Sosem voltam egy bulizós fajta. Valahogy idegennek éreztem magam a társaságban. Mindig az volt az érzésem: Nem nekem valók, az ilyen helyek. Persze ifjú lánykoromban még egyszer kétszer részt vettem tini discon, majd később egy egy igazi éjjeli szórakozáson, de sosem éreztem hozzám közelinek az ilyen eseményeket. Aztán ahogy lenni szokott, férjhez mentem, és innentől kezdve a külvilággal való minden nemű kapcsolatom megszűnt. Bár ezen történéseket nem sírtam vissza. Sőt, ha akadt egy egy alkalomra meghívás, volt miért elutasítanom. Aztán életem megváltoztatásával, megváltozott sok minden körülöttem.  Szabad lettem, és magam dönthetem el, mihez is kezdek a szabadságommal. 

A mulatós zenével ki lehet üldözni a világból. Számomra ez nem zenre. Amikor falun, vagy faluban éltem még élénken él bennem a "falunapok" igényes rendezvényeinek hangulata, ahol a műanyagpohárból elfogyasztott kellő mennyiségű sör után, mindenki nagyon is jól mulatott, csak arról nem volt fogalmuk melyik dimenzióban is vannak. Biztosan sokan nem osztják a véleményem, de számomra a mulatós zene egybe forrt az igénytelenséggel. Nem kultiválom, és valószínűleg soha nem is fogom. 

A discoról túl sok véleményem nem maradt, vagy nincs, mert kevésszer volt benne részem. 

Farsangi buli. Ezzel a szöveggel kaptam meghívót, egy házi buli jellegű eseményre. Farsangi jelmez viselése nem kötelező, de ajánlott. Legalább 20 éve nem voltam sehol, semmilyen szórakozóhelyen, és semmilyen társadalmi eseményen nem vettem részt. Most is hezitáltam, hogy vajon, mi lenne a helyes döntés a számomra, de miután megbeszéltük a barátnőmmel, hogy western szerelésbe leszünk úgy gondoltam, végre egy nekem való hely. A miniszoknyát tűsarkúval képtelen lettem volna elviselni, a lovaglás miatt a western szerelés, mondjuk úgy testhez álló a számomra. Így belementem. Legalább megnézhetem, mit is változott húsz év alatt a bulik világa. Szerencsére a zenét Dj. szolgáltatta, vagyis mulatós zene szóba sem jött. Akkor még azt hittem szerencse, az est folyamán viszont kiderült a totális armageddon beköszöntének előjele is volt.

A barátaim sokszor vetik a szememre, hogy hogyan is akarok így "bepasizni", férfit magam mellé, ha nem ismerkedem, nem járok sehova, és összességében a négy fal között tengetem éltem. "Csak nem azt várod, hogy a pasi beesik az égből hozzád a házadba?" Hát... a szombat éjszaka után úgy gondolom, ennek több esélye van, mint annak, hogy én a nagy magyar pesti éjszakában leljek rá arra  a férfi testbe bújt lélekbe, aki mellett társként élhetem az életem, és aki társának tekint. 

Egy dolgot megtanultam a szombat éjszaka folyamán. Rutintalan révén, nem szerveztem meg a kimenekítésemet. Vagyis elkövettem azt a hibát, hogy nem volt menekülőút. Legközelebb, ha lesz legközelebb az első, még a döntés meghozatala előtt megszervezem, hogy történjék bármi, legyen, aki hazamenekít. 

Megjelentem farmerban, kockás ingben, western kalappal barátnőm otthonában. Még volt annyi időnk, hogy a "szállítók" megérkezése előtt igazítson a sminkemen, és a hajamon. Na itt volt az első pillanat amikor meglepődtem. Gyakorlatilag olyan nőt varázsolt belőlem, hogy még én magam sem akartam elhinni, hogy aki a tükörből visszanéz rám, én vagyok. Elmúlt éltem folyamán, még ennyire jól sosem néztem ki... és mindezt minimális sminkkel, és nagyon minimális frizurával sikerült elérnie nálam. Már meg volt alapozva az este hangulata. Gondoltam én... aztán persze kiderült... tévedtem.

