Drága Barátaim!

Rég láttalak benneteket, rég láttalak titeket! Ja, igaz is, elfelejtettem, hogy nincs időtök "barátkozni." Emlékeztek az átbeszélgetett éjszakákra? Néha elakadtatok, néha nem leltétek az utat. Hívhattatok bármikor, éjjel, nappal, mindig itt voltam nektek. Emlékeztek, hányszor hallgattatok végig? Most jut eszembe, hogyan is figyeltetek volna rám, amikor nekem lett volna szükségem egy barátra, hiszen nem volt időtök? Ismeritek mi fáj nekem, milyen sikerélményeim vannak? Persze, tudom, olvassátok a blogomat, így tudtok rólam mindent. Emlékeztek, mikor beszéltünk utoljára?Karácsony, újév? Küldtem nektek sms-t. Volt, amelyikőtök válaszolt, volt, aki nem. De, hisz fontos vagyok nektek, tudom nagyon jól. Nagyon fontos. Hiszen olvassátok a blogomat, és úgyis tudjátok minden rendben,... hisz olvassátok a blogomat....  Emlékeztek hányszor dobtam el mindent, és szaladtam hozzátok, mert szükségetek volt rám? Emlékeztek, hányszor jöttetek, amikor kellettetek volna? Amikor szükségem lett volna valakire, aki meghallgat? Persze, most jut eszembe, hiszen elfoglaltak voltatok, és már nem tudtátok átszervezni a napotokat, heteteket, hónapotokat. Emlékeztek az órákon át tartó telefonbeszélgetésekre? Még örültem is, hogy végre előkerültetek, újra itt vagytok nekem. Három napra rá, elmondtátok, hogy kérni szeretnétek valamit! Ezért nem kellett volna napokon keresztül hívogatni, elég lett volna ezzel kezdeni. Segítettem. Azóta, mintha nem hívnátok. Persze, megint elfelejtettem, hogy nem értek rá. Akkor három napig nagyon szerencsés voltam, mert értékes időtökből tudtatok rám áldozni órákat. De azóta újból élitek a roppant elfoglalt, hétköznapi emberek életét. És még egy terhet is  levettem a vállatokról, amikor segítettem. De milyen jó is, ha az ember elfoglalt. Emlékeztek a gyönyörű levelekre, milyen fontos is nektek a barátságom? Azóta elfelejtettetek írni.

Érdekes emberi kapcsolatok, ugyebár? Nem haragszom, sosem haragudnék, hiszen nagyon is meg tudom érteni, mennyire is elfoglaltak vagytok. Azért azt köszönöm, hogy a facebookon van időtök nyilvánosan, engem vádolni, hibáztatni, és köszönöm az üzenőfalamra kitett "élet igazságai posztokat" is. Mindig feldobják a napomat. Mert nagy büszkeséggel tölt el, hogy gondoltok rám. Örülök, hogy mégis csak nyomon követitek az életem. Mi lenne, ha ezeket elmondanátok a szemembe? Mi lenne, ha egyszer beszélgetnénk, úgy, mint régen, csak most ti is meghallgatnátok engem, hogy mit gondolok az életről, milyen feladataim vannak, hogyan képzelem a jövőmet, mi az, ami bánt, mi az, ami fáj? Ja... már megint elfelejtettem. Hisz nagyon elfoglaltak vagytok.

Jól vagyok, köszönöm. Egyre jobban. Mert az elmúlt időszakban kiderült az, amit mindig is sejtettem. Hogy közületek ki az, aki valóban barát, és ki az érdekember.

És megtanultam a leckét, nagyon is megtanultam. Csalódtam? Nem... tanultam.... nagyon is sokat. Megtanultam, hogy hallgatnom kell a megérzéseimre. Megtanultam, hogy maximálisan megbízhatok magamban, mert valahol legbelül, a nagy álbarátaim mindegyikénél éreztem, hogy valami nem az igazi. ÉS az élet bebizonyította. Mint mindig. 

Azért egyszer gyertek el a lovardába. Vendégeim vagytok. Ismerjétek meg Basát, a kis szeretetgombóc lovacskát. Sokat tanulhatnátok tőle! Sokat!