Volt egy mondásom. Előszeretettel alkalmaztam: Az élet szép, és tele van kihívásokkal! Manapság már másként használom: Az élet szép! ... Mert addig emlegetem a kihívásokat, amíg meg is kapom! Így már nem teszem hozzá! Nem kellenek a kihívások! Elég volt belőlük.

Sok minden történt az utóbbi pár napban. Csak nézem az életem, és nem győzök csodálkozni, nem győzök ámulni azon, hogy bár már nem kérem a kihívásokat, a kihívások mégis rám találnak! De a dolgok mindig elrendeződnek! Néha kicsit elfáradok a saját életembe. Néha nehéz szívvel nézek körbe, hogy, ami őszintének indult, hogy vált gyűlöletté. Mégsem bánt igazán. Csak hálás tudok érte lenni Istennek, sorsnak, Univerzumnak. Mert lehullottak a hazugság leplei, végre kinyílt a szemem, és végre a dolgok a helyükre kerültek. ÉS megyek tovább. Megyek tovább az utamon. Nem ragadok bele az önsajnálat útvesztőjébe. Nem engedhetem meg magamnak, hogy azok az emberek, akik elárultak, kihasználtak, tovább keserítsék az életemet. A legnehezebb feladatom most, hogy NE gyűlöljek. Hogy valóban tudjak tovább lépni azon  dolgokon, amelyek most még azért néha szomorúsággal töltenek el. Nem szabad hagynom, hogy a negatív gondolatok megkeserítsék az életem! Hiszen csodás életem van! Kapom a leckéket, a kihívásokat... megoldom azokat, és megyek tovább! A régi életemben mindig rossz emberekben bíztam meg! Valahogy az elmúlt két évben elhittem, hogy csak és kizárólag olyan embereket vonzok be magam mellé, akik hasonlítanak hozzám. Aztán  néha meglepetés ér. Néha azok támadnak szembe, akik lépten nyomon híresztelték, hirdették a barátságunkat. De a fátyol elszakadt. Mindig elszakad. A kérdés csak az, mennyi kárt okoz addig a szemellenző. Régen így gondolkodtam. Kárt okoz nekem. Ma már tudom, néha meg kell fizetnünk a döntésünk árát. Néha nagy ára van annak, ha akkor is kitartunk az akaratunk mellett, ha érkeznek a figyelmeztető jelek! És nálam érkeztek! Jöttek sorba.. és láttam is azokat... csak valahol reméltem, hittem, bíztam abban, hogy most nem fog megtörténni az, ami már eddig oly sokszor megtörtént az életembe! Isten, Sors, Univerzum aztán eltüntette a lila ködöt, a pocsékolt bizalom álarcát, és megmutatta a valóságot. És segített, hogy kimásszak abból a csapdából, amibe önön akaratomtól másztam bele!

És most itt állok az életemben, és csak végtelen hálát érzek azért, ami történt. A történelem megint ismételte önmagát! De remélem most már megtanultam a leckét! Bármennyire is szeretnénk hinni, hogy az emberek jók, őszinték, tiszták, néha találkozunk olyanokkal, akik nem ezt képviselik. Néha találkozunk olyanokkal, akik  ártanak, akik behálóznak, behízelgik magukat, hogy aztán támadásba lendüljenek! Most nálam ez történt. De Isten, sors, Univerzum, Szellem küldte a segítőket, hogy rendeződjenek a dolgok! És rendeződni látszanak. Mert mindig minden elrendeződik... mert ennek így kell lennie!

Az igazságnak van egy csodálatos tulajdonsága. Mindig kiderül! Néha nem nagy csinnadrattával érkezik... csak szépen, csendben! De mindig kiderül! És nekünk kell eldönteni, hogy hajlandóak vagyunk vele szembe nézni, vagy továbbra is őrizzük a látszatot, becsapva önmagunkat! Néha fájdalmas megtapasztalni a hazugság erejét! Néha fáj! De akkor is szembe kell néznünk vele! Különben minden értelmét veszti, és a lehető legrosszabb irányba kormányozzuk hajónkat, amely út végén már csak a totális összeomlás vár ránk! El kell kerüljük ezt, és, ha bízunk és hiszünk az égiek vezettetésében, akkor tudjuk azt is, hogy ők itt vannak velünk, és mindenben a segítségünkre vannak!  

