Visszatértem az életbe... a saját életembe. Szeretem ezt az életet. Napok óta nem hagy nyugodni egy gondolat. Elmentem orvoshoz. Messziről kerülöm őket, most mégis elmentem. Jól érzem magam, nem ez vezérelt, hogy meglátogassam őt. Mikor megkérdezte hány éves vagyok, akkor szembesültem igazán, hogy nem is oly soká, már 37 éves leszek. 37 éves. Sosem érdekelt a korom. Még a születésnapomat sem ünnepeltem sosem, mert számomra ez nem ünnep. Az orvos reakciója volt az, ami megérintett. "Mit akar maga 37 évesen? " Mi az, hogy mit akarok? Mindenesetre nem sírhelyet váltani, és várni, hogy véget érjen a létezésem. 

Mit akarok 37 évesen? És az orvos mondata hűen tükrözi azt, amit, a mai modern civilizáció gondol a 37 éves nőkről. Mit is szeretnék? Élni! Megélni az életet! Meglátni a hétköznapok szépségét, nem beleszürkülni a létezésbe. Hinni, hogy az álmok valóra válnak, hinni az igaz szerelembe. Kiállni magamért! Nevelni a gyermekem,  az állataim, nagyokat túrázni lóháton... szeretni életem minden egyes hátralévő percét! 

Miért? Mit kellene tennem? Itthon ülve keseregnem a múlton? Vagy egy sarokban kuporodva szidni a férfiakat, az álmokat, a vágyakat? Mit kellene tegyek? Miért? 37 évesen már ne tegyek semmit? Egyszerűen törődjek bele az élet elmúlásába? 37 évesen! Mert ez a társadalom azt gondolja egy nő 37 évesen már örüljön, hogy él? Valóban idáig jutottunk? Valóban?

37 éves vagyok! Édesanya! Egyedül nevelem a gyermekem, gondoskodok az állataimról, és mindent megteszek, hogy az élet szépsége feltáruljon előttem. Igen... 37 éves vagyok! Valóban van egy két ráncom. Valóban már nem olyan feszes a bőröm, mint huszonévesen. Valóban érzem, hogy néha elfáradok. De valójában két évvel ezelőtt kezdhettem el élni azt az életet, amelyre mindig is vágytam. Álmaim, céljaim, életem lett! Igen! 35 évesen. Mert addig belefeledkeztem a létbe, mert attól féltem, én már nem fogok kellene senkinek, én egyedül nem leszek képes fenntartani saját magam. Ezért  elviselve minden megaláztatást, fájdalmat tűrtem... mert mit érek én 35 évesen, ha fiatalon sem értem túl sokat? Vajon mi vár rám egyedülálló nőket, 35 év felett ebben a világban? És inkább meghaltam minden nap, csak azért, mert nem akartam felelősséget vállalni önmagamért! De eljött a pillanat, amikor már nem volt választásom. És 35 évesen elhagytam mindent, ami az addigi életemet jelentette, és nekiindultam a nagybetűs életbe... semmim nem maradt... semmim nem volt... mégis felálltam és eljöttem, mert nem maradhattam. 35 évesen! 35 évesen, holott a mai emberek többsége úgy gondolja, amíg egy férfi 35 évesen még fiatal... egy nő ne ugráljon! Egy nő törődjön bele az életébe, legyen az bármilyen is... és ne akarjon szebbet, jobbat, mást! Hiszen mit akar maga 37 évesen?! 

Nekem 35 évesen kezdődött az élet! És most itt állok, és nem érdekel, mit gondolnak "mások", mit gondol a társadalom a 37 éves egyedülálló nőkről! 

Valóban azt képzelik, hogy úgy élem 37 éves egyedülálló édesanyaként a mindennapjaimat, hogy megkeseredtem? Hogy hibáztatok mindent, és mindenkit az életemért, a döntéseimért? Valóban azt gondolják, hogy attól való félelmemben, hogy egyedül maradok, megalázkodom egy olyan partner mellett, aki nem ad nekem, csak elvesz? Pusztán azért, hogy ne maradjak egyedül? Valóban kielégítetlen, hisztis, házsártos vénasszony képe él az emberek többségében, egy 37 éves, gyermekét egyedül nevelő édesanyáról?

