Nap, mint nap lehet olvasni a facebookon leginkább arról, hogy mi az, ami hiányzik a mai nőkből. Arról már sokkal kevesebbet, mi hiányzik a mai férfiakból? Nem gondolkodtam még soha ezen, hiszen, hogyan is mondhatnám én meg, vagy felelhetnék én erre a kérdésre? Egy hétköznapi nő vagyok, aki egyedül neveli a gyermekét. Igen... nekem is voltak "tévedéseim". Igen... tévedtem... hittem emberekben, hittem szerelmekben, amelyről aztán kiderültek, hogy hamis képek kergetése volt. Mégsem gondoltam, hogy ez a másik fél hibája lenne. Egyszerűen elfogadtam a helyzetet, és még jót is mosolyogtam önmagamon, aki még mindig képes ennyire többet, mást látni bizonyos emberekbe, férfiakba. És milyen csodálatos érzés is volt, megszabadulni egy egy ilyen kapcsolatból. Felismervén azt, hogy én ezt nem akarom... és nem kifogásokat kerestem... nem félve attól, hogy egyedül maradok, megalkudva önmagammal... egyszerűen higgadtan ki tudtam mondani, hogy VÉGE! Ennyi volt.... mert már nem félek az egyedülléttől.... mert már nem akarok mindenáron bárkit, vagy bármi áron akárkit. Már nem.... számomra csak egy olyan kapcsolat jöhet szóba, amelyet megálmodtam, amelyről tudom, hogy létezik... és nem alkuszom! Önmagammal nem! 15 évig alkudtam meg, és már nincs újabb 15 évem várni, hogy egyszer majd csak olyan lesz... vagy majd csak megváltozik valami.... Ha azt érzem vége... akkor vége... és nincs tovább.... A most következő írások a hozzám hasonló életet élő hölgyek észrevételeit tartalmazza. Milyen párkapcsolatokban vagy kapcsolatokban élnek, vagy éltek... és talán ezen írások összefoglalják a nagy magyar körképet.... egyedülálló férfiakról, és egyedülálló nőkről. Olyan nőkről, akik képesek voltak túllépni valamin, amiről már tudták, hogy nem szolgálja őket, és nem mentek bele a várakozás játékába. Ki mertek állni önmagukért, és az életükért. 

"Audija volt. Határozottnak tűnt, és szerettem ezt a határozottságot. Nem zavart, hogy az első randira a parkba hívott sétálni. Szeretem a parkokat, és szerettem, hogy lesz menekülési utam. Aztán a következő randi is ugyanabban a parkban történt. De valahogy imponált a határozottsága. Aztán később kiderült az Audi lízingdíja, és az albérlete elviszi az összes pénzét. Ez nem zavart volna, hiszen én is fizetésből élek. De soha nem kaptam tőle egy szál virágot, vagy egy szelet csokit. Talán, ha kétszer meghívott vacsorázni. Egyébként mindig nála vagy nálam voltunk. Nem mentünk sehová, később még sétálni sem. Ha otthon voltunk, úgy éltünk, mint az ötvenéves házasok, ő nem beszélt semmiről, mindig csak én beszéltem. Mindig csak én.  A határozottsága, csak kezdetben tűnt annak, igazából két napig gondolkodott azon, egy vagy két mesekönyvet vegyen a gyerekének. Indulásnál háromszor körbejárta a lakást, bezárt-e minden ablakot. Az ajtón lévő három zárat mindig ugyanabban a sorrendben nyitotta és zárta... megőrjített. Reggel háromnegyed óra volt, mire leellenőrizte az ablakokat, a zárakat, a zsebeit, a táskáját. Addig én ott álltam az ajtóban... és vártam rá. Soha egy apró ajándék.. egy kedves szó. Azt gondolta, közel a negyvenhez örülök, hogy ő van... és azt hitte kétségbeesve fogok hozzá ragaszkodni. Hát tévedett. "

"Amikor megismertem azt hittem Ő álmaim férfija. A védekezéshez óvszert használtunk. Aztán kitalálta, hogy sokkal jobb lenne, ha inkább elkezdenék gyógyszert szedni. Bele is mentem. Elmentem orvoshoz, magánorvoshoz persze, kifizettem a tiszteletdíjat, és kiváltottam a gyógyszert. Majdnem harmincezer forintomba került, pedig anyagi nehézségeim voltak akkoriban. Mikor ezt meghallotta, csak annyit mondott, tudod te mennyibe kerül az óvszer egy hónapban? Ekkor kidobtam. A gyógyszert sem kezdtem el szedni."

"Emlékszem késő éjjel volt. Ültünk a nappaliban. A facebookot olvasgatta, amikor rátalált a volt felesége bejegyzésére, ahol a hölgy bejelentette, hogy férjhez megy... fél éjszakát őrjöngött, nekem, aki elvileg az új "szerelme" volt, a régi vagy elvált feleségéről. Akkor még megértettem. De amikor csengett a telefonja, és azt mondta maradjak csendben, mert a nagynénje nem tud rólam, akkor felálltam, és eljöttem.... nem is kell, hogy tudjon., már nem... engem nem kell szégyellni"  

