Mindannyian indultunk valahonnan, és mindannyian tartunk valahová. Szerencsés ember az, aki már tudja merre, és hova tart az élete, aki tisztában van azzal, miért is született le erre a Földre. De a legtöbben még csak annak vagyunk tudatában, hogy honnan is indultunk. 

Emlékezünk a gyerekkorunkra, tudjuk a családi hátterünket. És sokunknak az adott lendületet az életéhez, hogy "bárhogyan, csak úgy, ne ahogyan szüleink." És elindultunk. Kijártuk az iskoláinkat, és kezdetét vette a nagybetűs életünk. Nekem családi támogatás, és segítség nélkül. Sokszor álmodoztam arról, ha majd felnövök  sok pénzem lesz, autóval fogok járni, és emeletes családi házam lesz, benne három gyermekkel. Nem tartoztunk a jó módú családok közé, és gyermekkoromban sok mindent nem kaphattam meg, amit szerettem volna. Sok mindenről le kellett mondjak, nem önszántamból, hanem, mert szüleim nem adták meg, vagy nem adhatták meg nekem. Ehhez még társult, hogy négy gyermek nevelődött együtt. Nem csak anyagi értelemben kellett nélkülöznünk, hanem érzelmi téren is. Hiába vagyunk sokan testvérek, igazi jó viszonyt egyikőjükkel sem ápolunk. Világ életünkben vagy versenyeztettek minket, vagy le kellett mondjuk dolgokról, a másik javára. Amikor öcsém egyetlen fiúkét megérkezett családunkba, teljesen háttérbe szorultunk, mi hárman, lányok. Nem számítottunk, csak a fiú. Mégis felnőttünk, és azt mondhatom jó emberekké váltunk. 

Mindent  elkövetek, hogy a gyermekem vágyait teljesítsem, és mindent elkövetek, hogy stabil érzelmi háttér legyek az ő életében. Nem élhetem helyette az életét, de azt szeretném, hogy tudja, bármi történik, én ott vagyok, és mindig mellette fogok állni. Szeretném, ha bízna bennem, és én is megteszek mindent, hogy elnyerjem a bizalmát. Kívülállók azt mondják, közöttünk különleges a viszony. Én ezt nem tudom felmérni, mert nekem ez a természetes. Én nem láttam jó példát magam körül, ezért a szívem és a lelkem vezérel a gyermeknevelés terén is. 

Sok minden megadatott nekem. Volt házam, volt autóm, volt egy férjem. Minden tökéletes is lehetett volna, és én azt hittem, tökéletes is. 15 évig éltem ebben a kapcsolatban, eltűrve mindent, és bármit, mert nem akartam elvált anyuka lenni, és nem akartam a gyermekemet arra a sorsra juttatni, hogy édesapa nélkül nevelődjön fel. De az élet másként hozta, és minden erőmet összeszedve kiléptem ebből az életből. Sem autóm, sem házam nem maradt, és életem sem volt. Mert nem tudtam, hogy milyen az élet. 

Manapság már tudom, vagy kezdem megérezni, mit is jelent a boldogság, mit is jelent, hogy ÉLEK! Szeretem az életem. Ezelőtt egy évvel még nem hittem volna, hogy egyszer még képes leszek leírni ezeket a mondatokat őszintén, tiszta szívből. De manapság már képes vagyok erre. Elindultam az utamon, a saját utamon, amelyet már nem más erőltetett rám. Elindultam az utamon, és most már engedem, hogy vezéreljenek az égiek, engedem, hogy sodródjak, és engedek a lelkem és a szívem hívó szavának. Sokan azt feltételezik, férfi nélkül magányos, sarokban gubbasztó kétségbeesett nő vagyok. Sokan azt feltételezik, hogy a magányon kívül nincs más érzelmem, és semmi másra nem vágyom jobban, mint egy férfire, legyen az akármilyen, vagy bármilyen.

