteni önmagam... megtanultam árnyékká válni. Megtanultam túlélni.... és megtanultam, hogyan kell semmivé válni egy kapcsolatban. Hogyan lehet elveszíteni önmagam... hogyan kell semmi mást nem tenni... csak vonszolni magam életem útján.... aztán majd csak lesz valami. Megtanultam mindent, amit nem lett volna szabad. 

Aztán egyszer csak történt valami. Meghallottam Isten, Sors, Univerzum, és a lelkem hívószavát... hogy mennem kell... el kellett induljak, mert tudtam, valahol, valami vár rám... valami, amit talán ÉLETnek lehet nevezni... valami, ahol visszakaphatom, vagy megteremthetem mindazt, amit vagy amelyeket valahol elvesztettem.... vagy elvettek tőlem, vagy engedtem, hogy elvegyenek tőlem. Még élénken él bennem az a nap, amikor elindultam egy számomra teljesen ismeretlen úton, a gyermekemmel, és a kiskutyámmal, egy álmokkal, reményekkel, vágyakkal teli élet felé. Nem tudtam, hogy létezik-e... hiszen sosem hallottam róla.... csak azt tudtam, útra kell kelljek....mert várjon rám bármi is... csak jobb lehet annál, mint, amit ott hagyok. És mentem. Sokszor megálltam. Sokszor vissza szerettem volna fordulni. Terveztem... és azt vettem észre... SEMMI nem a TERVEK szerint halad.... minden, amit felépíteni gondoltam.... összeomlott... és én nem tehettem mást ÚJRATERVEZTEM.... mert már nem akartam visszamenni... mert tudtam, ha megfordulok, és visszasétálok a régi életembe... meghalok.... mint ahogy már halott voltam... ugyan a fizikai testem élt... de a lelkem már nem... aztán feltámadt... és összeszedve a nem létező erőmet elindultam egy szebb világ felé... egy új világ felé.... az új életünk felé.

Abbahagytam a tervezést. És elkezdtem figyelni a szívem és a lelkem hívó szavára. Elkezdtem figyelni arra, milyen, amikor valami "csak" úgy jön... és aztán hihetetlen erővel lép a megvalósulás útjára. Az Univerzum energiái összefognak, és mindent megtesznek azért, hogy elérhessem azt, amit nem az ESZEMMEL akartam, hanem a szívemmel, és a lelkemmel. És életem egy nagy kalanddá változott. Egy csodaszép létem lett, nekem és a gyermekemnek, ahol hallgatunk, és engedünk a megérzéseinknek, és engedjük, hogy életünk fonalát valami felsőbb vezettetés szője, mert tudjuk, bárhová is sodornak bennünket...csoda, szépség, és álmok megvalósulása vár reánk. 

Még van, hogy ellenállni szeretnék... még van, hogy értetlenkedem... még van, hogy kérdéseket teszek fel.... de aztán mindig rájövök... a legjobb dolog, amit tehetek, ha megadom magam a sorsomnak, és a saját utamon járok... mert ellenkező esetben elég fájdalmas tud lenni, ha az égiek terelnek vissza erre az ösvényre, ha én dühből, elkeseredésből, vagy bármi másból letérek onnan. 

Már nem tervezek.... álmaim vannak... álmaim, amelyeknek utat engedek... álmaim, amelyekről tudom, egyszer valóra válnak... már nem tervezek... mert annyiszor, de annyiszor kellett újratervezzek. És már nem akarok újratervezni. Csak élni szeretnék! Élni, létezni, álmodni, valóra váltani... és hinni! Hinni, hogy a világ egy csodálatos hely, ahol mindennek oka van, és minden ember életének értelme... hinni, hogy van egy világ, ahol még él a jó, létezik a barátság... és létezik az igaz szerelem. 

Sokszor mosolygok. Talán magamon... talán a régi életemen... talán a régi énemen... aki engedte, hogy bezárják, aki engedte, hogy letörjék a szárnyát... aki engedte, hogy elvegyék az álmait...és akinek volt ereje felállni... és eljönni....  Sokszor mosolygok.... talán magamon.... azon az emberen, aki beleugrál a pocsolyába... azon az emberen, aki meglátja a létezés csodáit.... azon az emberen, aki még hisz... azon az emberen, aki remél... azon az emberen, aki tudja, egyszer minden álma, kívánsága teljesül... mert a szívéből jönnek eme álmok, és kívánságok... 

