A 21 században adott minden eszköz a kezünkben, hogy boldogok lehessünk, hogy elsajátítsuk a boldogság érzését. Elég csak felmenni a facebookra és tömérdek idézet "segít" nekünk ebben. Hogyan legyünk pozitívak? Hogyan éljük az életünket? És jönnek a tanácsok ezrével. És az idézetek. Coelho-tól Oravecz Nórán keresztül Csernus Imréig. Idézetek tárháza áll a rendelkezésünkre. Nagy életigazságokkal! "Légy boldog!" "Változtasd meg az életed!" "Az életed csak a Te kezedben van!" stb. stb. Sokszor már túl adagolódom. Nagyon... Elegem van ezekből a spirituális, álspirituális igazságokból, féligazságokból. 

Igen... én is tudom, mit és hogyan kellene tegyek. Csak sokszor pont a cselekvés az, ami oly nehezen megy. Vagy éppen az, hogy tudom, mit is kellene tegyek, csak azt nem tudom, hogy hogyan is kellene? Erre persze kevés idézet van. 

A kedvenceim az egymásnak ellentmondó idézetek. Már nem olvasom őket. Tovább lapozok rajtuk. Fogalmazhatnék úgy, hogy immúnis lettem a csodálatos képekre szerkesztett nagy életigazságokra. Mondhatnám, hogy túl nőttem rajtuk? Nem tudom... egy biztos.. elegem van már abból, hogy oly sokan akarják megmondani, mi a boldogság, mi vezet a boldogság felé vezető útra, hogyan éljek.... vagy hogyan kellene éljek! És elegem van abból is, hogy olyan emberek osztják meg ezen gondolatokat, akik aztán persze a legkevésbé sem fogadják meg saját idézeteik által megosztott életérzésüket. 

Az élet igazságait, maga az élet írja... csak épp nem egy csodás képre szerkeszti... sokszor úgy arcon csap, hogy megtérdelek, és napokig azon gondolkodom, mit is kellene tegyek, hogyan is másszak ki ebből a kihívásból, vagy feladatból. Az élet a nagy igazságait sokszor kegyetlenül tárja elénk, talán azért, mert az apróbb kevésbé fájó jelekre nem figyeltünk oda... vagy nem figyeltünk eléggé.

Emlékszem, amikor már nem akartam élni. Azt éreztem, már nincs miért élnem. Jöttek a jelek.. igen... valóban jöttek... így utólag már tudom... de nem figyeltem rájuk. Aztán az élet Isten, Univerzum, sors, úgy szájon vágott egy több mázsás kővel, hogy csak feküdtem életem padlóján, és azt hittem soha többé nem leszek képes felállni. Akkor nem így láttam, de utólag már tudom... a legjobb dolog, ami történhetett velem. Mert már nem volt erőm tovább harcolni önmagammal. Megadtam magam a létezésnek... és engedtem, hogy sodorjon az ár. És csak azt vettem észre... szépen lassan felébredek... magamhoz térek... felállok. Már állok! Pedig abban a pillanatban, amikor megkaptam azt az óriási pofont, azt hittem belehalok. Talán bele is haltam egy kicsit.... mert bele kellett halljak... mert ezután a pofon után két választásom maradt. Vagy élem tovább az addigi létezésem... és nem csak a lelkem lesz halott, hanem a testem is... vagy összeszedem magam, valahonnan erőt merítek, ha kell négykézláb... kúszva.. de elindulok egy teljesen más irányba.... Utóbbi mellett döntöttem. Mert élt bennem mélyen  valahol a remény... a remény tüze... ami lángra kapott, és Isten, Sors, Univerzum, Szellem pedig küldött nekem erőt... hogy bármennyire is lassan, fájdalmasan, de kezdjek el végre mászni... mászni egy jobb élet felé... mászni egy másik úton! Elindultam! 

Szeretem az idézeteket. Vannak kedvenceim. Például Woody Allen egyik mondása nagyon is a szívemhez nőtt:  "Bármilyen egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta! " Hát bizony... ezt még átérezni is áttudom :D Bár már javulok, de azért még mindig megvan az a képességem, hogy a végletekig bonyolítsak valami teljesen egyszerű feladatot. Bár ezen idézet nem kering a facebbok világában képeken... mégis több igazságot rejt, mint az összes többi együttvéve. 

Bill Gates gondolata a következő: "Mindig válassz egy lusta embert egy bonyolult feladat megoldására, mert ő meg fogja találni az egyszerű és könnyű módját annak elvégzésére!"  És talán tényleg ilyen egyszerűen kellene lenni az életnek.... csak mi bonyolítjuk túl :D 

Egyik nap békésen ülök a gép előtt, és feljött egy pár Minon idézet! És rájöttem, hogy igazából új tanácsadóim lesznek.... a MINON-ok, mert egy egy vicces képbe sokkal több életérzés szorult, mint Coelho, vagy Oravecz Nóra több oldalas  írásaiba. Egy kettő a kedvenceim közül. 

