Leültem a fűben. Megint szükségét éreztem, hogy kimenjek hozzá. Az én drága barátomhoz, az én juhászomhoz, az én bölcsemhez. Néztem a semmibe. A tanyáját a végtelen legelők ölelték körbe. Szerettem nézni a semmit, szerettem nézni a lovait. Hallottam lépteit, közeledett. Leült mellém. Most nem a kellemes hintaszékében pihent meg. Ültünk a fűben, és nem szóltunk egymáshoz. Szerettem a csendet, vele különösen. Szerettem vele hallgatni. Nem kellenek mindig szavak, nem kell mindig a beszéd. 

"Abbahagyom!" mondtam neki, és bámultam tovább a semmit. Hallgattam, ahogyan a lovak beszélgetnek egymással, néztem, ahogyan hempergőznek, és csak ennyit mondtam. Nem válaszolt. Azt sem kérdezte, mi az, amit oly nagyon abba szeretnék hagyni. Hallgatott továbbra is. "Kicsit most nem lelem a helyem a világban. Amiről eddig azt hittem sziklaszilárd, eltűnni látszik. Amiről azt hittem kell nekem, most úgy tűnik, mégsem. És nem is érzem a vágyat sem. Nem tudom, hogy félek-e, egyszerűen csak azt érzem, kicsit meg kell álljak, és megnézzem, ami eddig történt, egy kicsit meg kell álljak, levonni a következtetéseket, és ennek tükrében menni tovább."

"Mit vársz tőlem?" törte meg végül a csendet. "Mondjam azt, hogy ne tedd! Vagy mondjam azt, hogy tedd! Vagy csak bátorítást szeretnél?"                                                                                                                                                                              " Nem tudom!" - feleltem neki. Nem tudtam. Talán igen, bátorítást szerettem volna, hiszen eddig is mindig, ahányszor abba akartam hagyni a lovaglást, valaki jött és megfogta a kezem, és mentem tovább. De most nem tudom, mennem kell e tovább. "Eddig abban a hitben voltam, hogy kell ez nekem, és ez az én álmom. De ma már nem tudom. Semmit sem tudok! És nem is akarok tudni. Kicsit elegem lett, mindenből, magamból, az életből, a megoldandó feladatokból, másokból...." 