Második nagy tanításom. Sose ne menj más autójával buliba, mert ha az illető gondol egyet úgy otthagy, mint eb a szaharát, aztán csodálkozhatsz az életed nagy kérdésein a Margit híd budai hídfőjének lábánál, hogy hogyan is kavarodhatnál haza éjnek évadján.  

Harmadik kerület. Igényes szórakozóhely, igényes környezet. Már nagy baj nem lehet. Gondoltam én, aztán persze kiderült ezt is jól begondoltam. A meghívott kétszázötven főből kb. ha húsz megérkezett addigra, mire mi is belibbentünk westernes szereléseinkben. A Dj. olyan zenét szolgáltatott, amelyet zenének sem lehetett hívni. A hangulat egy temetéshez hasonló lehetett. Szerencsére a többség azért jelmezben volt, de ez kicsit sem dobott a buli hangulatán. Érdekes volt nézni az embereket. Akik párral érkeztek, gyakorlatilag kétségbeesve követték társuk minden egyes lépését. Sosem fogom elfelejteni, ahogyan a szobalány, mindenüvé követte a bohócot, nehogy elcsábítsa a macskanő, aki egyébként inkább dominához volt hasonlítható, mintsem macskanőhöz. :D  A zene csapni való. Bár a kozák jelmezbe öltözött Iván, és a festőnek öltözött barátnője rendkívül jól táncoltak bármire. Igazából akkor is baromi jól táncoltak, amikor zene sem volt. Ugyanezen szórakozó hely felső szintjén retro buli zajlott, szuper zenékkel. De mi négyen... a négy szingli muskétás megelégeltük az eseményeket, és a sofőrünk elindult. Ezáltal mi is utána. ÉS ekkor ért a következő meglepetés. A sofőrünk fogta magát és a négy sávos út kellős közepén közölte, hogy szálljunk ki az autójából, mert ő megy tovább. Mit volt mit tenni. Kiszálltunk. Ott álltunk szombat éjszakáján, jelmezben, a Margit híd budai hídfőjénél. Azért itt megköszöntem Istennek, sorsnak, Univerzumnak, Szellemnek, hogy ilyen szolid jelmezt  választottunk. És mondjuk nem utcalányként akartuk volt jól érezni magunkat. Az még egy szép történet lett volna. Végül ketten maradtunk a semmi, kellős közepén. Barátnőm telefonált a kedvesének, hogy mentsen meg bennünket. Az úriemberek még nem haltak ki. Megérkezett a felmentősereg, megkímélve bennünket attól, hogy totális kudarcba fulladjon az éj. 

Belekeveredtünk a férfiak társaságába. Ők ugyanis nem velünk akarták tölteni az estét, csak a sors hozta így. Mint később kiderült a pesti szórakozóhelyek két legalját sikerült kiválasztaniuk a pasiknak. Én ezt ugye nem tudtam, mert nulla tapasztalatom van ezen a téren. 

Elkövettem még egy nagy hibát. A kulcsomat ott hagytam barátnőm lakásán, mert ugye majd a buli végén együtt megyünk hozzá haza. Na ezt nem kellett volna. Mert így aztán végképp elzártam minden menekülő útvonalat. Ugyanis neki csak egy kulcsa volt a saját otthonához, vagyis, ha azt nekem odaadja, hogy végre biztonságban lehessek, akkor a számára vált volna lehetetlenné a hazajutás. Így sodródtam vele, és a barátaival. Egy összeszokott társaságba becsöppeni nem volt egyszerű a számomra. Igazából nem is leltem közöttük a helyem, bár ez engem ott és akkor nem érdekelt. Gyalogoltunk az egyik romkocsmából a másikba. Magyar beszédet szinte nem is lehetett hallani. A végcél, mint kiderült egy olyan romkocsma volt, ahol a techno zenének legalját juttatták a befogadóközönséghez, akik a kellő mennyiségű alkohol, és kábítószer elfogyasztása után, szerintem már azt sem tudták melyik bolygón vannak, azt meg pláne nem, melyik országban. Erre a zenére képtelen voltam táncolni... és akaratom sem volt hozzá. Álltam a bejáratnál, -ha menekülni kell, legalább közel legyek - és néztem az embereket. Nem ítélkezve, nem szánakozva, egyszerűen csak figyeltem őket. A társadalom érdekes levetülésének lehettem tanúja ezen a helyen. A legszebb az egészben, hogy bár jelmezben voltunk, a legkevésbé sem tűntünk ki a tömegből! Mondjuk ez a része tetszett. Nem éreztem, hogy öreg lennék ehhez. Nem éreztem semmi negatívat. Talán csak annyi gondolatom volt, köszönöm Istenem, hogy nekem másról szól az élet. Férfiak öleltek férfiakat, nők nőket, ha végre nő ölelt volna férfit, tuti biztos megjelent egy másik férfi, aki átölelte őket. Végül is a lelkek kell, hogy szeressék egymást, de ez nekem már túl extrém volt. Nem fogyasztottam alkoholt. Úgy szerettem volna jól érezni magam, hogy JÓZAN vagyok. Csak álltam szombat éjjelén a romkocsma kapujában, és nevettem az egészen. A western szerelésen, a félresikeredett farsangi bulin, és azon, mit is keresek én itt, ahelyett, hogy otthonomban békésen várnám a reggelt. 

