Pár hónappal ezelőtt még a lovak nem jelentettek nekem semmit. Azóta minden megváltozott... lovagolni tanulok... és most már tudom, az Univerzum legcsodálatosabb, és legokosabb teremtményei. Ültem a gépem előtt... és egyszer csak jött egy gondolat... nekem a lovakkal kell foglalkozzak. Csak átsuhant ... mintha sosem lett volna... mégis éreztem, hogy ideje akkor eme álmom megvalósításához hozzálássak. Úgy lett az álmom, hogy nem is tudtam, hogy az enyém. A gyermekem mindig is a lovak közelében volt... évekig tanult lovagolni... és nekem mégsem jelentett semmit.

Megnéztem egy kisfilmet. Láttam benne egy férfit, aki pusztán a szeretet erejével sok mindent elér a lovaknál... mindent elér.... megfogalmaztam számára egy levelet... kértem tanítson.... őszintén megírtam neki, hogy semmit sem tudok a lovakról.... és lovon is csak párszor ültem. Nem szóltam senkinek... hallgattam, mert tudtam, mindenki csak lebeszélne róla, hiszen ehhez az emberhez évekig várnak nagyon jó tudású lovasok, hogy tanulhassanak tőle... akkor mit is szeretnék én... aki még csak kétszer látott lovat élőben. És az univerzum ismét bebizonyította, hogy milyen fantasztikus csodákra képes! Ez a férfi pár napot kis hazánkban töltött. Akik szervezték a fellépését, olvasták a levelem... lefordították az ő nyelvére, és elküldték neki. És megszerveztek vele egy találkozót. Nagyon izgatott voltam... kezem lábam remegett. Velem volt a gyermekem, aki szintén teljes izgalommal várta a nagy találkozást. ÉS a sors közbeszólt. Ez a férfi nem tudott eljönni... nem tudtuk, hogy miért... a szervezők sem tudták megmondani.... Csalódottak voltunk egy kicsit.... vagy nagyon... de nem tehettünk semmit. Viszont azalatt a pár óra alatt, amíg reméltük, hogy mégis csak megérkezik, megismerhettük a fotósát, aki járja vele a világot, és ott van mellette,... és készíti a csodálatosabbnál csodálatosabb képeket. Aki egyébként történetesen magyar. És, remélem mondhatom ezt, barátok lettünk. A kezdeti hűvös beszélgetésből nagy nevetések lettek. Elbúcsúztunk.

Másnap felhívott, hogy bár nem sikerült a nagy álom, intézett nekünk egy másik lehetőséget, hogy tanulhassunk. Mindennaposak lettek az e-mail váltások... a férfi és a hölgy az életem részei lettek.... mindenről tudtunk beszélni. Közben a gyermekemmel elkezdtük a lovaglást tanulni... mert mire végre eljuthatunk ehhez a férfihez, már szeretnénk tudni legalább a lovon megülni. Aztán már skypeon is beszéltünk. Belegondolva, hogy mennyire féltem először, amikor úgy volt, hogy láthatom őt... ma pedig már az egyik barátom lett... aki átsegít a kételyeken... aki saját élete példájával bizonyítja, hogy a szeretettel mindent el lehet érni. Egyszer megkérdezték tőle... mi a titka? Ő csak annyit mondott... "Nincs titkom... hacsak nem a szeretet!" Mélyen beleivódott eme mondata a tudatalattimba.

És, hogy a szemembe egy embert mi tesz naggyá? Egyik este fényképeket nézegettünk vele... a 21.sz. vívmányainak segítségével a több száz kilométereket át lehet hidalni... mintha egy szobában lennék. Nézegettük a fényképeit. Közben egy párat szerettem volna elmenteni... írtam hozzá kísérő szöveget, hogy a későbbiekben könnyen megtalálhassam. A gyermekem itt ült mellettem. Mondta, hogy írjam le, hogy Szimonetta tanítványa... azt szerette volna mondani, hogy ő is tanulhat tőle, de így sikerült kimondania. Nagyon zavarba jött... már szeretett volna magyarázkodni... és akkor a mi drága barátunk csak mosolygott, és annyit mondott... "Hát kicsi lány! .  Még van pár hónapotok, amíg végre találkozunk! Addig tanulj sokat, fejlődj! És még az is elképzelhető, hogy én fogok tőled tanulni! Mert minden lehetséges!" Gyermekem arcán angyali mosoly jelent meg. Megszoktuk ebben az országban, hogy azt tanuljuk, semmi nem könnyű... és, akkor jön valaki, aki nem felháborodik egy ilyen elszóláson, hanem biztatja a gyermekem, hogy igen, tanuljon, fejlődjön... mert még az is megeshet, hogy valóban ez a gyermek fogja őt tanítani. Nekem melegség öntötte el a szívemet, amikor láttam kicsi lányomat, és ezt a drága lelket beszélgetni! Mert nagyon sok önbizalmat és hitet adott ezzel a pár mondatával a gyermekemnek! És nagyon motiválttá tette! Nagyon szerencsés vagyok én ezen a Föld nevű bolygón, mert az Univerzum csodálatos embereket küld az életembe... akik nem csak nagy tanítóim... de igazi barátaimmá is válnak. Köszönöm nekik! Mindegyiknek! Szeretlek titeket!

És így válik egy álom valóra lépésről lépésre. És milyen érdekes az Univerzum. Van egy álmod, amit tiszta SZÍVBŐL  szeretnél elérni. És akkor minden energiát mozgósít, hogy a megfelelő embereket küldje az utadba, hogy megvalósulhasson. Csodálatos puzzle...

Nem sikerült a személyes találkozó... de sokkal többet kaptunk ennél. Egy álmot... amely mára a megvalósulás útjára lépett.

És milyen csodás segítők vannak az utamon, akik közben mind a barátaimmá váltak! Az az ember, Norbi, aki elvitt, a tőlem pár kilométerre lévő lovardába, amikor még azt sem tudtam, hogy én lovagolni szeretnék. Akkor már szerettem volna, az eddig emlegetett férfitől tanulni, de a lovastanulás nem szerepelt a terveimben... az enyémben nem... de az univerzuméban igen... Mindig azt mondom Norbinak, ő volt az, aki elindított egy úton, amiről azt sem tudtam, hogy az enyém. Mert, amikor beléptem abba a lovardába, már tudtam, hogy otthon vagyok! Már tudtam, hogy nekem ott a helyem... és azóta nem telik el úgy hét, hogy ne mennék hozzájuk, akik közben az én második családommá lettek. Itt van Balázs, az oktató... aki hihetetlen türelemmel próbál bevezetni a lovaglás tudományába.... és itt a férfi...aki motiválttá tesz bennünket... és aki mosolyogva azt mondja: "Hát kicsi lány tanulj, fejlődj, mert minden lehetséges!"

"Nincs titok! Egyetlen titkom van... a szeretet!" mondta Ő... és be is bizonyítja, be is bizonyította... amikor mellénk állt, mert volt egy álmunk.... Semmi másunk nem volt hozzá.... csak egy csodálatos álmunk!