2016. sze 12.

Gazdag élj, szegény dögölj meg! Elveszve az egészségügyben!

írta: Kata Vank
Gazdag élj, szegény dögölj meg! Elveszve az egészségügyben!

 halapenz2 Nem vagyok egy orvoshoz járó típus, szerencsére az lelkem nem így akarja tudtomra adni, hogy baj van. A mai nap azonban más volt. Napok óta hányingert éreztem, apróbb rosszullétek jöttek rám, volt, hogy vezetés közben. A háziorvosom akkor látott utoljára, amikor az alkalmassági kellett a jogosítványom meghosszabbítása, vagy megújítása végett. Délután összeszedtem az energiám, és felkészültem a több órás várakozásra a rendelőben. Meglepő módon, hamar bekerültem. Elmondtam a panaszaim.

A doktornő megvizsgált, és azonnal mentőt szeretett volna hívni, mert vakbélre gyanakodott. Sikerült elérjem, hogy még hazamehessek, hiszen gyermekem otthon volt egyedül, és egy drága barátnőm felajánlotta, hogy elvisz a kórházba, így lemondhattam a mentőről. Az ellátásra azért volt szükség, mert hasi ultrahangra kb. 3-4 hónap a várakozási idő! Igen! 3-4 hónap! Vagyis a legcélszerűbb megoldásnak az tűnt, ha bemegyek a kórházba a sürgősségire! Az első meglepetés itt ért. A betegfelvételen dolgozó nő gyakorlatilag magánkívül őrjöngeni, kiabálni kezdett, hogy mit képzelek én! Idejövök egy beutalóval és azt feltételezem, majd sürgősen ellátnak! 6-8 óra a várakozás minimum, mert már van hat vakbélgyanús esetük, de ez is csak akkor, mármint ez a hat- nyolc óra,  ha közben a sebésznek nem kell műtőbe mennie, mert, ha közben beesik egy műtét,  akkor ugye több. Megkértük, hogy próbáljon meg normális hangnemben beszélni velem, velünk, hiszen, mi csak feltettünk egy kérdést. Ekkor jött oda a biztonsági őr... a kiabálásra. Mondtam az úrnak, hogy ne haragudjon, jelenleg nem kiabál itt senki, csak a kolléganője, ő viszont nagyon! Nem is értettem! Odamegyek, elvileg vakbélgyanúval, mosolygok, felteszek egy egyszerű kérdést, miszerint "meddig kell várakozzak?" erre az ott dolgozó, elvileg egészségügyis, aki úgyszintén elvileg, esküt tett úgy őrjöng mint a vadsakál. Döbbenten álltam a többi várakozó beteggel, vagy betegjelölttel, hiszen nem is értettük, miért is emelte fel a hangját ez az illető. 

Ez nem pénz kérdés. Én tudom, hogy az egészségügy alulfinanszírozott, meg minden, de az, hogy az ott dolgozó nővér, hogyan bánik a betegekkel, az nem pénz kérdése! Nem az! Ez intelligencia és stílus kérdése. A mellettem ülő hölgy, már délután négy óra óta jártja a kálváriáját, végül ő is a váróban kötött ki. Magas lázzal, görcsökkel feküdt a székeken, és senki nem foglalkozott vele! SENKI! Ott feküdt, szenvedett , és SENKI, ismétlem SENKI nem foglalkozott vele egy kórházban, egy kórház sürgősségi osztályán! Végül felhívtam a háziorvosom, hogy igazából nekem erre nincs időm, energiám, idegrendszerem. A mentősök közben érkeztek sorra, hozták az újabbaknál újabb betegeket, gyakorlatilag megállás nélkül. Ergo... még későbbre csúszott az én ellátásom. Megkérdeztük ezt a nagyon kedves nőt, ha hazamegyek és mentőt hívunk, akkor van esélyem, hogy a halál, a halálom beállta előtt sorra kerülök, vagy felejtsem el ezt. A nő felháborodva tovább kiabált, hogy akkor sem kerülök előbb sorra, ha a mentő visz be! Mert mit is képzelek én! Mit gondolok! Éppen elegen várnak már elég régóta! Igen... azt látom... idős emberek ülnek rozoga, törött műanyagszékeken, és, bármilyen kedves szerény kérdésükre ugyanez az üvöltés a válasz, ezért megszégyenülve, fülüket, farkukat behúzva visszaülnek a székre, és csendben várják, hogy végre ellássák őket.... vagy a halálra... hirtelen én magam sem tudtam eldönteni. 

Szégyen! Esküszöm! Én eddig azt hittem, hogy a neten keringő egészségügyes írások többsége kitaláció. Hát, sajnos most tapasztalnom kellett, hogy nem az! Nem törődnek az emberekkel, nincs bennük együttérzés, és nem érdekli őket, hogy valaki négy órája görcsök között lázasan fekszik a váróban! Még ez sem elég sürgős eset! Még ez sem! 

A háziorvosommal arra a megegyezésre jutottunk, hogy hazamegyek, reggel leveszi ő a vért, és ha fizetek, akkor az ultrahangot soron kívül megcsinálják... nem ő, hanem, ahova beutal! IGEN! HA FIZETEK! Akkor a lehető legrövidebb idő alatt a kezemben lesz a papír arról, hogy vakbelem van, vagy sem. HA FIZETEK! Ha nem akkor várjak 3- 4 hónapot! Annyit kért, ha baj van 104! Ha nincs akkor reggel találkozunk.

