2014-es évemet meghatározta még egy nagyon fontos találkozás.

Ez az ember lett az én segítőm, amikor elindultam egy úton, amelynek végén egy álom megvalósulása vár.

Egyik pillanatról a másikra azt éreztem, nekem lovagolnom kell! Már nem merült fel bennem olyan, hogy miért? Miért most? Miért ennyi idősen? Egyszerűen a lelkem akarta! És az Univerzum összefogott, hogy segítsen a lelkemnek, és nekem.

Pár héttel ezelőtt tudatosult bennem, hogy a tudatalattimban mélyen eltemetve bennem volt egy félelem, a férfiaktól való félelem! Ezáltal, nem tudatosan, de mindent elkövettem, hogy ne engedjek be férfit az életembe. És az Univerzum ismét bebizonyította, hogy egy nagy varázsló. Egy férfi által kerültem a lovakhoz.... és egy férfi lesz az, aki a lovaglás minden fortélyát megmutatja nekem. Vagyis, ideje leküzdjem a FÉLELMEM, és ezt hogyan tehetem meg? Ha szembe nézek vele. Hát... nincs más választásom. És ez ebben a csodálatos. Ahogyan a lépések követik egymást egy egy történésben, és mint egy kirakó, a végére minden a helyére kerül, a soha fel nem tett miértekre megérkezik a válasz.

Tehát az Univerzum, isten, Szellem nevezhetjük bárminek megismertetett Balázzsal, a kissé különc lovasoktatóval. Egyetlen férfi a lovardában, és "véletlenül" tőle kell tanuljak. Hát nem csodálatos az ÉLET! Ő az, akinek el kell viseljem az érintését, ő az, aki felsegít a lóra, időnként le is, amikor az óra végére arra sincs erőm, hogy leszálljak az Univerzum eme csodás teremtményéről, és ő az, aki felsegít, ha leesek eme állatról leszállás közben. Nem tekintem őt férfinak, a szó klasszikus értelmében. Ezáltal a tudatalattim nem kapcsol be, és küldi a vészjelzést, hogy aztán ego-ból ellökjem magamtól. Balázs által ismét megtapasztalhatom, hogy milyen bízni. Hiszen, miután én még nem tudok lovagolni, ezért csak benne bízhatom, hogy ő tudja, mire vagyok képes, ő tudja, mit engedhet meg nekem, amikor egy 500 kilós állattal dolgozom.

Emlékszem az arcára, amikor nyújtottam felé a kezem, hogy bemutatkozzak neki, hiszen még nem ismertük egymást. Egy pillanatra el is bizonytalanodott. Később, amikor már beszélgetni kezdtünk egymással, bevallotta, én voltam az első olyan tanítványa, aki ezt megtette.

A lovaglás által egy olyan család részévé váltam, ahol mindenki hasonló, mint én. Ezáltal fel sem merül bennünk ítélkezni a másik felett. Sok fura ember egy csodálatos helyen, ezáltal mi ebben a világban védve vagyunk a külső hatások ellen.

Balázs mondta nekem, hogy utálja az érintést. És én ezen egy pillanatra sem csodálkoztam. Ezzel én is így vagyok. Van, amikor nagyon szeretem, ha valaki átölel, de ezt eddig csak egy embernek engedtem meg. Még a családon belül is nehezemre esik sokszor a puszi is, nemhogy az érintés. Egyetlen embert szeretnék folyamatosan ölelgetni, ő pedig a gyermekem... a sors fintora, hogy Ő az, aki ezt a legkevésbé szereti, mert szerinte Ő már nagy. És milyen érdekes, két ember, aki nehezen viseli el az érintést, az emberek közelségét, egymásba botlik, és hosszú, hosszú ideig fog együtt dolgozni... és kénytelenek időnként elviselni a másik közelségét... mert vannak helyzetek, amikor ez elkerülhetetlen. Balázs az, aki felvállalja magát olyannak, amilyen. Nem hajlandó megalkudni, nem hajlandó önmagát megtagadni csak azért, hogy mások kedvében járjon. Így karácsonykor nem volt fája, és a családjának is azt mondta, nincs otthon. Mert nem akart velük találkozni. És nem érdekelte, hogy mit gondolnak róla. Nagy tanító ő nekem. Ugyanakkor felesége és gyermeke van... ő is az ellentmondások embere. ÉS éppen ezért tisztelem őt ennyire. Mer önmaga lenni. Mindig és mindenkor... és akinek ez megfelel, az az élete része, akinek pedig nem, annak viszontlátásra. És valójában ilyen egyszerűnek kellene lennie. De mi szeretjük ezt túl bonyolítani.

Balázs az, aki a szakmájának egyik legjobbja, ha, nem a legjobbja, ezáltal a legjobbtól tanulhatok, és egy ilyen embertől érdemes tanulni. Sőt!!! Csak ilyentől érdemes tanulni, akinek tettei, életútja mind mind bizonyítékául szolgál annak, hogy a legjobb... és nem a szavai... sőt... ezzel ő a legkevésbé sem dicsekszik.

A lovak és a lovaglás megtanított még valamire, és még mi mindenre fog! Tisztelve szeretni. Tudomásul venni, ha a másik most nem szeretné, hogy részt vegyél az életébe, nem szeretné, hogy az aurájában sétálgass. Hiszen odamehetsz egy lóhoz... ölelheted, bújhatsz hozzá, egészen addig, amíg ezt a ló szeretné ... mert abban a pillanatban, hogy sok leszel... abban a pillanatban, hogy a ló úgy érzi megfojtod a szereteteddel, cselekszik. Először csak figyelmeztet, hogy ideje kilépj a komfort zónájából. A következő pillanatban harap, vagy rúg!!! 500 kg-ról beszélünk! 

Hát ezek a nagy találkozások bizonyítékul szolgálnak nekem, hogy véletlenek márpedig nincsenek. ÉS minden életemben bekövetkezett lépés segítség abban, hogy haladjak az utamon. Ígéretek, hamis remények nélkül, segítők által, akik mind mind hozzájárulnak ahhoz, hogy létem minden egyes napja egyre szebb, egyre tökéletesebb, egyre csodálatosabb legyen.

És ezért mondom én, hogy minden találkozás egy CSODA! Még azok is, amelyeket először úgy éltünk meg, hogy csak fájdalommal járt. Mert ezek a találkozások segítenek nekünk abban, hogy megleljük az utunk, vagy ha már azon haladunk, akkor rajta maradjunk... vagy, ha eltévedtünk, letértünk róla... akkor visszataláljunk!