2016. feb 11.

Egy elfeledett történet ....

írta: Kata Vank
Egy elfeledett történet ....

szeretet önzetlenül

Évekkel ezelőtt történt. Emlékeimben és fényképeim között kutatva ráleltem a pontos dátumra is. 2013 decembere. Nehéz időszak volt az életemben. Nagyon nehéz. Fél úton voltam a régi életemből az új felé, tele kétségekkel, félelmekkel. Elindultam egy ismeretlen világba, mert már a régi életemben nem maradhattam. Már halott volt a lelkem, és még nem éledezett. Tettem a dolgom, tettem, amit tennem kellett. Reggel felébredtem, elvittem a gyermekem az iskolába, elmentem dolgozni. Vonszoltam magam az utamon. Négykézláb másztam. Kerestem a reményt, kerestem az erőt, magamban. Kerestem valamit, ami értelmet ad mindennek. Szétestem. Szét voltam esve. Nehéz időszak volt ez a számomra. Nagyon nehéz. Az addigi segítő kezekről kiderült, elárultak engem. a barátokról kiderült, sosem voltak azok. Egyedül álltam két világ között a gyermekem kezét fogva, és magamhoz szorítva a kiskutyámat. Még kerestem a helyem a világban, kerestem ki vagyok, és kerestem, vajon, hogyan élhetném túl ezt az egészet? Bizonytalan voltam mindenben, és legfőképpen önmagamban. Szinte minden percben eszembe jutott, hogy talán nem kellett volna elmenni a régiből, hátrahagyva mindent. Talán vissza kellene menjek! Így éltem akkoriban. Nem is éltem... túléltem... a napokat, a perceket, az órákat, csak vártam, hogy eljöjjön az éjszaka, és vártam, hogy felkeljen a nap. És vonszoltam magam életem minden pillanatában. 

Akkor történt. 2013 decemberében. Hideg volt, és a hónapnak megfelelően nagyon korán sötétedett. Fáradt voltam. Akkoriban mindig fáradt voltam. Éjjelente nem bírtam aludni, a nappalok pedig csak az életben maradásról szóltak. Munkából jöttem. Leparkoltam a kisautómmal a ház elé, már alig vártam, hogy végre az otthonom négy fala között megleljem azt a biztonságot, amelyet kerestem az akkori életemben. Drága pótapám még rám bízott egy feladatot. Kezembe tette a cég összes rossz laptopját, tábla gépét, okostelefonját, hogy még a nagy karácsonyi kavalkád előtt  elkészüljenek a javításokkal, és békében készülhessünk az ünnepre. Bedobtam azokat az anyósülésre. Mindenhez túl fáradt voltam, és kedvetlen. Nem akartam foglalkozni ezzel, ezt is nyűgnek tekintettem. Az akkori munkahelyemen rám bíztak egy nagyobb készpénz mennyiséget, hét számjegyűt. Tudták, hogy nálam biztonságban lesz. Betettem a borítékot a táskámba, és ezzel sem foglalkoztam többet. 

Tehát átléptem otthonom ajtaját. Jól eső érzés volt. Nagyon jól eső érzés. Drága gyermekemmel még beszélgettünk egy kicsit, tanultunk, és nyugovóra tértünk. Nekem nem jött álom a szememre. Akkoriban volt, hogy napokig nem aludtam egy percet sem. Túl sok terhet cipeltem. A lelkem tele volt sebekkel, a szívem fájt. De mint mindig most is eljött a reggel, és kezdetét vette egy szokásos reggel, egy szokásos nap, amely nem szólt másról a számomra, mint a túlélésről. Akkor már feltűnt nekem, hogy nem lelem a táskám. Felforgattam érte a házat, mert pánikba estem, hiszen benne volt egy vagyon. Kimentem a kocsihoz. Annyira nem voltam tudatában saját létezésemnek, hogy az sem tűnt fel, hogy a kocsim ajtaja nyitva volt. Elfelejtettem bezárni. Nagyon ideges voltam, és kértem, könyörögtem Istennek, Sorsnak, Univerzumnak, hogy leljem meg a táskát, mert karácsony előtt senki nem fogja nekem elhinni, hogy nem elloptam azt a pénzt, hanem egyszerűen nem lelem. Beindítottam az autót, kicsit járjon a motor a téli hidegben, mert bármennyire is feszült voltam a gyermekemet el kellett vigyem az iskolába. Akkor lettem figyelmes egy cédulára, amely a kormányhoz volt téve. 