Igen... most szerettem volna, ha el tudok menni egy magánklinikára, ahol kedvesen, rögtön és azonnal ellátnak, ahol nincs üvöltés, nincs fesztiválozás, nincs cirkusz! De sajnos nekem nincs több százezer forintom erre! Nincs! Vagyis jelenleg ma Magyarországon úgy működik a rendszer, ha gazdag vagy életben maradsz, mert megfizeted a magánklinikák kimagaslóan színvonalas szolgáltatásának ellenértékét! Ha SZEGÉNY, ( ez jelen esetben azt jelenti, hogy ugyan dolgozol, és fizeted a Tb-t, és minden egyebet, de átlagfizetésből élsz ebben az országban) akkor bennragadsz az ellátórendszerben, egy széken fetrengve a fájdalomtól. Ennyi... ez a nagy igazság... ezt most sajnos tapasztalhattam. 

Nem kevés Tb.-t fizetek havonta, fizetünk havonta! És cserébe ezt kapjuk! Ezt! És az emberek többsége tűr, szépen csendben visszaül a székre és bízik reménykedik, hogy hátha majd talán most sorra kerül. Őrjöngenek a betegekkel, megszégyenítik őket! Ez történik ma a 21. sz Magyarországán! Ez történik ma egy fővárosi kórház sürgősségi osztályán! 

Szeretném megint kihangsúlyozni. Az, hogy egy nővér, hogyan beszél az emberekkel, az NEM pénz, és nem egészségügyi finanszírozás kérdése! Ő tudta mit vállal, mennyi a fizetés, mert már elég tapasztaltnak tűnt! Tehát, ha ez a munka nem neki való, akkor legyen ő is pályaelhagyó, és menjen el egy kertészetbe gyökereket kapálni! Ne akarjon emberekkel foglalkozni! Én nem hagyom szó nélkül a megalázást! Én nem húzom be  fülem farkam, mert félek attól, hogy nem látnak el, és visszaülök csendben a székre, és reménykedem! Igenis, amíg én emberi hangnemben szólok bárkihez, addig lesz szíves ő is így beszélni velem, mert én nem bántottam meg, nem voltam bunkó! 

Nem tudom, mi lett a hölggyel, aki ott szenvedett. Aláírta a papírokat, hogy saját felelősségre távozik. Én is így döntöttem. ÉS akkor azt hiszik, hogy innentől kezdve gyorsan hazatértem, hát tévedés! Szándékosan nem adták ide a papírjaim. SZÁNDÉKOSAN! Gondolom azért, mert nem húztam be fülem farkam! Mondtam a hölgynek: "Drága, már nem kérem, hogy ellássanak! Már nem akarok semmit, csak kérem a papírjaimat! " De ez a nagyon kedves hölgy erre aztán végképp nem ért rá. Eljöttem. Ott hagytam a papírjaim, és eljöttem. Az irataim nálam voltak, a többi nem számít... legalábbis nekem nem! Most reménykedem, hogy kibírom az éjszakát, és reggel el tudom intézni a dolgokat, hogy nyugodt lehessek. 

Szégyen, ami ebbe az országban megy! Szégyen! És, hogy nem emeljük fel a hangunkat, hanem fülünket, farkunkat behúzva fetrengünk a fájdalomtól, reménykedve valamiben! Nem csak pénz nincs az egészségügyben, hanem emberség, megértés, empátia sincs! Ennyi... 

Az én esetem még nehezíti, hogy egyedül nevelem a kislányomat. És nagyon nehéz megoldanom, ha valami ilyesmi történik, hogy segítséget kapjak! Nagyon nehéz! És nem is magam miatt aggódom, hanem ő miatta. Mi lesz vele, vagy mi lett volna vele, ha nekem benn kell maradnom. Már elkezdtem a szervezést, de este nem olyan könnyű megoldani a felügyeletét, ráadásul nálam itt van agyon sok kutyus, macska, és egyéb kicsinyke lélek, akit szintén nem hagyhatok magára. Ergo! Én tényleg nem lehetek beteg! Mert összeomlik a rendszerem! Talán jobb is, hogy így alakult, így ma itthon alhatom, és, ha ne adja Isten, baj van, akkor holnap még szervezhetem a dolgokat!

Sajnálom, hogy idáig jutottunk ebben az országban! Sajnálom, hogy lassan tényleg nem marad más választásunk, mint elmenni innen, oda, ahol emberszámba vesznek bennünket! Sajnálom! És sajnálom az egészségügyet, és a betegeket, és az ott dolgozókat is! Én elhiszem, hogy belefásultak, tele van a hócipőjük... de ez nem jogosítja őket fel az ilyen és effajta viselkedéssel, főleg nem vétlen idős emberekkel szemben! És sajnálom, hogy ma Magyarországon, ha nem tudom megfizetni a magánklinikák árait, akkor meg is halhatok. Mert a kórházak nem tesznek semmit! Sajnálom! 

Szólj hozzá

betegség kórház félelem egészségügy ápoló sürgősségi