Napok óta bizonytalannak éreztem magam. Szédültem... nem folyamatosan, de alkalmanként olyan érzés kerített hatalmába, mintha két dimenzió között lebegnék. Szörnyű érzés volt. Nagyon rossz érzés. Bizonytalannak éreztem minden mozdulatomat. Volt már ilyen. Akkor a fülemmel voltak gondok, és kértem az égieket, most ne az legyen. Még élénken élt bennem, mennyire rosszul éreztem akkor magam, milyen életminőség romlás következett be hirtelen. Féltem a szédüléstől, és aggódtam. Nem járok orvoshoz... messziről kerülöm őket, de az aggodalmam elnyomta az orvosokkal szembeni ellenérzésemet.

Van ebben az országban egy orvos, aki 12 évvel ezelőtt már segített nekem, és amióta az égiek úgy rendezték, hogy újra találkozhassunk, még inkább biztonságban éreztem magam. Erről a történetről itt  írtam. Felhívtam őt. Nem szeretek, soha nem is szerettem szívességet kérni, de most "élet halál" kérdésnek gondoltam. Már a hangja is megnyugtatólak hatott rám. Szinte láttam magam előtt a mosolyát, és éreztem azt a szeretetet, melegséget, amely még így telefonon keresztül is megérintett. Csak annyit mondott, vár otthon sok szeretettel. Ideje beszélgetnünk! Ezek azon mondatok, amelyektől az ember egyébként sem túl jó állapotban lévő gyomra, még inkább görcsbe rándul. Nyomást éreztem a tarkómban, mint az elmúlt napokban oly sokszor. Mégis összeszedtem magam, és beültem az autómba. Mennem kellett.. érezte a szívem és a lelkem, hogy nekem most erre van szükségem. 

Már várt rám. Friss limonádéval fogadott. "Sétáljunk!" mondta nekem. És én mentem mellette, némán, csendben, és csak engedtem, hogy az az energia, ami árad belőle, feltöltsön engem is. Hallgattuk a madarak csicsergését. Látszólag semmi nem történt azokban a percekben, de a felszín alól előtört minden, ami miatt olyan rosszul is éreztem magam, az elmúlt időben.

"Nem gondolnám, hogy szervi bajod lenne! Sőt, biztos vagyok benne, hogy valami más van a háttérben! Mitől fordult fel a gyomrod? Mi az, ami ott lapul belül az érzéseidben, és olyan erővel akar előtörni, hogy már tüneteket is produkál? Miért érzi azt a tested, hogy nincs összhangban a külvilággal?"

Felfordul a gyomrom.... kezdtem el gondolkodni... Hát igen... a spirituális tanok fennkölten hirdetik a megbocsátást, és a lépj túl mindenen szöveget nyomják. A jelek szerint nem tettem meg, nem bocsátottam meg, és nem engedtem el semmit, csak elnyomtam magamban. És most már a testem is tiltakozik minden ki nem mondott szó, el nem mondott gondolat miatt. Mosolyogtam volna, de nem voltam képes rá! Igen, felfordul a gyomrom! Felfordul a gyomrom, amiért a barátaimról kiderül, hogy ellenségek, felfordul a gyomrom, mert olyan emberekben bíztam meg, akiket messziről el kellett volna kerüljek! Felfordul a gyomrom, mert ennek az egésznek egy ártatlan lélek itta meg a levét! Felfordul a gyomrom, mert nem mondhattam el neki, vagy nekik, hogy mennyire is haragszom rájuk, és haragszom magamra, mert megint nem hallgattam a megérzéseimre, és megint elfecséreltem a bizalmam! Haragszom rájuk, mert megint olyan emberek csapdájába kerültem, akik olyan szinten tudtak befolyásolni, hogy nem láttam azt, ami a szemem előtt volt! Felfordul a gyomrom. Felfordul, mert hogyan változhat át egyszerre valami, amiről azt hittem szeretet az alapja, gyűlöletté. Olyan szintű gyűlöletté, amely szétmar belülről. Szeretném nekik elmondani, hogy tudom, hogy minden csak játék volt! Egy játék része, amelynek ők már tudták a lépéseit, én pedig az ő tervük szerint cselekedtem! El szeretném nekik mondani, hogy minden fájdalom, amit okoztak a lovamnak, akit ki kellett tőlük menteni, szeretném, ha átéreznék! Szeretném, hogy minden egyes sejtjükben érezzék azt a kínt, amit ennek a lovacskának okoztak! Éheztették, kizsigerelték, kis híján megölték, és a felelősséget pedig áthárítják másra! Soha semmiért nem vállalják a felelősséget, mindig minden a másik hibája, mások generálták, ők pedig mosolyogva közlik, mossák kezeiket! De igenis, ideje lenne vállalniuk a tetteikért a felelősséget! Igenis ideje lenne belátniuk, hogy a tettüknek súlya van! Magyarázhatják maguknak, és másoknak, azoknak az embereknek, akik még mindig hisznek vakon bennük, hogy ők nem tehetnek semmiről, de igenis tehetnek! Hiszen egy ilyen állapotban lévő lovacskát még el akartak vinni egy több órás túrára! És ez az ő felelősségük! Csak és kizárólag az övéké, hiába dőlnek nyugodtan hanyatt a székükben és nevetnek mindenkin, akik körülöttük vannak! Ez igenis az ő felelősségük! Az ő döntésük lett volna! Az övéké! 