Megleltem az utam, és megyek rajta, szépen, csendben, hátra nem nézve! Aztán történik valami, és ez eszembe juttatja, hogy olyan törékeny minden. A bizalom, a szépség, a szeretet.... Aztán körbe nézve az életemben csak azt látom, hogy láthatatlan ölelő karok vesznek körül, akik ott vannak a háttérben, nézik, ahogy lépkedem, de amikor kell, akkor kinyújtják óvó kezeiket, hogy, ha már el kell essek, legalább ne essek akkorát! A barátaim, igaz barátaim szépen csendben kísérnek az úton. Nincsenek transzparensek, nincsen zenekar... egyszerűen csak ott vannak. Óvnak, mert néha szükségem van a támogatásukra! Fél életem azzal telt, hogy más ember, vagy más emberek befolyásolása alatt próbáltam megtalálni azt a személyt, aki én vagyok! Néha még elveszem az élet nevű játékban, és vesztésre állok! "Megóvunk téged, ha Te nem vagy képes megóvni önmagad!" mondta nekem valaki, aki úgy vált éltem részévé, igaz barátommá, hogy észre sem vettem! 

Szeretem az élet nevű játékot! Szeretem, az életem, szeretem ezt az életet, amelynek részese vagyok! És most már tudom, hogy nem csak a történelem, hanem az élet is ismétli önmagát! Addig ismétlődik meg egy egy jelenet a létezésünkbe, amíg végre észre nem vesszük, hogy cselekedjünk másképp, mint eddig! A szereplők, a díszlet más... de maga az élethelyzet ugyanaz! Remélem én már megtanultam a leckét, és többet nem ismétlődik meg ez a fejezet! A régi, két évvel ezelőtti életemben folyamatosan olyanokban bíztam meg, akiket messzire el kellett volna kerüljek! Hiába éreztem, hogy valami baj van, nem léptem. És most a jelenlegi, az új életemben ismét lejátszódott ez az epizód! És én megint nem voltam képes hallgatni a megérzéseimre, megint nem voltam képes átlátni a szitán, egészen addig, amíg Isten, Sors, Univerzum le nem rántotta a leplet! Lerántotta, és kegyetlen, és fájdalmas volt szembe nézni mindazzal, ami a valóság volt a dolgok mögött! De itt vagyok, és megyek tovább! És nem állok meg, és nem fordulok vissza! Megyek tovább, és ugyanúgy meg fogok bízni emberekben, mint eddig! De most már hallgatni fogok a megérzéseimre! És nem várom meg, amíg Istennek, Sorsnak, Univerzumnak kell közbelépnie, hogy megóvjanak a rossztól! Nagy árat kellett fizessek ezért a dologért! Mégsem sajnálom! Mert hinnem kell, és őszintén tudnom, hogy minden úgy történt, ahogyan történnie kellett! És én megint más emberré váltam! Megint több lettem egy tapasztalással, megint több lettem egy történettel!

Nem kiabálom az igazamat! Csendben vagyok! Mert az igazságnak nem kell kiabálnia! Az igazság kiderül... szépen, csendben! És minél hangosabban üvöltve szeretnénk a világ tudomására hozni a  magunk vélt igazát, annál erőltetettebb, annál kétségbeesettebb próbálkozás lesz! Nem kiabálok! Csendben vagyok! Csendben engedtem el azokat az életemből, akik már nem adhatnak nekem! Most még van egy nagy feladatom! Engedjem el őket úgy, hogy ne érezzem a gyűlöletet irántuk! A gyűlöletet, ami teljesen felesleges energia, és csak önmagamat emészteném fel! Elengedni a gyűlöletet, és helyette arra koncentrálni, mit is nyertem! Mert sokkal többet nyertem, mint amennyit vesztettem! És ez a lényeg! Megfizettem a döntésem árát, és most nem tehetek mást, mint elfelejtve ezt az egészet, tiszta lappal folytatom az életem! Tiszta lappal, őszintén, szeretve, gyűlölet nélkül!