Egy csodálatos történet, egy csodálatos hölgytől, aki mindig hitt magában, aki sosem adta fel, és az élet megjutalmazta ezért. 

Az ő története egy igazi modernkori tündérmese a 21 század Magyarországáról, és méltó példája annak, hogy az életben semmi nem történik ok nélkül. Életünk apró puzzle darabokból áll össze, és csak bizonyos idő elteltével értjük meg, mi miért történt velünk. De most következzenek az ő szavai, az ő története.

"Egy neve sincs faluban jöttem a világra ötödik gyermekként, összesen nyolc testvérem van. Egy tanyán éltük mindennapjainkat. Szüleink nagyon dolgos, békés emberek voltak, akik mindent megtettek azért, hogy bennünket tisztességesen felneveljenek. Édesanya és édesapa nagyon szerették egymást, soha egy hangos szó nem volt közöttük, mindig tisztelettel fordultak a másik irányába, és imádtak bennünket. "

"Nehéz sors volt az övék, és ezáltal a miénk is. Mindennap napi négy kilométert gyalogoltunk oda vissza az iskoláig. Még biciklink sem volt. Nyolcunknak nagyon sokba került volna. Édesanyám mindig is nagy családot szeretett volna. Aztán az orvosok azt mondták neki, nem lehet gyermeke. Ő, ők ezt elfogadták, beletörődtek. És egy karácsony éjjelén édesanyánál kiderült, hogy gyermeket vár. Aztán újra és újra." 

"Mindannyian tervezett gyermekek voltunk. Édesanya megesküdött Istennek, hogy, ha már részese lehet az anyaság csodájában, annyi gyermeket fog világra hozni, és felnevelni, amennyire a Jó Isten méltónak tartja. Sajnos sosem tudtak jól bánni a pénzzel, és egy neve nincs falu kis tanyáján élve, ezt nem is nagyon lehetett tőlük elvárni. Ők végtelen egyszerű, nagyon tisztességes, és csodás emberek."

"Édesapa Pestre járt dolgozni. Gyerekként sokat hallottam egy mesét, miszerint egy ilyen útja alkalmával elvitt bennünket is, hogy megmutassa, honnan származik a mindennapi kenyér az asztalunkra. Akkoriban építettek egy szállodát, amelynek osztrák tervezője volt. Ez a tervező állítólag első látásra belém szeretett, persze a szó nemes értelmében. Neki nem lehetett gyermeke. Hiába volt minden anyagi lehetőség a kezében, gyermeket nem tudott nemzeni."

"Édesapámnak felajánlott 10 ezer schillinget, és egy budai házat a Rózsadombon, ha lemondanak rólam és ő örökbefogadhat. Édesanya és édesapa ellenállt a pénznek, ellenállt az ajánlatnak "

"Már elmúltam 18, amikor édesanya bevallotta, hogy ő bizony elgondolkodott ezen a dolgon, mert abból a pénzből egy jobb élet lehetőségét adhatták volna a többi testvéremnek, és biztosak voltak benne, hogy nekem is jobb életem lett volna egy osztrák tervező családjában. Azt mondta akkor az anyukám, hogy évekig lelkiismeret furdalása volt eme gondolatai miatt. Jót nevettünk az egészen." 

"A szüleimnek mindig fontos volt, hogy tanuljunk. Ők azt gondolták csak a tanulás, ami kivezet bennünket egy neve nincs falu tanyájáról egy olyan életbe, amelyet ők nem tudtak nekünk biztosítani. Már elég korán világossá vált mindenki számára, hogy imádom a számokat, és a számok is engem. Így az általános iskola elvégzése után, közgazdasági szakközépiskolába mentem tanulni, majd onnan főiskolára. Minden testvérem főiskolát vagy egyetemet végzett. Édesanya és édesapa erre a legbüszkébbek. Hogy a nyomorból mégis megtehették, hogy bennünket taníttatnak, akkor is, ha ők szinte mindenről lemondtak értünk, miattunk." 

"Egyszer, amikor már egy jól fizető állásom volt, és tudtam támogatni szüleimet, elmentünk együtt Bécsbe. Még sosem jártunk sehol, ők meg pláne, így gondoltam egyet, és megleptem őket ezzel az utazással. Magával ragadott az osztrák főváros pezsgése, a mosolygós, önfeledt, rendkívül elegáns emberek sokasága. Annyira más világ volt, és van is ott, mint Magyarországon. Négy nap után, amikor hazaérkeztünk, én tudtam, minden zsigeremben éreztem, hogy nekem ott még lesz dolgom." 

"Ausztriában, Bécsben megnyugodott a lelkem és a szívem. És minden porcikám tudta nekem ott a helyem. Vadul elkezdtem tanulni a németet. Aztán itt Magyarországon egyre jobb és jobb állásokat kaptam, és a testvéreim is. A kis tanyát gyönyörűen felújítottuk, és most már mi gondoskodtunk szüleinkről. Megérdemelték azt a sok jót és szépet, hiszen hosszú hosszú éveken keresztül lemondtak értünk mindenről."

"Aztán egy tavaszi napon, édesanya épp etette a csirkéket. Nem akármilyen csirkék voltak! Kínai szőrös csirke! Édesanya mindig is szeretett volna ilyen különleges állatkát, így ezt a kívánságát is teljesítettük. Tehát egy gyönyörű tavaszi napon, magánnyomozók jelentek meg a kis tanyasi ház kapujában. Édesanya nem is tudta mire vélni az egészet. Akkor már a felsőfokú nyelvvizsgám megvolt, bár Bécsbe nem mentem vissza. Engem kerestek." 

"Elmondták, hogy az a tervező, aki mindegy harminc évvel ezelőtt örökbe szeretett volna fogadni elhunyt, de minden vagyonát rám hagyta. Gyermekei nem voltak, sosem nősült meg, a családját pedig nem becsülte semmire. Éveken át kerestetett engem, és a szüleimet. A sors fintora, hogy mire megtaláltak, addigra annyira beteg lett, hogy már nem találkozhatott velem." 

"Ez a csodálatos ember sosem felejtett el engem, és sosem haragudott a szüleimre, amiért nem adtak örökbe. Drága édesanya és édesapa pedig megnyugodhatott, hogy a lehető legjobb döntést hozták akkor. Sosem dúskáltunk a pénzben, volt, hogy étel alig volt az asztalon, de mind a nyolcunkat kitaníttatták, lehetőséget adtak nekünk." 

"Így kerültem Bécsbe, a bécsi elit világába, én, aki egy kicsinyke falu tanyájáról indultam az életbe. És itt Bécsben rám talált az igaz szerelem is." 

"Bár a gyerekkorom különleges volt, mégis végtelen szeretet lengte be azt. Mindig is hittem benne, hogy egyedül is megállom majd a helyem a világban, és kislány korom óta arról álmodtam, hogy egyszer annyi pénzem lesz, hogy a szüleimnek és a testvéreimnek mindent megadhatok, mert megérdemlik. Ők a legcsodálatosabb emberek ezen a földön."

Köszönöm ezt a történetet. A hölgy manapság is pénzügyi területen dolgozik, egy csodálatos összetartó család veszi körbe, két lassan felnőtt gyermeke van, és egy szerető férje, akivel immáron 18 éve élnek meghittségben.

Egy modernkori igaz mese a 21 század Magyarországáról.