 Ugye, hogy ugye? Vajon hányszor érezzük magunkat elveszettnek, tehetetlennek? Vajon hányszor érezzük, vagy éreztük azt, hogy szétesik az életünk és mi nem tehetünk semmit, csak nézzük kívülállóként? És vajon hányszor, de hányszor töltjük ki a haragot, a haragunkat olyan embereken, akik egyébként nem tehetnek semmiről? Tudom, hogy nem kellene. De velem bizony ha nem is sokszor, de  előfordul. És akkor jönnek a barátok... az igaz barátok... mert már tudom, hogy vannak ilyenek az életemben. Akik megbocsájtják nekem a velük szemben elkövetett tetteimet... és megértik... bár van egy nagyszerű tulajdonságom.. Tudok bocsánatot kérni.. Ki tudom mondani, hogy ne haragudj... hülye voltam... szeretlek! Volt, hogy ki kellett mondanom... és szívből kimondtam.... mert valóban szeretem őket... és tudom, hogy ők is szeretnek engem. Honnan? Hogy itt vagyunk egymásnak. Ha kell éjjel felhívhatjuk a másikat, hogy a nagy élet nevű játékban most erősen vesztésre állunk. És kellene a  segítség, hogy legyen erőnk reggel felkelni.. mosolyogni... és kimondani, hogy ma egy csodálatos nap vár rám. Hogy legyen erőnk annyiszor kimondani, amíg már őszintén így is gondoljuk.

 Ez a másik nagy kedvencem! :D Sokan szeretnek és képesek is tervezni.Hát.. én nem! Pedig általában csak egy napomat tervezem meg előre... gyakorlás képpen. Aztán már a reggeli kávénál dugába dől minden, és kezdhetem elölről az egészet.   Ezért inkább nem tervezek. Tudom milyen feladatokat kell végrehajtsak... és ennyi.. hogy milyen sorrendben, és hogyan, az majd menet közben kialakul... ÉS eddig ez a módszer egész jól működött. Mindig mindenhova pontosan odaérek... mindig minden feladatomat elvégzem... de képtelen vagyok ezt egy terv alapján véghezvinni. 

 És ilyen egyszerű... és bizony mi aztán tudunk nevetni. A legjobban akkor nevetünk, amikor sírnunk kellene. Emlékszem egy hétfő reggelre. Még álomországban jártam, még nem tudtam melyik dimenzióban is vagyok. És akkor érkeztek a "csapások" A kávéfőzőm kihalt, elromlott a mosogatógépem, és a mosógépem.... és ezt még tudtam tetőzni azzal, hogy az autóm sem volt hajlandó indulni. Valljuk be őszintén, ilyenkor azért nehéz egy Coelho idézetbe menekülni segítség képpen.  Álltam a reggeli hidegben a műszaki cikkeim romja felett.... és csak nevettem... persze azt a kérdés már fel sem tettem, hogy mi jöhet még... mert aztán jött... még egy kávéfőző, és egy nyomtató kihalása lett a hét termése... Ilyenkor vagy nevetünk a történéseken, és megpróbáljuk meglátni a dolgok mögött rejlő szépséget... vagy sírunk, őrjöngünk... És minden egyes történés mögött ott van a szépség. Csak ezt a totális káoszban, a teljes összeomlásban nehéz felfedezni. Általában nekem is csak utólag sikerül. Viszont akkor mindig megtanít engem az élet, Isten, Univerzum, Szellem arra, hogy annyi minden szépet és jót tartogat számomra a létezés... csak meg kell engedjem magamnak, hogy képes legyek észrevenni... 

És persze ott vannak a napi történések, egyszerű, szinte semmit mondó történetek, amelyek mögött csodálatos tanítások állnak.  Egy igazságtalannak vélt feladvány, és annak megfejtése nyomán rá kellett ébredjek arra, hogy bár nekünk nem mondták meg, hogy nem létezik helyes megoldás.... ez lett volna a helyes megoldás... mi megoldottuk... Mert nem tudtuk, hogy lehetetlen megoldani! :D És ezek a nagy történések, és nagy idézetek az életben! Amikor a kezdeti düh, és mérgelődés után az ember rádöbben arra, hogy mennyi minden más egyéb is van egy egy esemény mögött. Csak észre kell vegyük azokat! Csak képesnek kell lennünk rá, hogy észrevegyük! És ez a képesség mindannyiunkban ott van! Csak elnyomjuk. Mert sokkal egyszerűbb a rossz dolgokat meglátni... mint a dolgok mögött rejlő, rejtőző szépséget.. a valódi szépséget felfedezni... és beengedni.

Mindannyiunk élete tele van idézetekkel. A saját idézeteinkkel! Vegyük észre az idézeteinket! Ne csak megosszuk mások gondolatát, vegyük észre saját életünk csodáit! Mert ott vannak a nagy dolgok.... egy egy megélt pillanatban... egy egy szép mondatban... egy egy kedvesen megírt e-mailben.... egy egy szóban.... 

Írjuk fel saját idézeteinket az életünk csodálatos képeire! Mert akkor elmondhatjuk magunkról, hogy ÉLÜNK! MEGÉLÜNK! ÁTÉLÜNK.... és nem csak TÚLÉLÜNK!