Sokakban él egy kép, milyen is egy tökéletes édesanya, feleség, háziasszony. Milyen egy tökéletes ház, udvar, milyen egy tökéletes élet. De ki az, vagy kik azok, akiktől ez a kép elindult? Vagy miért is kellene nekünk megfelelni egy olyan "tökéletes" életnek, amely talán sosem létezett, mindig csak elképzelés volt? És egyáltalán, mit nevezünk tökéletesnek?

Élem az életem. Édesanya vagyok, vezetem a háztartást, rendezem a kertet. Akár tökéletes is lehetne. Édesanya vagyok! Sosem drámaként éltem meg az édesanyaságot! Sosem hittem, hogy nekem bármiről le kellene mondanom, azért mert egy drága lélek engem választott, hogy mellettem nevelődhessen fel, indulhasson el földi élete útján. Sőt! Nekem Ő adott erőt, hogy a legkilátástalanabb élethelyzetből is kiutat keressek. Nem vagyok tökéletes édesanya! De igyekszem mindent megadni ennek a drága gyermeknek. Nincsenek szabályaink. Talán egyetlen dolgot tartok fontosnak. A szeretetet. Ahol szeretet van ott minden van. Ahol szeretet nincs, ott semmi nincs. ÉS a szeretet magával hozza az össze többit. A tiszteletet, a bizalmat. Nem büntetek, és nem szidok. Viszont dicsérek, és bátorítom, mindig minden körülmények között. Nem várom el, hogy folyamatosan színötös tanuló legyen. Tudom, hogy, mint ahogyan nekem, neki is lehet rossz, vagy rosszabb napja. Azt szeretném, hogy a gyerekkora olyan legyen, amire mindig szívesen fog visszaemlékezni. Azt szeretném, hogy sokat nevessen, jól érezze magát, legyenek álmai, legyen, miért gyereknek lennie. Ha ez néha egy egy kevésbé jó jeggyel jár... hát egye fene. Nem várom el tőle, hogy sokszor nyolc órát ülve az iskolapadba, még itthon is a könyveivel járkáljon fel alá. Igen, tanuljon, de legyen más is az életében. Legyenek barátok, legyen hobbi, legyenek álmok. Ezért járunk el lovagolni is. Mint ahogyan eljárunk túrázni, kirándulni, nagyokat sétálni. Mert, ha választani kell, hogy a hétvégét takarítással, és tanulással töltsük, miközben megy a tévé, vagy aközött, hogy kimegyünk a szabadba és lóháton közel kerülve a természethez végig nevetjük a napot, akkor inkább az utóbbit választjuk. Már megtanultuk, hogyan tudunk tanulni, dolgozni, és minden más egyebet összeegyeztetni a lovaglással, a természettel, anélkül, hogy áldozatnak tűnne bármi is.

Háztartás. Mit is jelent nálam háztartást vezetni? Igen tudom... takarítás, ablakpucolás, főzés, mosás.... mindeközben munka, gyereknevelés.... és minden egyéb. Hát... nálam biztosan nem. Ha nincs kedvem, nem főzök. Nem főzök csupán azért, mert a társadalom ezt várná el tőlem... mint ahogyan kétségbeesve sem takarítok. Hírből sem ismerem a tavaszi, téli, őszi nyári, esti, reggeli nagytakarítást. Nem stresszelek azon, hogy ideje lenni megcsinálni, mert itt a tél, nyár, ősz, vagy akármi. Amikor rám jön a késztetés, hogy ideje megcsináljam, megcsinálom, de nem fetrengek éjjelente álmatlanul, mert az ablakom három hónapja nem lett megpucolva. Akit zavar, majd idejön és megcsinálja. Mint ahogyan az első kis porszemre sem kapom elő a portörlő rongyot. Mert már nem érdekel. Volt, hogy tisztaság mániás voltam. Naponta négyszer, ötször felmostam, felporszívóztam, minden nap ablakot pucoltam, és amikor valamiért ezt nem tudtam megtenni, kétségbeestem és rosszul éreztem magam a bőrömben. Ma már nem érdekel. Azért van az otthonom, hogy az otthonom legyen, és nem azért, hogy folyamatosan idegeskedjek benne, hogy mi mindent kellene megcsináljak, és ne érezzem jól magam, csak azért, mert nem lett felporszívózva, vagy lemosva az ablak. 

Van ebédlő asztalunk. Az utóbbi időben nem sokat használtuk. Megfogjuk a kis ételünket, beülünk a szoba közepébe, és piknikezünk egyet. Levessel, rántott hússal, rizzsel, sült krumplival. És nem idegeskedem, ha leesik egy egy rizsszem. Nevetünk.... nálunk a közös étkezés, nem az asztalnál mereven elfogyasztott ételek megevését jelenti... hanem egy hatalmas bulizásra okot adó időt, amelyet nagy nevetésekkel tudunk eltölteni, mert négy kutyával, és két macskával néha küzdenünk kell, hogy kié legyen a falat. És ez sem zavar. Csak nevetünk rajta. Néha hagyjuk, hogy győzzenek. Mert erről kell, hogy szóljon az élet! Hogy jól érezzük magunkat, hogy nevessünk, hogy minden reggel úgy tudjuk kinyitni szemünket: "Kezdődik egy szuper nap!" És már ébredés közben mosolygunk.