"Hát, akkor hagyd, hogy elrendeződjön. Minden elrendeződik. Engedd. Majd azok, akiknek ez a dolga, elrendezik. Eddig is elrendezték! Pihenj meg egy kicsit. Ürítsd ki az elméd, csillapítsd le az egód, tedd le a döntést kényszerét! Engedd, hogy megtörténjenek a dolgok, engedd, hogy vezéreljenek! Nincs rossz döntés, csak döntés van! Ha nem akarsz lóra ülni, akkor ebben a pillanatban ez a helyes megoldás, ha mégis lóra ülsz, akkor pedig az! De ne helyezd mások kezébe a felelősséget. Ne várd el sem tőlem, sem másoktól, hogy biztassunk, vagy lebeszéljünk! Bízz magadban, hogy mindig jól cselekszel, és bízz az égiekben, hogy mindig melletted, és veled vannak! ÉS ha ez a feltétlen bizalom megvan, akkor nyugodtan hátradőlhetsz, mert tudod, minden úgy van rendben, ahogyan van!" Ránéztem, mosolygott, mint mindig. Lassan fél évszázada ismerem, és mindig mosolyog. De nem ez az erőltetett mosoly, hanem a szívből jövő, minden rendben van mosoly jelenik meg az arcán. Ilyenkor én is lehiszem, minden rendben van. És, hát miért is ne lenne? Hiszen az elmúlt heti kihívásaimat is olyan szépen elrendezték az égiek. Minden megoldódott, és úgy, hogy nagyon boldog és hálás voltam. De a lovakkal kapcsolatban tanácstalan vagyok. "És mi van akkor, ha csak az egom nem akarja, hogy lóra üljek?" - kérdeztem tőle. "Hagyd a kérdéseket!" fordult felém. "Hagyd azokat, most nem kellenek. Pihenj, nyugodj meg, lépj ki a döntés kényszeréből,  és hagyd az egódat is békén. Ne tekints rá ellenségként, ami minden jótól meg akar fosztani. Hagyd most ezt! Hagyd! Helyezd a helyzetet az égiek kezébe! És ne törődj vele, ne gondolkodj, és ne kérdezz! Bízz végre! Mi fog történni, ha két hétig nem ülsz lóra? Mi? Visszafelé fog forogni a föld? Aggódsz, hogy a gyermekednek csalódást okozol, mert Ő azt szeretné, ha továbbra is lovon ülnél? Miért aggódsz emiatt? Ha meghozod a döntésed magad miatt tedd, és csak önmagad tartsd szem előtt. A gyermeked meg fogja érteni, és még csalódni sem fog benned, ha őszintén elmondod, mit érzel. Vannak ilyen napok, vannak ilyen pillanatok! Néha hagyni kell mindent.... kilépni egy kicsit az életünkből, és kívülállóként szemlélni azt! Miért lenne bűn néha rosszul érezni magad a bőrödben? Miért lenne bűn, ha néha nem leled az utad, vagy az utadon az ösvényt? Kivárja el, hogy mindig minden verőfényes, napsugaras, boldogságos legyen? Azt hiszed a Isten útján járni azt jelenti, hogy időnként nem veszhetsz el? Szerinted, hiteles lenne? Tudod, néha elkeseredhetsz, néha dühönghetsz! Mert emberek vagyunk! Mennyire is emberek! Ne fojtsd el ezeket az érzelmeidet, mert valaki, vagy valakik, esetleg Te önmagadtól azt várod, hogy ilyen érzéseid ne legyenek! Ha kell légy dühös! Ha kell légy szomorú! Ahogyan meg kell élni a szépséget, meg kell élni a csodákat, úgy meg kell élni a rossz dolgokat is! De csupán azért elnyomni ezeket, mert nem ezt várják tőled, teljesen felesleges! Bízz könyörgöm, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van! Most felhős egy kicsit az ég! NA és? Majd elmennek a felhők, és ismét kisüt a nap! Isten útján járni, nem azt jelenti, hogy mindig minden boldogságos! Isten útján járni azt jelenti, hogy a rossz helyzetekből is tanulsz, megpróbálod belőle kihozni a legjobbat! Érezheted rosszul magad! Senki nem tiltja meg, hogy néha ne légy egy kicsit bánatos! Csak nem mindegy, hogy ez az időszak elhúzódik a végtelenségig, és drámaként éled meg, vagy tudod belül, hogy most valami nem jó, de majd jó lesz, és ebből a helyzetből érzésből is  kihozod a legjobbat, és a jelenlegi állapot is úgy jó, ahogy van ! És most nekem van egy kérdésem! Honnan tudod, hogy most az egód játszik veled, és nem abban az állapotban vagy, amikor minden mindegy, megadtad magad az áramlásnak, és engeded, hogy vezéreljenek az égiek? Honnan tudod? Ja... mert egyszer valaki azt mondta, ha kicsit fájnak a dolgok, az csak egós mű lehet? Túl sokan nevezik magukat tanítóknak, túl sokan osztják a spirituális igazságokat, és áligazságokat! Emlékszel, amikor legutoljára így érezted magad? Belekerültél az áramlásba, mert már nem harcoltál! Drága gyermekem! Ha fáj, engedd, hogy fájjon, ha sírni akarsz, sírj, ha valamit abba akarsz hagyni, hagyd abba! És bízz magadban, és az égiekben! Az élet olyan egyszerű! Csak mi emberek túl bonyolítjuk, és feltételekhez kötjük! Ne tedd ezt! Engedd, hogy segítsenek az égiek, engedd, hogy segítsen Isten, Sors, univerzum, Szellem! Engedd! ÉS ne foglalkozz azzal, mi miért történik. "    Még sosem beszélt ilyen hosszan. És jobban éreztem magam! Mosolyogni is képes voltam! Hiszen csak ennyi a dolgom! "Most pedig Drágám, ideje, hogy kitakarítsuk a lovak helyét, kaszáljunk, behozzuk a már lekaszált szénát, összeszedjük a legelőkről a patásokat, megetessük őket! Hidd el! Mire végzünk teljesen kiürül az elméd, mert arra nem lesz energiád, hogy gondolkozz!" És nevetett! "Azt hiszed, csak úgy lehet pihenni, ha lefekszel az ágyadba? Pihenni így is lehet! Hogy egészen más dolgot csinálsz, mint amit eddig megszoktál! Úgyhogy gyere segíts nekem kérlek!" Ezt már menet közben mondta. Feltápászkodtam a fűről, és nevettem, és szaladtam utána, menni, segíteni neki! Hát, akkor ideje pihenjek!