Általános iskolában volt egy tanár, Pista bácsi. Bennünket nem tanított, de minden reggel volt valami jó ötlete, hogy mi diákok boldogabban kezdjük a napot az iskolában. Kedvenc játéka volt, hogy elkiáltotta magát, hogy mókus, még mutatott is a fára. Aztán a legtöbb gyerek szintén látta, vagy látni vélte a mókust, sokan még mutogattak is, hogy merre van. Talán második osztályos lehettem. Néztem a kiabáló tömeget, és csak annyit mondtam:"Ti még el is hiszitek, hogy van ott valami? Akkor egy másik tanár odahajolt hozzám, és csak annyit mondott:"Ennek a picikének mindent észre kell venni?" Nem mai történet, mégis élénken él bennem.

A társadalom működésének apró levetülése. Valaki mókust látott, vagy úgy tett, mint aki mókust lát. A tömeg, a többség, bár egyáltalán nem látta a mókust mégis úgy tesz, mintha látná. Két okból. Vagy nem akarja, hogy ne feleljen meg a vezetőnek, vagy annyira bízik a vezetőben, hogy inkább neki hisz, mint a saját szemének!

Ez a mókusos történet nagyon megmaradt bennem. És ezt segítséggel továbbfejlesztettük egy középiskolai tanárommal, aki bevezetett az újságírás rejtelmeibe. 

Elvégezte ezt a tesztet, egy általános iskolában... alsó tagozatban. 200 gyerekből 160 látta is a mókust... azt a mókust, ami ott sem volt. 20 ember bár tudta, hogy nincs mókus, nem akart kilógni a sorból. 18 gyermek, bár tudta, hogy nincs ott semmi, félt attól, hogy elbukik, nem felel meg, ezért játszotta el, hogy valóban látja az állatot. 1 gyerek tudta, hogy nincs semmi, ő csendben maradt, és mindösszesen egy gyermek volt, aki felvállalta, hogy nincs mókus, nem is volt, és egyáltalán, minek kell ilyeneket csinálni. Mindösszesen 1 gyermek! Egyetlen egy a kettőszázból. 

Következett a felső tagozat. Kettőszáz fő. A kettőszázból 100 látni vélte a mókust, és biztos volt benne, hogy van is mókus. 50-et nem érdekelt a történet, mert hülyeségnek vélték... ők a lázadók!  40 gyerek megfelelési kényszer alatt belement a játékba, hogy van mókus! 10 gyerek tudta, hogy nincs mókus, de nem szóltak. Amikor megkérdezték, miért nem, a válasz számomra lesújtó volt. "Félnek attól, hogy, ha nem a tömeggel mozognak, akkor kiközösítik őket, és féltek attól, hogy ennek megtorlás lesz a vége!"

Vagyis, ha levetítjük ezt az életre... pár év alatt még abból az egy emberből is, aki annak idején még ki mert állni magáért, aki nem törődött azzal, hogy a társadalom megveti, vagy elutasítja,  a tömeggel együtt mozgó valaki lett. Persze, itt korcsoportonként volt a felmérés, és nem ugyanazon személyekkel, de azért különös nem? 

Aztán következtek a fiatal felnőttek. 200 fő szintén. Kettőszázból 180 látni vélte, látta a mókust. Amikor megkérdezték, hogy tényleg látták-e, a legtöbben csak annyit mondtak: Ők ugyan nem, de a legtöbben látták, ezért biztosan ott kellett lennie a mókusnak! Ennyi.

Vagyis biztosan nem látták, hiszen nem láthatták, nem volt ott mókus! ÉS mégis a fiatal felnőttek közül a többség állította, hogy ott van, hogy látta... mert, olyan sokan látták, vagyis biztosan ott volt a mókus.

Érdekes, nem? Hányszor halljuk, hogy hiszem, ha látom! Vagy majd elhiszem, ha a saját szememmel megtapasztalom!  Aztán érkezik egy egyszerű láthatatlan mókus... és tessék! A többség fogadni mert volna, hogy volt mókus, hogy látta a mókust. Aztán volt olyan, aki ugyan nem látta, de ha mindenki más, vagy oly sokan látták, akkor ott kell lennie a mókusnak. És, aki nem látta, az nem akart kilógni a sorból... 

Érdekes és szomorúnak is vélem egyben. Vajon mi vezérli ilyenkor a tömeget? Vajon, mi a mozgatórugója a történetnek? Vajon miért állítja mindenki, vagy a többség, hogy látta a mókust, amikor valójában nem is volt ott mókus? ÉS miért félnek azok, akik tudták, hogy nincs mókus? Miért félnek kiállni, és felvállalni, hogy valójában nincs ott semmi, és mindenki más, aki nem ezt állítja téved?

Miért félnek az emberek kilógni a sorból, és felvállalni amiben hisznek? Miért félnek az emberek kiállni önmagukért? Miért félnek az emberek, hogy kiveti magából őket a társadalom, egy olyan társadalom, amiben igazából nem is érzik jól magukat? Az emberek többsége miért fél kiállni az igazáért? Miért fél a megtorlástól?

Ezt a tesztet lassan 20 éve, hogy elvégeztük. Vajon változott valami 20 év alatt?

Sokszor tapasztalom, hogy embereknek problémájuk van. Ezt a problémát megbeszélik egymással, de nem mondják el az illetékesnek. Régen én voltam az, aki ezt megtette. Gondoltam van egy teljes hadsereg a hátam mögött, miért ne tehetném. Aztán, amikor ott álltam szemben az ellenséggel, hátrafordulván már az út sem porzott, ahol elviharzott a seregem. Vagyis ott maradtam teljesen egyedül, és úgy tűnhetett, hogy a rendszer teljesen tökéletes, csak én vagyok az, aki jártatja a száját.

15 év alatt megtanultam, hogy csak saját magamért állok ki, és a gyermekemért. Ha bárki másnak is problémája van, az intézze maga egyedül. 

Igen... általában én vagyok az, aki hangot ad a dolgoknak. De szerencsére a legtöbbször ennek nem éreztem hátrányát. Igen... nekem is volt olyan munkahelyem, ahol együtt kellett mozogni a tömeggel, mert a tömeg különben ellenem fordult. Mozogtam, amíg bírtam, aztán rájöttem nekem itt nincs keresni valóm. 

Azóta az élet megajándékozott egy olyan munkával, ahol igenis számít az egyéniség, számít, hogy kiállok magamért, és számít, hogy nem vagyok hajlandó beállni a sorba!

Nem vagyok hajlandó látni a mókust, amiről tudom, hogy nincs ott, és bizony én ennek hangot is adok!

Merjük nem látni azt, ami nincs!