2016. dec 01.

Szembe mosolyogni, háta mögött magyarázni!

írta: Kata Vank
Szembe mosolyogni, háta mögött magyarázni!

hatbatamadas Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. A nagy családi ebédek. Ilyenkor általában az is egy asztalhoz ül a másikkal, akivel az azt megelőző időszakban még csak nem is beszélt. Mindenki szeret mindenkit, mindenki mosolyog mindenkire, készülnek a közös családi fotók, kikerülnek a facebookra is, és érkeznek a like-ok. 

Ezen gondolkodtam. Hogy talán jobb lenne, ha lenne az évben három olyan nap, amikor utálhatnánk a másikat, amikor elmondhatnánk neki mindent.... és az év többi szakában szeretet, és békesség lenne. Hát bizony... nagy álom, nagy álmok ezek. 

Vajon mikor jutottunk el odáig ebben a világban, hogy őszintének lenni bűn? Mikor jutottunk el odáig, hogy az a fontos, a szemébe mit mondok a másiknak, és nem az, hogy valójában mit is szeretnék mondani. Nézem a fotókat a közösségi oldalon. Nézem a szívecskéket, meg a sok puszis hozzászólást. És nézem, mi is rejlik valójában mögötte. 

Őszinte ember vagyok... megpróbálok őszinte ember lenni. És éppen ezért fekete bárány is. Miért? Mert a világ egy része elítéli az őszinteséget... a hazugság kell! Szeretjük egymást, imádjuk... legalábbis egy két fotó erejéig... aztán, amikor kilép az illető az ajtón, már megy is a magyarázás a háta mögött. De valamiért néhány embernek ez kell. Az álszeretet, az álmosoly, az álbarátságok... 

Vajon miért jobb ez? Vajon miért éheznek emberek ennyire a szeretetre, hogy még ezt is képesek elviselni. Hiszen tudják, milyen a másik. Tisztában vannak vele. Mégis belemennek a játékba. Megy a mosolygás, meg a szívecskék küldése, a valóságban pedig a másik ember kibeszélése a háta mögött. Vajon tényleg fontosabb pár fotó, és pár like, mint az őszinteség?

ÉS vajon, miért az a rossz, aki nem áll be ebbe a sorba? Vajon miért ő lesz egy család, egy baráti társaság fekete báránya? Mert ő nem mosolyog a facebookon olyannal, aki hátba támadja? Ő nem ül le egy asztalhoz egy olyan emberrel, aki a szemébe mosolyog, a háta mögött meg elhordja mindennek. 

Elérkezett a december, ahogyan egy író társam fogalmazott a nagy "píszendláv" az emberek életébe. Gyűlölettel megvett karácsonyi ajándékok, amelyek valószínűleg már Szenteste napján a szemétben fognak landolni. A nagy családi vacsorák és ebédek, ahol mindenki szeret mindenkit... hiszen ez a szokás. A nagy szeretet... legalábbis az évnek erre a pár napjára. 

Aztán elmúlik karácsony, és elmúlik a nagy békesség meg a nagy szeretet, és feledésbe merülnek  több száz like-ot megélő fotók is. Mert már nem számít. Addig számított, amíg tartott a vacsora. És mindenki ott ül az asztalnál, és próbálja leplezni mosollyal a valódi érzéseit. ÉS csak néma csend van... mert nincs miről beszélni. Mindenki uralkodni próbál magán....

ÉS mégis azon emberek lesznek a fekete bárányok, akik őszinték. Akik nem állnak be egy sorba, amelyről tudják, sosem lesz az övéké. Akik nyíltan meg merik mondani, ha valami nem tetszik nekik. ÉS nem mosolyognak... nem... de nem is támadnak hátba. De ez nem számít. Mert van egy világ. Egy világ, ahol az számít, hogy mit mondasz rólam, és nekem a szemembe... és az, hogy tudom, milyen vagy valójában, vagy mit is gondolsz rólam igazából az már nem érdekes. 

Azt mondják a világ olyan, amilyenné mi tesszük. Hát az én világom, nyílt, egyenes, őszinte... 

Az emberek többségének miért az álmosoly kell, az álszeretet... és az igazság miért nem? Mert azt ismerik... az igazságot..! ÉS nem akarják azt! A szívecskéket és a like-okat akarják. 

ÉS ebben a világban az őszinte emberek szinte ellenségnek számítanak. Miért? Miért jobb egy olyan világban élni és létezni, ahol minden hamis? Minden álarc? Még a szeretet is? Miért félnek az emberek annyira az őszinteségtől, hogy inkább hazudnak egymás szemébe, mint sem nyíltan megmondanák az érzéseiket? Miért félnek ettől? Miért kell ettől félni?

És a többség miért is ítéli el az őszinteséget? Miért fáj az őszinteség? Miért jobb hamis mosolyok, hamis nevetések, hamis szeretet álarca mögé bújni? Miért?

Ki lesz ettől boldog? Hiszen ismerik, és tudják az igazságot? Miért van mégis szükség erre a játékra? 

Igen... Az emberek többsége azt mondja, az igazat akarja hallani. De valójában azt, amit ő igaznak vél. ÉS nem tetszik, ha nem azt hallják. Nagyon nem. 

A világ olyan, amilyenné tesszük! Hát akkor tegyük igazzá! Igen, lesznek, akik megsértődnek, lesznek, akik kilépnek az ember életéből, és lesznek, akik nem is jönnek vissza többé. De nem jobb, ha olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik levetve álarcaikat, ők maguk is felvállalják, ami igaz? Miért kellenek az álmosolyok és az álszeretet, amikor ott lehet a valódi is? 

 

 

Szólj hozzá

élet hazugság félelem álmok szeretet őszinteség