Életképek... így szeretném leírni nektek, hogy hogyan is tudom megvalósítani a pozitív életszemléletemet a mindennapokban. 

Mesék, történetek az életemből... és, hogy igenis fontos, hogy a szépet vegyük észre, és próbáljuk kerülni a drámákat, a tragédiákat, még akkor is, ha ez időnként, emberi mivoltunkból adódóan nagyon nehéz. Láthatjátok majd, hogy mennyire másként érzékeljük a dolgokat akkor, ha megpróbáljuk észre venni bennük azt, amiért megjelentek az életünkben.

Igenis képesek vagyunk rá mindannyian, hogy az életünkben megjelenő csodákat megélhessük. Mindannyiunk jelenében ott vannak, csak van, amikor nem vagyunk képesek látni azokat.

Nem kiváltságosnak kell születnünk ahhoz, hogy azt érezzük, az élet igenis szép, és minden megélt pillanata magában rejti a teljességet.

Életképek 1...

Imádom a lovakat, a lovaglást! Pollykám az elmúlt időszakban kezdte velem elhitetni, hogy van ehhez a gyönyörű elfoglaltsághoz némi közöm.

Lendületesen sétáltunk... ezt értsd úgy, hogy már nem kellett csillagászati távcső ahhoz, hogy látni lehessen bennünket, merre is járunk a többiekhez képest, és már tudtam beszélgetni a velem együtt haladó lovasokkal anélkül, hogy mobilt kellett volna használjak... tehát haladó üzemmódban voltunk, gond nélkül ügettünk és vágtáztunk!

Tegnap Drága táltosom úgy döntött intenzív lovasórát tart nekem. Kezdődött azzal, hogy megállt egy autó előtt keresztben legelni. Mondtam a sofőrnek kérek egy percet... megoldom, hogy haladhasson tovább. Kérek egy percet... egy órát... egy napot... vagyis remélem előbb utóbb megunja. Végül is kedvenc túravezetőm hívó szavára bálna testét levonszolta az útról, elhárítva ezzel az akadályt. Én meg dísznek voltam a hátán, elvégre is furán nézne ki egy ló nyereggel lovas nélkül. Következő mutatványa... Fenyőerdőn, lejtőn lefelé haladva földbe gyökereztette patáit. Minden nemű igyekezetem hamvába holt mutatványnak minősült. Mivel elég meredek lejtőn döntött úgy kedvenc Pollykám, hogy számára, és ezáltal számomra is véget ért a lovaglás...nem mertem erősen noszogatni, attól való félelmemben, hogy esetleg kitör belőle a harci szellem, és oly szélsebesen indulna neki, folytatván utunkat, hogy eme meredek lejtőn képtelen lennék nyergében maradni. Kedvenc túravezetőm jött vissza értünk, hogy történjen valami, és ne vissza felé kellejen bennünket összeszedni, még mindig ugyanabban a pózban. Nem hiába az elmúlt lassan egy év intenzív lovaglása!  Azért ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy nem kell szétessek magamtól, mennyire megy is nekem ez a lovaglás.  Az ügetésre még rábírtam valahogy... vágta közben, illetve vágta helyett úgy döntött drága lovacskám, hogy neki sokkal jobban bejön az ügetés és vágta közötti átmeneti állapot, amelynek hatására még a két héttel ezelőtt elfogyasztott reggelim is találkozott az aznap elfogyasztott étkemmel és kávémmal, az agyamban pedig a jobb és bal agyfélteke teljesen egyberázódott. Halkan megjegyzem, ez agyi képességeimet nem befolyásolja. És még mondja nekem valaki, hogy nem a világ legcsodálatosabb dolga lovagolni. Amikor egy több száz kilós lelket kellene meggyőznöd arról, hogy működjön veled együtt. Amikor egy kevésbé gördülékenyre sikeredett lovaglás után csak annyit tudsz mondani... köszönöm, hogy megtapasztalhattam ezt is, és drága Pollykám megint tanított nekem nagyon sokat. Amikor nem kétségbeesel, és kudarcként éled meg a történéseket, hanem felfogod úgy... Na igen... kell még fejlődjek.Egy biztos.... lehet, hogy van még mit tanuljak... lehet, hogy néha nehezen győzöm meg patásomat arról tegye azt, amit én szeretném, hogy tegyen... De mindezek ellenére, vagy pont ezért az egyik legszerencsésebb ember vagyok ezen a földön, mert Isten, Sors, Univerzum megismertetett eme csodálatos állatokkal, és nagy tanítóimmá tette őket. És tehet ez a ló bármit is, egy percre sem szűnik meg bennem az iránta érzett bizalom, és szeretet. Tegnap is csak annyit tudtam neki mondani: "Köcsög vagy... meg egy gyökér... de annyira szeretlek!" Na erre a szóra gyorsan hátra is fordította a füleit!  Tudja, hogy szeretem, és nem visszaél a szeretetemmel.... egyszerűen csak megtanítja nekem, hogy ha nem vagyok vele és ezáltal önmagammal elég határozott... akkor mi bizony nem megyünk sehová! És nála a hiszti és egyéb praktikák hatástalanok!

Az élet ilyen egyszerű. Menni kell tovább, és nem kudarcként megélni a történéseket... nevetni egy nagyot, élvezni ezt a nagy utazást, és megköszönni mindent, amiben részünk lehet! És a legfantasztikusabb kísérőid lesznek az úton.... akik  visszajönnek érted, ha néha megtorpansz, és nem bírsz tovább menni!