Egy francia férfi befelé jövet mondott nekem egy mondatot! Meglepődött, hogy megértettem. Bár francia nyelvtudásom nagyon sokat kopott, azért érteni megértettem a gondolatát. Nevettem rajta. Nem mászott bele az aurámba, nem akart elcsábítani, nem volt tolakodó. Egyszerűen csak kedves volt minden hátsó szándék nélkül. Még váltottam vele pár szót, és nevettem. Annyira életszerűtlen volt ez az egész! Én, aki húsz éve ki sem mozdult az otthonából, most a legsötétebb romkocsma bejáratánál állva egy francia férfi bókjait hallgattam. 

Végül épségben, és kevés traumát átélve sikerült hazajussak biztonságot nyújtó otthonomba. 

Érdekes tapasztalás volt, nagyon érdekes. Szingliként a nagy pesti romkocsmák legsötétebb bugyraiban. Sok tanulsága volt számomra ennek az egésznek.

1. Ha buliba mész, menj kocsival, sajáttal... sofőrszolgálat.. mindenre megoldás
2. Mindig szervezd meg a kimenekítésed. Akkor is, ha a város másik pontjára mész
3. Ha 20 éve nem buliztál, ne a romkocsmák legaljában kezd. Fő a fokozatosság
4. Mindig vidd a lakás kulcsod, és úgy védd, mintha az életed múlna rajta
5. Ne csöppenj bele összeszokott társaságba vadidegenkét... kívülálló leszel
6. Bármi történik, mindig nézd a jó oldalát, és nevess.... mert lehet, hogy a romkocsma bejáratánál állva egy francia férfi fogja a legkellemesebb emléket okozni neked

Mindenki úgy éli az életét, ahogyan akarja, és oda jár szórakozni, ahová szeretne. De én azért örülök, hogy 36 évesen szingliként nem követek el mindent, teljesen kétségbeesve, hogy párt találjak... bármi áron.. mindenáron... mert mindegy, hogy ki, csak legyen valaki. És annyira hálás vagyok Istennek, Sorsnak, Univerzumnak, hogy tartalmasabb életem van annál, mint szombat éjszakán egy romkocsmában a sárga földig leigyam magam, és kétségbeesve keressek egy pasit.

Hát... volt még egy tapasztalásom.... hamarabb fog egy pasi bepottyanni az égből a kertemben, mint, hogy én egy szórakozóhelyen találkozzak vele.

Szingli vagyok, és nem szégyellem. Nem idealizálom, és nem magyarázkodom sem magamnak, sem senkinek. Az én életem. De nem vagyok hajlandó magam belevetni a bulik forgatagába, abba reménykedve, hogy csak akad egy pasi, akit összeszedhetek, vagy aki összeszed engem!

Lesz-e folytatás? Nem tudom. De nem vágyom erre az életre. Sosem vágytam rá. Most már tudom. Nekem más az utam, én másként érzem jól magam. És Isten, sors, Univerzum, Szellem... nevezzük bárminek ismét bebizonyította nekem, hogy, ha van egy út ami az enyém, amin járok, ne lépjek le róla.... mert ez lesz belőle... éjszakai túlélő túra egy összeszokott társasággal a budapesti éjszaka legsötétebb romjaiban.