2015. feb 16.

Van, amikor vége.....

írta: Kata Vank
Van, amikor vége.....

lány

 

Mily érdekesek is tudnak lenni az emberi kapcsolatok. Valaki, aki nem is oly rég, még annyi mindent jelentett a számomra, manapság már semmit. És milyen érdekesen is működünk mi emberek. Nem az igazat látjuk, hanem azt, amit látni szeretnénk. Aztán az élet, az idő, szépen lassan megmutatja nekünk a valóságot. Az elején még csodálkozunk, hogy valóban ekkorát tévedtem volna? Aztán beletörődünk, és jót nevetünk az egészen. Igen, valóban ennyire félreismertem valakit. Igen, valóban ennyire másképp láttam, mint amilyen valójában. És igen, valóban azt kellett lássam, és amikor itt volt az ideje, hogy már ne a szememmel, hanem a szívemmel lássam, akkor megláttam. És tudomásul tudtam venni, anélkül, hogy fájt volna. És már nevetni is tudok rajta. És hálásnak lenni azért, hogy valaki biztosan segít odafentről, mert olyan szépen megóvott a csalódástól. Vezetett az úton, és életemben először hagytam ezt. Nem kapálóztam, nem akartam siettetni a dolgokat. És az igazság kiderült. Mert az igazság mindig kiderül. Éveken keresztül kendőztem el szemem elől az igazságot, és győztem meg magam arról, hogy minden rendben van. De most nem ezt tettem. Megláttam, megéreztem, hogy minden csak látszat volt, és elfogadtam ezt. Mert ez az élet rendje. Jönnek emberek az életünkbe, tanítanak nekünk, és mi szabad akaratunkból eldönthetjük, szeretnénk e vele folytatni, vagy sem. 

Eldöntöttem, nem szeretném. Mert felesleges. Nem adhatok már neki, és ő se nekem, és éppen ezért felesleges lenne erőltetni valamit, ami nem működik. Sosem működött. És soha nem is fog. És miért? Mert nem ez volt a cél! A cél az volt, hogy menjek az úton tovább. De van, amikor a tanítvány túllép a mesterén. Van, amikor a tanítvány rájön, hogy a mestere egy csaló, van, amikor a tanítvány rájön, az illúziók álcája mögött semmi nincs. És soha nem is lesz.

Hagytam, hogy sodorjon az ár, hagytam, hogy megtörténjenek a dolgok. És ennek köszönhetően a valóság napvilágra került. És ez nem járt csalódással, nem járt fájdalommal, és nem járt önmagam marcangolásával.

Csodálatos tanítás volt ez nekem ismét. Hagyjam, hogy megtörténjenek az események. Higgyem, hogy minden a lehető legjobban fog végződni, és engedjem, amikor a szívem láttatni akarja az igazat.

Nevezhetjük sorsnak, istennek, univerzumnak, bárkinek, vagy bárminek. Amikor a szívem szerette volna felfedni, mi rejlik a rózsaszín köd, és lila felhők fölött, felfedte, mert olyan embereket küldött az utamra segítőnek, akik mellett kinyílhatott szemem is. Olyan segítőket, akik mellett meghallgathattam szívemet. Olyan segítőket, aki egyetlen óra alatt, többet tanítanak nekem, mint az a valaki, akiről azt hittem, csoda az életemben! Lehet, hogy az volt! Volt idő, amikor sokat jelentett nekem. Volt idő, amikor mindent megtettem volna érte. És most csak azt tudom: Köszönöm univerzum, hogy megóvtál tőle!

Szólj hozzá

érzések elmúlás