Lassan egy hónap telt el, hogy megmentettük Babit (  itt lehet erről olvasni) tehát lassan egy hónapja, hogy a lovacska megmenekült, és bennem azóta gyűlnek a ki nem mondott szavak! És felfordul a gyomrom! Tőlük, és magamtól, és ettől az egész történettől. Az álbarátoktól, az átverésektől, a kihasználástól, a gyűlölettől, a harcoktól, és attól, hogy bár hazugságnak vélik ők ezt az egészet, egy félreértésnek, mégsem mondtak semmit. Csak csendben elkullogtak, másra hárítva cselekedetük terhét, és rám uszították a közös ismerőseinket, mint az óvodában, akik nyilvánosan hazugsággal vádolnak, mintha nem látnák, mi is történik ott valójában! Mint ahogyan én sem láttam! ÉS nem tudom nekik elmagyarázni, az igazságot, mert csak a maguk igazát hajtogatják! És ettől felfordul a gyomrom! 

És elegem van azon emberekből is, akik a szemembe mosolyogva, spirituálisan próbálják megmagyarázni életük döntéseit, miközben még saját magukat is hülyítik. Sőt.. leginkább saját magukat hülyítik. A nagy spirituális álarcot felvéve, lépnek át embereken, élethelyzeteken, folyamatosan elégedetlenkednek, nagynak állítják be magukat, mindenki rossz és elhibázott életet él a szemükben, csak és kizárólag ők a tökéletesek, holott ugye a spiritualitás lényege, ennek pont az ellenkezője. De bármit mondok nekik, annyi a válasz: "Én most elfogadom az életet! Én most áramlok az élettel!" És megy az önmaguk becsapása, miközben darabokra hullanak emberi kapcsolataik, begyűrűzik az életükbe a gyűlölet, legfőképp ők gyűlölnek, és mindezt elintézik annyival, hogy "nem egyezett a rezgésünk... meg más tudatossági szinten vagyunk!" Hát ezek azok a mondatok, amelytől minden embert kiráz a hideg! Engem legalábbis nagyon!  És bármennyire is őszintén próbálom nekik elmondani, hogy most pont az ellenkező irányba haladnak, mint amerre menni szeretnének, nem hallanak meg! És én ahelyett, hogy hátat fordítva elmennék tőlük, ott vagyok, és ők itt vannak az életemben! Úgy, hogy közben bánt ez az egész! Annyira egy világnak tűntünk, és most annyira mássá vált minden! Az elmúlt időszakban széthullottak körülöttem a dolgok, persze úgy, hogy csak és kizárólag hálát érzek miatta, mégis bánt, hogy hónapokon keresztül hagytam magam hülyíteni, csaptam be önmagam, és hárítottam el a megérzéseim figyelmeztetéseit!