1509157_710031675683385_868202587_n

"Nyitva maradt az autója, benne a gps-sel, telefonokkal, laptoppal. Ha az öné, és szeretné visszakapni őket, legyen szíves a kerületi kapitányságra bemenni. Késő volt, nem akartam zavarni, de azt sem akartam, hogy ezek eltűnjenek, ezért leadom nekik!" 

Ez szerepelt a cédulán. Akkor, oly hosszú idő után, végre érezni kezdtem, hogy a világban él a jó! Érezni kezdtem, hogy igaza volt a szívemnek és a lelkemnek, hogy induljak el az ismeretlenbe, mert az élet nem a négy fal között rabként történő létezésről, az elnyomásról szól! Ez a levél vissza adta a hitem, vagy hitet adott nekem, egy jobb élet reményére. Ez a levél bizonyságul szolgált nekem arról, hogy vannak csodák! Akkoriban nem láttam ezeket, nem láthattam, hiszen még zárva volt a szívem. 

Berohantam a rendőrségre. Kétségbeesve öntöttem ki táskám tartalmát a kőre, mert kerestem a borítékot! És ott volt benne! A boríték, benne a teljes összeggel, a pénztárcám minden iratommal, és az össze pénzemmel. Ott azon a kövön térdelve Isten, Sors, Univerzum, Szellem megajándékozott egy csodálatos dologgal. Visszakaptam az emberekbe vetett hitem. 15 évig éltem bezárva a négy fal között, és ezen idő alatt folyamatosan azt sulykolta belém "fogva tartóm", hogy nem bízhatok semmiben, és senkiben, mindenki ellenség, és mindenki csak rosszat akar nekem. És 2013 decemberében visszakaptam a reményt, a hitet, hogy igenis létezik egy jobb világ!

Sosem tudtam meg, ki volt a jótevőm. Csak annyit árultak el nekem róla, hogy egy idősödő úriember jelent meg éjfél körül a kapitányságon, kezében a táskámmal, és a dolgaimmal.

Ezután a történet után kezdtem összeszedni magam, és kezdtem rátalálni valakire, aki mindig is ott volt bennem, csak mélyen eltemettem. Ezen esemény hatására kezdtem el kezembe venni éltem irányítását, hogy soha többé ne legyek olyan figyelmetlen, és annyira árnyéka önmagamnak, hogy ilyen felelőtlenül cselekedjek. 

2013 decemberében visszakaptam az értékeim, és mások értékeit, hiszen a pénz nem az enyém volt. Ennek az idősödő úriembernek köszönhetően egy csodálatos karácsonyban lehetett részünk, nekem és a gyermekemnek. Hiszen minden vagyonom, ami ugyan nem sok volt, de benne volt a pénztárcámba, és, ha azt elvesztettem volna, még ételt sem tudtam volna venni a gyermekemnek. 2013 karácsonyában lehetett részem először egy igazi csodában. Az önzetlen szeretet csodájában. Mert egy éjjelen egy bácsi sétált az utcába, ahol élek, meglátta a kocsiban felejtett dolgaimat, és észrevette, hogy nyitva maradt az autóm. És nem elsétált mellette, hanem megtette azt, hogy biztonságba helyezte azokat, mielőtt valaki olyan is felfedezte volna azokat, aki esetleg nem így cselekedett volna. 2013 december éjszakáján lehetett részem először a csodában! 

Nem állt módomban neki megköszönni. De ma reggel a Sláger rádióban lehetőségem volt feleleveníteni ezt a történetet. Mesélni az önzetlen emberi segítségről. Mesélni a csodáról, és mesélni arról, hogy a világban még él a jó! És ezen a reggelen lehetőségem volt neki megköszönni ezt a tettét a rádió nyilvánossága előtt! Remélem hallotta. 

Köszönöm neki! Mindent! A tisztességét, a becsületét, és a csodát, amit adott nekem.  

 

 

Szólj hozzá

táska segítség pénz csoda tisztesség önzetlenség