Ha késztetést érzek, hogy porszívózzak, porszívózok, takarítsak, takarítok.... főzzek, főzök... de csupán kötelességből nem teszem. Mert szeretem csinálni, és csak akkor csinálom, és addig, amíg érzem, hogy szeretem. Ha elmúlik ez az érzés, abba hagyom. És csodálatos érzés ez a szabadság! Mert nem mondja meg nekem senki, hogy mit is hogyan csináljak, nem vár el tőlem senki irreális dolgokat, és ezáltal mártírként sem kell, hogy éljem az életem, hogy én mennyi mindent teszek, miközben a velem egy háztartásban élőket is kiszolgálom. Szolgálják ki Ők magukat. Nem cseléd vagyok, és nem pincér. Ha a gyermekem enni szeretne ebben kivételt teszek. Ő ezt maximálisan ki is használja. De ez így szép! Annyira tökéletlen, eltérő mások szokásaitól, de nekünk ez így TÖKÉLETES.

Nem vasalok órákig ruhákat. Sőt, van, hogy egyáltalán nem vasalok. Néha egy egy inget vagy blúzt... évente egyszer... maximum kétszer. A múltkor rá is csodálkoztam, milyen szuper vasalóm van. Mindent tud... csak magától vasalni nem. Ezáltal nem is sokat dolgoztatom. Nálam nem állnak hegyekbe azon ruhák, amelyekről el kellene tüntetnem a gyűrődések nyomait. Fogom, leszedem őket a szárítóról, és már mennek is a szekrénybe. Minek napokig idegeskedjem, hogy "Jaj... mennyi vasalni valóm van!" Az élet túl rövid ahhoz, hogy mindent tökéletesen csináljunk. Tegyük úgy, ahogyan szeretnék, és amitől jól érezzük magunkat.

Ha bárkit meghívok az otthonomba vendégként, nálam ne számítson arra, hogy tökéletes rend, és tisztaság fogadja, ahol még a leggonoszabb ÁNTSZ ellenőr sem találna hibát. Aki megtisztel azzal, hogy barátként átlépi otthonom ajtaját, kap sok szeretetet, nevetést, finom kávét, és ételt.... de tökéletes rendet és tisztaságot nem. Nálam nem kell már a kapuban levenni a cipőt. Sőt... az sem érdekel, ha a cipő marad... mindig én kérem, hogy ne vegyék le. Mindig szeretettel fogadunk mindenkit, és itt mindig szeretetet kap. Nem vagyok jó háziasszony, és vendéglátó sem. Nálam nem vendégek vannak, hanem barátok... vagyis ott a hűtő, ott vannak a poharak, a tányérok, és szolgáld ki magad. Egyél és igyál annyit, amennyi jól esik, és akkor amikor jól esik.... ennyi.... és azt vettem észre, a barátaimat ez nem zavarja. Az sem, hogy néha nem tudnak leülni a székre, arra amelyikre szerettek volna, mert épp egy macska alussza ott az igazak álmát. Fogják magukat és átülnek egy másik székre. Nincs ebből gond vagy probléma. Hozzám egyébként is csak az jöhet, aki képes ennyi állatot elviselni, akinek problémái vannak a bundásokkal, azok ne is jöjjenek. Mert ez a ház az ő otthonuk is. Nálunk ők nem állatok...hanem  családtagok.

Képes vagyok tréningben elmenni itthonról, még dolgozni is. Akinek nem tetszik az öltözetem, az ne keresse a társaságom. Nem az öltözködésemért fizetnek, hanem a szakértelemért, amelyet adni tudok. Smink néha van rajtam.. de az esetek többségében nem veszem el békés reggeleimből az időt, hogy perceket azzal töltsek, hogy arcot rajzoljak magamnak. Tűsarkú és szoknya ezer éve nem volt rajtam, és egyelőre úgy fest, nem is lesz. A szemetet sokszor pizsamában viszem ki, és még csak meg sem fésülködök. Gondolom a kuka nem veszi ezt sértésnek.

Nálam a kert rendbe tétele sem nyűg. Napokig gyűjtöm az erőt, hogy lenyírjam a füvet. Nálam a fű sem pázsit... rét.. virágos rét... adok teret, és időt, hogy a növények jól érezzék magukat. És nem kerítem el a kutyák elől, csak azért, hogy tökéletes pázsitom legyen. Viszont, amikor már lendületet veszek kertem rendbe tételéhez imádom minden percét, ahogyan szépül, ahogyan egyre inkább olyanná válik, amilyennek egyébként lennie kellene. Nem zavarnak a vakondtúrások. Szeretem a vakondokat, és ahogy látom a vakondok is engem. Mint ahogyan szeretnek nálam lakni sünik is, és mindenféle szebbnél szebb madárka. Mert itt nem számít egy két vakondtúrás... itt az avar nem lesz meggyújtva, mert hagyom, hogy menedéket leljenek benne a sünik,  mint ahogyan a fák koronája sincs mértani pontossággal levágva.... a madarak szeretnek fészket rakni bennük, és én nem zavarom őket meg ebben. A kertben van egy rész, amelyet egyáltalán nem gondozok. Lekerítettem a kutyáktól. Ott aztán nőhet minden növény, és élhet bármilyen állatka. Az ott az Ő otthonuk. Érezzék magukat jól. Oda télen rengeteg süni költözik... menedék az nekik.

Így élünk mi. A mai világban, ahol mindenről van egy kép... hogy milyen a TÖKÉLETES... Így élünk mi egy tökéletlen világban... és számunkra ez így TÖKÉLETES! Mert egy dolog számít! Szeressük az életet!