"Azt mondta maradjon titokban a kapcsolatunk, mert épp vált, és ő akarta nevelni a gyerekét. Ez rendben is lett volna így. Nem akartam nagy cécót csinálni ebből az egészből, elfogadtam ezt a kérését. Én voltam a titkos szerető, miközben elvileg már nem kellett volna, hogy az legyek. Sosem hívhattam, mert nem tudtam, mikor van a gyerekével, vagy a volt feleségével, vagy az anyjával, vagy bárki mással. Ha jó volt neki küldött egy üzenetet, és akkor én hívtam, mert nekem ingyenes volt. Mindig ott voltam neki, amikor szüksége volt rám, de ő sosem volt mellettem, amikor nekem lett volna szükségem őrá. Szabadságon volt. De napokra eltűnt. Amikor szóvá tettem, tudományosan megmagyarázta, hogy épp a testvérével volt, aki eltéved a belvárosban, meg az anyukájával, meg a mindenkivel, csak épp rám nem ért rá. Négy nap múlva megjelent nagy sebbel lobbal, amikor már őrjöngtem neki a telefonba. Felvázolta, hogy én nem vagyok elég megértő. Megértettem... kidobtam....így lett elég szabadideje"

"Azt hittem ő lesz a nagy szerelem az életembe. Nem figyeltem a figyelmeztető jelekre, vagy nem akartam észrevenni azokat. Amolyan igazi hollywoodi szerelmi történetnek indult, és én annyira ragaszkodtam ehhez a csodás szerelemhez, hogy nem figyeltem a jelekre. Nem érdekelt, hogy csak én teszek azért, hogy együtt lehessünk, nem érdekelt, hogy megmondta hogyan öltözködjek, nem érdekelt, hogy mindenben azt tettem, amit ő akart. Ragaszkodtam egy illúzióhoz. Egyszer nagyon csúnyán összevesztünk, mert elegem lett abból, hogy mindig csak én teszek ezért a kapcsolatért. Nem váltunk el túl szépen. Azon az éjjelen felmentem hozzá, mert nem akartam, hogy haraggal váljunk el. Emlékszem állt az erkélyen... mondtam neki, hogy idióta... annyit válaszolt: "Igen... de valamit azért tudhatok, mert Te itt vagy!" Attól a pillanattól kezdve természetesnek vette, hogy vagyok neki, és semmit nem kell értem tennie. Talán azt gondolta, hogy közel a negyvenhez nekem hálásnak kellene lennem neki, amiért ő még szóba áll velem, és azt hitte, hosszú hosszú ideig fogom ezt elviselni tőle. De aztán az illúzió fátyla tovalibbent, és olyan gyorsan kitettem a szűrét az életemből, amilyen gyorsan belépett. Azóta sem érti, miért?" 

"Vasárnap volt.... azt nem mondom, hogy szomorú vasárnap, de vasárnap volt. Este átjött hozzám. Akkor már tudtam, hogy ki fogom tenni az életemből, mert nekem nem rá van szükségem. Hétfő reggelig nem szóltam hozzá... egyetlen szót sem. Pedig akkor még csak két hete voltunk egy pár. És neki ez nem tűnt fel. Ezt onnan tudom, hogy amikor rákérdeztem nála erre, annyit mondott, hogy bizony neki ez nem tűnt fel! Ennyit a nagy szerelemről!"

"Soha nem beszélgettünk. Ő csak az exfeleségéről, a Mónikáról, meg az exfelesége új barátjáról a Rolandról beszélt. Ezt tűrtem is egy darabig. Ha elmentünk barátokkal, akkor is csak a válásáról beszélt, meg az exéről. Úgy, hogy elvileg már én voltam az új szerelme. Ha kettesben voltunk, és már Mónikáról, meg Rolandról elfogyott a mondanivalója, akkor elővette a telefonját, és valami farmos játékkal játszott... fejte a teheneket, meg a kecskéket.... ezt annyira elmélyülten tette, hogy megállt az idő a számára. Aztán elment aludni. Egész éjjel jelzett a telefonja, hogy kész a tej, meg a sajt, meg a túró. Kidobtam az életemből. Négy nap múlva megjelent, elhozott valami dolgot, ami nála maradt. Még egy szál virágot, vagy egy zacskós levest sem hozott, pedig elvileg folytatni akarta velem a kapcsolatot. Megkérdezte, hogy "Akkor nem is fogunk beszélni?" Visszakérdeztem: "Miről akarsz? Az exfeleségedről, annak az új pasijáról?" Emlékszem az arcára. Nem értette, miért dobom ki az életemből. Annyira biztos volt a dolgában, hogy szerintem még mindig a kapumban áll, és pislog, mint pocok a lisztben, hogy akkor most mi is van?"

És ezek csak töredékei életeknek, történeteknek, szerelmeknek, volt szerelmeknek. Én nagyon remélem, hogy nem tűntek el az igazi férfiak, és nem ezen történetek tendenciái a mérvadóak.

Sokan megkérdezik tőlem: "Nem lehet, hogy Te vagy válogatós? Neked senki sem jó?" ... Nem gondolnám. De nem vagyok hajlandó belemenni olyan kapcsolatba, ahol azt érzem, én érem a kevesebbet. Szeretem az életem, szeretem az életet.... és pusztán csak azért, hogy legyen valakim, nem lesz senkim! Nekem férfira van szükségem, aki figyelmes, aki kedves, akire felnézhetek, aki elismer, aki engedi, hogy érvényesüljek, aki nem akar megváltoztatni, és akinek úgy vagyok jó, ahogy vagyok. Feltételek nélkül. ÉS cserébe ugyanezt kapja tőlem...   

Talán nem is azzal kellene foglalkoznunk, hogy mi hiányzik a férfiakból, vagy a nőkből. Sőt... biztosan nem. Mennünk kellene életünk útján, tapasztalni, tanulni, és legfőképpen élni!Az előző sorok íróiban egyetlen közös pont van! Ki mertek állni magukért, az életükért, és nem belesüllyedni, eltemetődni egy olyan kapcsolatban, amelyről tudták, nekik már ez nem ad... csak elvesz.... Nem kifogásokat kerestek, álindokokat gyártottak, hanem közel a negyvenhez kimondták, hogy vége! Mert van, amikor jobb egyedül!