Már nem ismerem a magányt. 15 évig éltem magányban, pedig házastárs volt mellettem. És nem kesergek a férfin, vagy annak nem létén, hanem megpróbálom megragadni az életnek minden egyes csodás pillanatát, amiben részem lehet, amiben részem van. Esténként nem kétségbeesetten vergődök ágyamban, hogy miért is kell ezt az életet éljem,. hanem hálás vagyok minden megélt percéért. Nyugodtan alszom, soha ilyen nyugodtan nem aludtam még eddigi éltem folyamán, mint manapság. Tudok nevetni, képes vagyok mosolyogni, és meglátom magam  körül a szépet, és a jót. A legrosszabb helyzetekben is megpróbálom megragadni a jót, vagy a jobbat. Szeretek élni! És szeretem elhinni, hogy bármire képes vagyok. Igen, nekem is vannak nagyon nehéz napjaim. Nekem is vannak pillanatok az életemben, amikor nem értem, mi és miért történik körülöttem. 

Látok magam körül embereket, akiknek megadatott minden. Ház, férj, gyerek, pénz... és látom ezeket az embereket, ahogyan szórják a tüskéiket, látom ezeket az embereket, ahogyan mindenkit lenéznek, mindenkin keresztül taposnak, és látom ezeket az embereket vádaskodni, látom ezen emberek szemén a gyűlöletet. És nem értem. Nem értem őket! Nem értem, ha ennyi mindent megkaptak az élettől, akkor miért kell ennyire neki keseredni a világnak? Nem értem, ha mindenük megvan, akkor miért nem próbálják meg szeretni az életet, miért csak követelnek egyre többet és többet, eltaszítva, lenézve maguk körül mindent, és mindenkit? Miért? És, ha nekik ez megadatott, akkor nekem, miért nem? Nekem miért nincs házam, autóm, férjem? És nekik, miért is van? Nekem, miért nem jár az, ami nekik? Aztán körülnézek az életembe és ismét mosolygok, és nevetek. Mert látom az éltem, látom a gyermekem, és látom azt, hogy mennyire másként is élünk, mint ezelőtt egy éve. Boldog vagyok, végre megismerhettem önmagam, végre van utam, végre már nem a túlélésért küzdök, végre már egy nap végén mosolyogva tudom álomra hajtani a fejem, és végre egy nap kezdettekkor nevetve kelek fel, mert tudom, ma ismét csodálatos órák várnak rám.

Megleltem önmagam, és megleltem egy utat. Még nem tudom hová is tartok. Nem tudom, de nem gondolkodom rajta. Megyek, ahová vezérelnek, megyek, ahová mennem kell. És élem az életem! ÉS nevetek a világon, és nevetek magamon, és sokszor a világ velem nevet! Megtanultam bízni, hinni, szeretni, elengedni, megtanultam boldognak lenni, megtanultam értékelni minden megélt pillanatot. És megtanultam, hogy vannak csodás barátságok, találkozhatok nap, mint  nap fantasztikus emberekkel, és átélhetek, és megélhetek nagyon sok mindent. 

Nekem nincs milliós autóm, engem nem tart el a férjem, mégis megvan mindenem. Egyet sosem fogok elfelejteni, honnan indultam, és azt az utat sem, amit bejártam. Hosszú volt az út, és még nem vagyok a végén. De már van utam. És nem érzem magam sem kevesebbnek, sem szerencsétlennek, mert nekem nincs egy férjem, aki pénzt ad nekem, és eltart. És nem is vagyok ezáltal kevesebb. Egyedül nevelem a gyermekemet, élünk a kutyáinkkal, macskáinkkal, tengeri malaccal, teknőssel, halakkal, és lovakkal. És soha nem felejtem el honnan jöttem! Mert a múltamnak köszönhetően válhattam azzá az emberré, aki vagyok, és élhetem azt az életet, amit élek!