2017. feb 11.

Lemondtam rólad, mert szeretlek, de sosem hagytalak el!

írta: Kata Vank
Lemondtam rólad, mert szeretlek, de sosem hagytalak el!

 Ez a történet nem most kezdődött. Úgy negyven évvel ezelőtt megszületett egy kicsi lány, aki a Karola nevet kapta. Volt boldogság, öröm, eme kicsi lélek megérkezésekor. Aztán a sors, élet, Isten közbeszólt összekuszálódtak a szálak, és Karolának édesanya nélkül kellett felnőnie, egy családban, akik szerették, mindent megtettek érte, de az édesanyát nem tudták pótolni. Karolának természetes volt az, ami másnak fájna. Az anyák napi ünnepségen csak a nagymama volt jelen, ő sosem tudta meg, milyen az anya-lánya kapcsolat.  

Egy asszony fájdalmas története a lemondásról, a szeretetről egy jobb élet reményében. Nem magának akarta a jobb életet, hanem a gyermekének. Amikor megismerkedett a férfivel, még nem tudta, hogy az igazi love storyból hamarosan csak a fájdalom és a megvetés marad. Terhes lett. Gyorsan. Az események úgy követték egymást, hogy még ők maguk is nehezen tudták mi történik körülöttük. Ennek az asszonynak nem volt gyermekkora. Hatod magával nőttek fel egy házban, ami nem volt otthon. Már egész kicsi gyerekként dolgoznia kellett, tanulni nem nagyon hagyták. Többször járt gyermekotthonokban. Ha édesanyja úgy érezte kell neki a szabadság, megfogta a hat gyereket és elvitte valamelyik intézetbe. Ott nem tarthatták egymással a kapcsolatot. Mégis élete nagyon szép éveiként emlékszik ezen időszakra. 

Volt egy csodálatos nevelőanyja, aki mindent elkövetett, hogy megadja számára azt, amit az igazi családja nem tudott. Aztán egy nyár végén megjelent anyukája, összeszedte a gyerekeket, és haza vitte őket. Soha többé nem találkozott a nevelőanyjával, még azt a kevés személyes dolgát is ami volt,  hátra kellett hagynia. Véget értek az általános iskolai évek, gyorsan mennie kellett a gyárba dolgozni. Nem számított más, csak a pénz. Minél több bevétele legyen a családnak. 

Egy este fáradtan, elnyűtten indult haza a munkából. Ekkor találkozott a férfival. Szerelem volt első látásra... mondja. Csak néz maga elé, mosolyog, és könnyes a szeme. De a férfi nagyon gazdag volt, a család nem nézte jó szemmel ezt a románcot. Amikor kiderült, hogy érkezik Karola, abortuszra akarták kényszeríteni... mert ebbe a családba nem fér bele egy ilyen nő... mondták neki. De ez az asszony mindennél jobban szerette volna Karolát. Édesanya szeretett volna lenni, és mindazt megadni a gyermekének, ami számára sosem adatott meg. 

De a gazdag család győzött. "Mindig a pénz az úr!" - mondja nekem. "Már akkor is pénz volt az úr! Amikor megszületett Karola megjelent az anyósom, hogy mondjak le a kislányról. Mellettem nem lesz biztonságban, én szegény vagyok, ők megadnak neki mindent. Össze voltam zavarodva. Megígérték, hogy akkor láthatom a kicsit, amikor akarom. Persze, min később kiderült, ez nem így lett.  Soha többé nem engedtek a kislányom közelébe! Soha többé! A kórházból elvitték, aláírattak velem mindenféle papírt, nekem meg csak az lebegett a szemem előtt, hogy Karolának majd nem kell nélkülöznie, nem fogja tudni, milyen, amikor az ember fázik, vagy nincs csak egy tavaszi cipője télen, és abba kell mennie iskolába. Én csak jót akartam a kislányomnak! Én nem elhagytam őt, lemondtam róla, mert egy jobb élet várt rá. Egy olyan élet, amelyet én sosem tudtam volna neki biztosítani."

