2015. feb 17.

Ál/barátok, ál/érzések, ál/arcok....

írta: Kata Vank
Ál/barátok, ál/érzések, ál/arcok....

álbarátok1

 

Éljük az életünket. A különböző közösségi oldalaknak köszönhetően van, aki ezt elég nyíltan tudja megtenni. Csupa boldog emberrel van tele a világ. Álboldog emberek osztják az álspirituális, igazságokat. Csak éppen megfogadni felejtik el a benne lévő gondolatokat. Éljük az életünket, abban a hitben, hogy bennünket aztán végképp nem érdekel, ki mit gondol, de azért vadul nézzük, melyik megosztásunkra hány like-ot kaptunk, de egyébként nem érdekel bennünket a világ! Érkeznek a happy family képek. Ennyi boldog család évezredek alatt nem volt a földön, mint manapság. Mindenki happyn, meg wonderfullon érzi magát. De néha ki kell lépni a virtuális térből. És nem maradnak like-ok, nem maradnak mosolyok.... csak a valóság. A valóság, amelyet eddig még önmagunk előtt is takartunk. Hiszen feltesszük a boldog család képeket. Sokat... nagyon sokat... és ezáltal önmagunkat is igazoljuk, hogy az élet csodaszép. Aztán a monitor elsötétül, és mi ott maradunk egy világban, amellyel nem tudunk, mit kezdeni. Mert nem merjük felvállalni a bennünk lévő érzéseket. Lefekszünk aludni... és tudjuk, reggelre megint minden rendben lesz... megint mehetnek az okos gondolatok az üzenőfalakra, és a happy family képek.

Aztán jönnek valakik, akik felmerik vállalni, hogy az élet néha nem is olyan csodaszép, akik felmerik vállalni, hogy néha menni kell, otthagyni mindent, és egy teljesen új életet kezdeni. Mert már nem a happy képek kellenek... a boldogság kell, megélni a boldogságot, a valóságban, és nem a virtuális világban. 

Az új élet, új világgal, világokkal jár, új emberekkel, új érzésekkel.  Kinyílik a kalitka ajtaja... csak néha nem tudunk, mit kezdeni a szabadsággal. Aztán megtanulunk élni az új világban. A kalitkán kívül. Tapasztalunk, fejlődünk, olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akik mindenre rácsodálkoznak. És rádöbbenünk, hogy a kalitkán kívüli világ csodaszép. De annyit éltünk a kalitkában, hogy néha szeretnénk visszamenni. Miért? Mert ott ismertük, hogyan kell túlélni, ott ismertük a szabályokat, ott tudtuk, hogyan kell lépjünk, hogy ne sérüljünk. De ez az új világ tele van kihívásokkal. Ez az új világ, az összes csodájával, néha félelmetes. Túl sok benne a játék... túl sok benne, ami nem valódi. És én ezt már nem akarom. Volt itt épp elég NEM igaz, nekem már csak az igazság kell!

Élni a szabadsággal, a legcsodálatosabb dolog. Még akkor is, ha azt a négy fal között teszem, mert szabad akaratból döntöttem, hogy most itt maradok. Mert szeretem ezeket a falakat. Ezen falak között kezdtem élni az új életem. Ezen falak között kaptam csodaszép álmokat, ezen falak között tapasztalhattam meg, milyen is az élet!

Sok embert ismerhettem meg, nagyon sokat. Mind egytől egyik fantasztikus ember. Aztán megismertem olyanokat is, akiktől nagyon sokat tanulhattam, de rá kellett jöjjek, hogy álarcot viseltek. Álarcot. És én sokáig hittem ezeknek az álarcoknak. Sokáig hittem bennük, hittem nekik. Aztán, amikor itt volt az ideje, lehulltak az álarcok. Érdekes volt látni, ahogyan a maszk semmivé vált. Először csak szépen lassan jöttek le a rétegek, aztán hirtelen minden leesett, és nem maradt más, mint a valóság. Egy valóság, ami már nekem nem kell. Elég volt az álarcokból, elég volt az ál életekből. A legigazibb álbarátnak nagyon sokkal tartozom.

Mert általa megismerhettem, és megtapasztalhattam, hogy nem kell nekem kétségbeesni azon, hogy, ha valakit félreismerek. Megtanulhattam, hogy nem kell a dráma... megtanulhattam kimondani, hogy nem kell, hogy az életem része maradj, mert már megismertelek! Mert megláttam a valódi éned, amit oly nagyon el akartál takarni.

Mert megtanulhattam, hogy a szívemmel lássak, és megtanulhattam bízni magamban, bízni az érzéseimben. Megtanulhattam az elengedést, megtanulhattam búcsúzni, és megtanulhattam, hogy milyen embert nem szeretnék a közelemben tudni. 

Mert már más vagyok, nagyon más, mint amikor megismertél.  Már kezdem megismerni a világot, már kezdem megismerni az embereket. Új álmot találtam, nap, mint nap átélhetem a csodákat, érezhetem a szeretetet, az érdek nélküli szeretetet. És tudod, mi az érdekes? Te voltál a legigazibb álbarátom!

És amikor eszembe jutna bezárkózni, elbújni a világ elől, csak veszek egy mély lélegzetet, és elmegyek oda, ahol a lelkem megnyugszik. Ahol a legcsodálatosabb tanítóim várnak, négy lábukkal, és patáikkal. Már nem kellenek az áléletek, az álarcok, a hazugságok! Elég volt belőlük! Nekem már új életem van! Új álmaim! És csodás tanítóim!

Viszlát legigazibb álbarátom!

Szólj hozzá

álarc hazugság