És én még szerencsés vagyok. Mert már van gyermekem. Különben még azzal is szembe kellene nézzek, hogy a táradalom folyamatosan a fejemhez vágja, a "Mikor szülsz már?" kérdést, meg hallgathatnám a biológiai órámról szóló kiselőadásokat! Igen... és lehet, hogy valóban kétségbeesve kezdeném el keresni a megfelelő apát... apajelöltet... aztán már megelégednék akárkivel... csak megfelelhessek a társadalom elvárásainak, és szüljek egy gyermeket! 

De jelentem 37 éves NŐ, és édesanya vagyok! Aki nem esik hanyatt attól, ki milyen kocsiból száll ki, akit nem érdekel a külcsín, ha a lélek belül üres. Aki rekordsebességgel dobta ki életéből azt a férfit, aki szintén azt gondolta róla, hogy annyira kétségbeesett vénasszony, hogy úgy sem cselekszik... mert ő már öreg, és ezért örüljön, hogy van egy pasi, aki néha ránéz! Lehet, hogy 37 éves vagyok! De, hogy valójában mennyit érek, azt nem a társadalom fogja megmondani! És nem érdekel a társadalom, az emberek sztereotípiái. Nem érdekelnek! 37 évesen itt állok, erőm teljében, tele álmokkal, vágyakkal, hittel, reménnyel! Itt állok, és nem egy sarokban nyüszítek az élet múlandóságán! Itt állok, és hiszek önmagamban, az életben, az életemben, és abban, hogy az álmaim azért vannak, hogy valóra váljanak!

37 éves nő vagyok. 37 éves édesanya vagyok! Megállom a helyem a világban, a világomban! Megállom a helyem! Szeretem a munkám, a körülöttem lévő embereket! Szeretek kimenni lóháton a végtelen mezőkön megköszönni Istennek, sorsnak, Univerzumnak azt az életet, amelyben részem lehet.  Szeretek nevetni... de néha előtörnek a könnyeim. Erős nő vagyok, de néha olyan elveszettnek érezem magam, mint egy kicsi bárány! Erős nő vagyok, sokat megéltem,  mégis szeretem az életem, a döntéseim, a múltam, az utam. Egyedülálló nő vagyok, aki megéli az életet! Aki nem képes beleszürkülni a létezésbe! 35 évig éltem szürkén! Szivárványt szeretnék magam körül, magam köré... szivárványszínűre festeni az életem, a gyermekem életét, és mindazokét, akik itt vannak körülöttem. Mindezt 37 évesen.

Csalódást okozok egy két embernek? Nem írom le, hogy sajnálom! Mert egyáltalán nem sajnálom! Mert attól, hogy már elmúltam 35, és egyedülálló vagyok, attól még van egy életem! És én élem ezt az életet, és szeretem ezt az életet. 37 évesen már tudom, mikor és hogyan kell véget vessek azon emberi kapcsolataimnak, amelyek lehúznak, elvesznek, 37 évesen már nem vagyok hajlandó könyörögni senki szeretetéért, és figyelméért... mert jelentem, vannak olyan 30 feletti nők, akik tudják, mit akarnak az élettől, és nem kétségbeesve keresnek valamit, megalázkodva minden, és bárki előtt! Jelentem vannak ilyen 30 feletti nők. Mint ahogyan vannak olyanok is, akik pont ennek az ellenkezőjét teszik! De attól még ne akarja már a társadalom elhitetni a 37 éves nőkkel, vagy az ennél idősebbekkel, hogy nekik már nem jár semmi, nekik már nem kell tenniük semmit, csak a halálra készülni! 37 éves vagyok! Büszke mindarra, amit elértem, amit megéltem, amit átéltem, amit túléltem! 37 éves vagyok, és még csak most kezdődik számomra az életem!