"Aztán, amikor elmentem meglátogatni őket, pár nappal azután, hogy kijöttem a kórházból,  már nem éltek abban a házban... elköltöztek, és elvitték a kicsit is. Mint kiderült olyan papírokat írattak velem alá, ahol lemondok minden jogomról. Bár próbáltam segítséget kérni, nem kaptam. Egy szerencsétlen gyári munkás voltam, ők meg a nagy gazdagok! Senki nem állt mellém. Senki. Így bár majd belehaltam, el kellett fogadjam, Karola nem fog megismerni, nem fogja tudni, ki vagyok én, mint ahogyan azt sem, miért mondtam le róla. "

"14 éves volt, amikor megtudtam melyik iskolába jár. A születésnapján odamentem hozzá egy macival, amit még a születésekor vettem neki, hogy vigyázzon rá. Szörnyű percek voltak. Csak nézett rám, nem tudta, hogy ki vagyok. Amikor bemutatkoztam neki, hogy az édesanyja, olyan gyűlöletet láttam a szemében, amit annak előtte soha. Gyűlölt engem, megvetett. Számára én az a nő voltam, aki elhagyta őt. Így nőtt fel. Ezt mondták neki. Eldobtam őt, nem akartam őt, nem kellett nekem! Pedig nem így történt! Isten lássa lelkemet, nem ez történt! De 14 éve szinte mindig ezt a történetet hallotta. Ott hagytam őt sírva, a macit átadva neki."

"Amikor fellépése volt, vagy valami olyan műsorban szerepelt, ami nyilvános volt elmentem megnéztem őt. A leghátsó sorban ültem, mert féltem a férfi és családjától, és a lányom gyűlöletétől.  De mindig ott voltam. Gyönyörű volt, boldog, és meg volt neki mindene. Szerették, szeretik őt tudom. Az anyósom is. Nem csak pénzt kapott, szeretetet is, de ellenem nevelték, bele nevelték a gyűlöletet irántam. 18 éves lett, amikor megint összeszedtem a bátorságom, és elmentem az iskolájához. Írtam neki egy levelet, amelyben elmondtam neki a történetét az én szemszögemből. Megfogta a borítékot, és széttépte. Nem érdekelte. És megkért, többé ne keressem. Nem akar engem. Annak idején én nem akartam őt, most meg ő nem akar engem. Ezt mondta."

"Nem tehettem mást. Többé nem kerestem. De megint megírtam a levelem neki, hátha egyszer eljut majd hozzá, hátha egyszer esélyt kapok arra, hogy megbocsásson nekem. De fogy az időm. Fogy az időm."

Az asszony kórházban fekszik. Végstádiumú nyirokcsomó rákkal küzd. Mint mondotta felemésztette a fájdalom, belülről. Ahogy teltek az évek úgy lett benne egyre erősebb és erősebb a fajdalom, a tehetetlenség, a düh. Elpusztította önmagát.

"Lemondtam a lányomról, de nem hagytam el! Lemondtam, mert jobb életet akartam neki! Lemondtam, mert annyira de annyira szerettem, hogy tudtam számára ez lesz a legjobb! Lemondtam róla, mert mindennél jobbat akartam neki!"

Letörölte a könnyeit. Megbocsátásra vár. Ott fekszik a halálos ágyán, és semmi mást nem szeretne, csak megbocsátást. Tudja, hogy 40 évvel ezelőtt rosszul döntött. Az elmúlt negyven évben nem telt el egy napja sem úgy, hogy ne arra gondolt volna, mi lett volna, ha... De nem tud már változtatni rajta, csak megbocsátásra vár. 

Karola, ha olvasod eme sorokat, ha eljut hozzád ez az írás, akkor légy szíves keresd meg az édesanyádat! Vagy csak olvasd el a levelét! 

Szólj hozzá

élet halál félelem remény szeretet igazság érzések édesanya