És csak mondtam, és mondtam, még csak rá se néztem! Egyszerűen kitört belőlem mindaz, amit nem elengedtem, hanem elnyomtam magamban, a lelkemben, és ideje volt, hogy a felszínre törjenek. Aztán, hirtelen elcsendesedtem. Ránéztem. Szinte azt vártam, most majd érkezik a lecseszés, a szidás, de nem ez történt. Mosolygott. 

"Jobb már?" - kérdezte. "Mondd ki mindazt, ami bánt. Kiabált bele a világba a fájdalmadat, hogy megszabadulva tőlük mehess tovább életed útján! Kiabáld ki mindazt, ami belülről mérgez, és utána menj tovább, mintha mi sem történt volna! És adj hálát, amiért annyira, de annyira vigyáznak rád az égiek, hogy bár néha fáj, de képzeld el, mennyire fájna az, ha mindez nem derült volna ki! Mennyire csapdában lennél, ha minden maradt volna a régiben, és Te még mindig a hazugságok hálójában lennél, észre sem véve, hogy menned kellene! Az menyire fájna! Adj hálát az életedért, az igazságokért, és a kiderült hazugságokért! Adj hálát mindenért, és végre hidd el, neked nem másokra kell hallgatni! Végre felejtsd el, és menj tovább úgy ahogyan eddig. Bízva egy felsőbb vezettetésben, elfelejtve mindazt, amit mások mondanak, amit mások gondolnak, és amit mások tanácsolnak! Hidd el végre, hogy a Te életed sokkal jobb kezekben van egy láthatatlan világ oltalmában! Hidd el végre, hogy minden okkal történik! Minden! Hiszen a Te életed a legjobb példa arra, hogy csak menni kell előre, soha nem hátranézni! Igen, néha még belesétálsz egy két ember csapdájába, néha még van, hogy nem látod annak a dolgokat, amik valójában! De miért is lenne ez baj? Hiszen mindez segít téged abban, hogy ráébredj, mi a fontos valójában, segít neked abban, hogy a jövőben jobban figyelj oda! Ennyi... és ez nem bűn! Mint ahogyan az érzett fájdalom sem az. Az lenne a bűn, ha nem éreznél fájdalmat. Mert akkor már elveszítetted volna minden érzésedet, érzelmedet! Nem az a cél ezen a Földön, hogy ne érezhess, csak pozitív dolgokat! Igenis érezd a rosszat, a negatívat is, csak ne engedd, hogy eluralkodva rajtad, átvegye feletted az uralmat! Éld meg, amit meg kell élned, és enged el, amit el kell engedned! És hidd el, van egy életed, egy csodálatos életed, ahol minden rendben van... még azok a dolgok is, amelyek még bántanak! Mert meg kellett, hogy történjenek, hogy tudd, kik azok, akikre valójában számíthatsz! Meg kellett, hogy történjenek, mert így már tisztán láthatsz! És, ha hánynod kell, hát hányj! Ne tartsd vissza, ne fojtsd el! Hányj, ha hánynod kell! Sírj, ha sírnod kell! Kiabálj, ha kiabálnod kell! És aztán menj tovább azon az úton, ahol Isten, sors, Univerzum ölelő karja óv téged, a gyermekedet, és családod minden egyes tagját! Benned több tartás van, mint a legtöbb férfiben! Őrizd meg a tartásod, de néha merj gyengének lenni! Ne akarj ellenállni! Nézd meg a tölgyfát! Erős törzsét néha egy szél kettétöri, és nézz meg egy  nádszálat! Nem áll ellen a szélnek, engedi, hogy hajlítsa, arra amerre szeretné! És egy nádszálat sosem öl meg a szél! Légy Te is nádszál! Engedd, hogy az életed haladjon a maga útján, és, ne akarj tölgyfa lenni! "

Sokkal jobban éreztem magam. Sokkal jobban! Búcsúzóul még kaptam tőle egy telefonszámot, hogy fizikai síkon is kezeljem a szédülésem. De már sokkal jobban éreztem magam! Kikiáltottam, ami fájt, kikiabáltam, ami belül emésztett, és már jobban éreztem magam! És megyek tovább az úton, azon az úton, ahol Isten, sors, Univerzum ölelő karja óv engem, és a családomat!