Így kerültem a lovakhoz. Emlékszem, feltettem a kérdést, Istennek, Sorsnak, Univerzumnak: "Figyeljetek egy percre! Itt valami félreértés van! Én félek a lovaktól! Mit kezdjek én eme nemes állatokkal?" Aztán nem vártam meg a válaszukat... letettem az életem az Ő kezükbe... mert tudtam, ott van a legjobb helyen. Előtte már kormányoztam életem hajóját... és nem csak, hogy a kikötőt nem leltem meg... talán még a helyes szélirányt sem találtam. Így, amikor kis híján belehaltam a tudatos létezésbe, megadtam magam a sorsomnak... mert már nem akartam, hogy fájjon.. mert már nem akartam túlélni.... élni akartam.... így engedtem, hogy vezessenek.... ha a lovakhoz vezetett az utam... a lovakhoz mentem... és az elmúlt időkben ők váltak a legnagyobb tanítóimmá.... és általuk, velük ismertem meg a legcsodálatosabb embereket... az ő segítségükkel tanultam meg, milyen a feltétel nélküli szeretet... és ők tanították meg, milyen, amikor az embernek TÁRSA van. Nekem sosem volt társam... nekem URAIM, PARANCSOLÓIM voltak, akik megmondták, mit tehetek, mennyit érek.... akik megmondták, ki vagyok... és merre kell menjek....  pár napja igazi társra találtam egy csodálatos kis patás személyében....

Megismertem őt.... és talán az egyik legcsodálatosabb tanítással lettem gazdagabb általa. Amikor megláttam őt, már az első pillanatban tudtam, hogy egy különleges kis lélek jön velem szembe. Amikor hátára pattantam, már akkor is valami különös érzés kerített a hatalmába... az első közös kalandunk, életem egyik legfantasztikusabb  élménye lett. Szerettem már lovat.... de ez valahogy más.... olyan ő nekem, mintha az első pillanattól fogva, valami különös kötelék lenne  kettőnk között. És általa az Univerzum, Isten, Sors, megmutatta nekem, milyen is egy TÁRS! Akivel az élet egy nagy kaland... akivel együtt száguldhatsz a végtelen mezőkön... akivel együtt lélegezhetsz... akit szerethetsz... és aki viszont szeret... aki azt látja benned, aki valójában vagy... aki elfogad olyannak, amilyen valójában vagy... aki nem akar erőszakkal rávenni, hogy kövesd.... akivel eggyé tudsz válni... és akire feltétel nélkül rá mered bízni az életed... mert tudod, sosem fog visszaélni a bizalmaddal. Ma megtanultam, hogy milyen lehet az ember éltében egy társ. És azt is tudom, hamarosan minden kívánságom teljesülni fog. Mert kellett még ez a tanítás... kellett még ... mert most már én is tudom, milyen, amikor valakinek a TÁRSA vagyok. Amikor nem kierőszakolni, kikönyörögni akarom a szeretetet, hanem érkezik magától. Amikor nem két kézzel el akarom lökni magamtól a jót. Amikor semmit nem akarok a másikra kényszeríteni... hanem eggyé válok vele... és engedem, hogy sodorjon magával az élet olyan magasságokba, amely még a legmerészebb álmaimat, álmainkat is felülmúlja. Amikor nincs görcsös akarás... nincsenek álarcok.... nincsenek hazugságok és játszmák.... csak őszinte tiszta szeretet van. És erre a csodálatos kis lélek tanított meg. Remélem egyszer majd hivatalosan is az enyém lehet eme csodás kis ló. De addig is hálás vagyok minden vele töltött pillanatért... és minden olyan tanításért, amelyet általa Isten, Sors, Univerzum küld nekem.  

Nem akartam lovakat... nem akartam lovagolni.... de engedtem a sorsnak... és ezáltal emberré sikerült váljak. Egy emberré, aki hisz az életben... hisz az álmaiban... hisz az emberekben... és hisz az igazi szerelemben. Mert már tudom, milyen TÁRSNAK lenni... mert megtanította nekem egy csodálatos kis lélek.... 

Ott volt a közelemben mindvégig... és én mégsem ismertem... ismerhettem őt... aztán eljött a pillanat, amikor az égiek úgy döntöttek, felkészültem a tanításra, amelyet küldeni szerettek volna nekem. És az utamba sodorták Őt. 

Merjük  élni az életet! Merjük élni az álmainkat! És merjük eldobni a racionalitást, és megadni magunkat a sorsunknak! Mert ezáltal az életünk minden pillanata csodává varázsolódik.... ahol nincsenek játszmák, hazugságok, álarcok.... csak színtiszta szeretet van. Egy szebb világ. A mi világunk! És a legváratlanabb helyekről, a legváratlanabb pillanatokban érkeznek az élet legnagyobb tanítói.... akiknek néha négy lábuk... és patájuk van... 

Néha újra kell tervezni.... mert a sors útjai kifürkészhetetlenek... de ne engedjük, hogy az újtól való félelmünk megfosszon bennünket a csodától.... ne engedjük, hogy a "mi lesz, ha esetleg... " kezdetű kérdések elvegyék tőlünk életünk legnagyobb kalandját, és álmaink beteljesülését.... néha dobjuk el a racionalitást... az ésszel való gondolkodást... és engedjük, hogy a szívünk vezéreljen.... mert eme úton  várnak ránk ama pillanatok, amelyekért érdemes élnünk! 

Szólj hozzá

halál agresszió fájdalom hazugság lélek félelem szeretet csoda Isten